Három öltöny a három fivérnek a bornyú árából

Apánk meg büszkén vitt bennünket locsolódni ide, s oda. Gyarmatra, Kisnaményba

Most minden rendhagyó, nem nagy kunszt egy „virágvasárnapnak” is azzá válni. Valószínűleg a Húsvét is az lesz, meg még ki tudja mennyi ünnep, jeles nap, egyáltalán nap. Én azért most is bizakodó vagyok, bízom abban, hogy túléljük és minél hamarabb eltakarodik innen ez a hívatlan vírus.

Virágvasárnap. Este lementem a kert alá, mi ezt így mondjuk. A „kert alá” azt jelenti, hogy kiléptem egy akkora szabad területre, egy olyan világba, ahol az ott burjánzó, sarjadó, bimbózó, kinyíló vagy éppen még szendergő, szárnyaló, nyargaló, repdeső, tojó, költő, úszkáló, rágcsáló, száguldó, ásó, harapó, csattogó és csirregő, csiripelő és csivitelő élővilág nem nagyon hallott még a koronavírusról. 

Vagy hogy mi is az? Ez az igazi szabad és biztonságos világ. De nem ez a lényeg, hanem az illatok. A tavasz semmi mással össze nem téveszthető illatai, a félig még szunnyadó, de azért már javában ébredező természeté. Jó természetű a természet. A faggyal nem bír, mert az olyan, mint a vírus. Jön akkor is, ha senki sem hívja. A természet ezt elnézi, el kell, hogy nézze, de kárpótolják őt is, meg ő is kárpótol. Már most elkezdte a kárpótlást az illataival, a bimbózó kökénybokrokkal, a nyiladozó mezei virágokkal, a tökéletesen tiszta levegővel. Meg amiket nem is veszünk észre, annyira természetesek, de azért ott vannak. Mert azért például Kökény Gyuri annyi van, hogy jajaj!

Virágvasárnap (1964. március 22-re esett akkor) az Ecceri fiú bebiciklizett Fehérgyarmatra, hogy megnézze másodszülött fiát. Akkor már a kis Endre hazatért. Neki ennyi jutott. Az Ecceri fiú második fia Virágvasárnapon tért haza a Teremtőhöz. Hat napos volt, öt és fél hónapra született. Kicsi volt és túl korán került ebbe a bűnös világba. Talán még túl tiszta volt a lelke, ezért történt úgy, ahogy történt. Hat napot kapott, nem tudjuk, hogy e hat nap alatt mennyit érzett, érzékelt, tapasztalt. Gyenge kis teste ennyit bírt, aztán elment. Az Ecceri fiú aztán a kis koporsóban a hóna alatt elvitte a kisfiút a gyarmati temetőbe, ott aztán elhantolták. Az Ecceri fiú soha nem beszélt erről, csak a „kiskönyvünk”.

Teltek az évek és a virágvasárnapok, az Ecceri fiúnak már három fiúról kellett gondoskodnia. A második – elhalt – után ugyanis még érkezett kettő. Nem kis korkülönbséggel. Virágvasárnap már csak a második fiú elvesztése miatt is fontos nap volt életükben. Az Ecceri fiú felesége azóta nem eszik földiepret, mert hite szerint akkor a kis Endrét nem engedik be a Mennyei epreskertbe. Fogadalma 56 éve tart, de a mai világban bizonyára természetesek az 56 éves fogadalmak.

Virágvasárnap a Húsvéthoz igazodik, vagy esetleg fordítva. Az Ecceri fiú nagyon büszke volt a három fiára, a három fiú meg rá. Egyik évben, valamikor a nyolcvanas évek elején Virágvasárnap előtt eladott egy tinót. A tinó valószínűleg Paládról származott, mert mindig ott vettek bornyút. Hogyan is? Eképpen: Orosziban a Trabantból kivették a jobb első ülést. Elmentek Kispaládra a korcsmába. Megkérdezték, hun van eladó bornyú. Elmentek a megadott helyre. Megalkudtak, fizettek, majd betették a bornyút az autóba. Otthon kivették, felhizlalták, eladták.

Az Ecceri fiú valamikor a nyolcvanas évek elején eladott ilyen módon egy bornyút. Bement a busszal Gyarmatra, vett a két nagyobb fiának az Áruházban egy-egy világos színű öltönyt „Csau” színű inggel. Hazavitte gondolván, hogy ez így jó. A legkisebb, látván, hogy ő kimaradt a szórásból kifordult. Az Ecceri fiú látta, hogy a „kicsi” meg van kicsit bántódva (de nem sírtam!) és rögtön orvosolta a problémát. Bebuszozott Gyarmatra és vett egy ugyanolyan világos színű öltönyt. Így már mindhárman öltönyösök voltunk, apánk meg büszkén vitt bennünket locsolódni ide, s oda. Gyarmatra, Kisnaményba, meg még ki tudja, hova. Tisztaberekre már nem tudott elmenni, mert akkor még a fiainak nem volt jogosítványa és Berekre neki sofőr nélkül elmenni több lett volna, mint meggondolatlan cselekedet. Mission impossible. Meg aztán nem csak hogy lehetetlen, de értelmetlen is lett volna a berki küldetés, mit szóltak volna az ottani rokonok? Mángóznak az orosziak?

Ha beleszippantunk a levegőbe, akkor érezzük a Tavasz csalhatatlan illatait, hallgathatjuk a madarak kórusát, hallhatjuk a megszokott zajokat. Valahogy mégis minden más, de azért azt mondom, hogy „ember küzdj és bízva bízzál”, „mert lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér”.

Szerző: 2020. 04. 06.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló