Vágták és vágták, zakatolt a kétkéses szacskavágó

Bözsi, Lenke, Cifra, Sári meg Kati nem maradhatott éhen, a kihajtáson szép fényes bőrben kellett vonulniuk, jó húsban kellett lenniük

Minden csapból a járvány folyik, nem akarok ezzel többet foglalkozni. Jó lenne már elzárni végre a csapokat. Reméljük hamarosan lecseng, mert a tavasznak az életről kell szólni. Az újjászületésről, meg a kikeletről. A héten már gólyát is láttam, a fészekrakó programon dolgozott éppen.

Tegnap Gergely napja volt, aki „ha megrázza szakállát”, akkor bizony még áprilisban is lehet hó. Rendszerint rossz időt hoz, megfigyelték már őseink is, jeles nap volt már nagyon régóta a kalendáriumokban.

A Kisvégen az időjárás megfigyelése mellett egy hagyományos mozzanat kötődött még Gergelyhez, nevezetesen a szacskavágás. Itt szacskának nevezték és nem szecskának, mert a felhőt sem hívhatjuk ugye fölhőnek. Volt ugyan egy atyánkfi, akivel ez megesett. Úgy történt, hogy elkerült rövid időre „városra” dolgozni. Néhány hete dolgozott még csak egy akkor divatosnak és népszerűnek mondható szocialista iparvárosban. Egyik hétvégén hazautazott, otthon éppen arattak. Természetesen ő is beállt az aratók közé, dolgoztak keményen, de „felült Laci”. Kapóra jött neki, hogy kezdett beborulni, el is indult azon nyomban haza. Kérdezik tőle, hogy hova-hova?

– Megyek haza, mert megjelentek az égen a fölhők, vihar lesz!

Rajta is maradt sokáig a „Fellegi” név, ami erre a kis affektálásra emlékeztette még évekkel később is. Így jár, aki alapfokon próbál nyelvet újítani.

Na de ugorjunk vissza a szacskavágáshoz! Igazi kaláka munka volt az, mert a „Gergelykor” vágott szacskának ki kellett tartania május 1-ig, a kihajtásig. A kihajtás ünnepe volt május 1., a munkát ugyanis minden nap ünnepelték, vagyis inkább művelték akkoriban. A szacskát meg csak vágták és vágták, csak úgy zakatolt a kétkéses szacskavágó a dolgos kezek között. A málékóró meg az izék elegyének ki kellett tartani másfél hónapig, általában ki is tartott. Bözsi, Lenke, Cifra, Sári meg Kati nem maradhatott éhen, a kihajtáson szép fényes bőrben kellett vonulniuk, jó húsban kellett lenniük. Meg aztán a tej! Nem volt mindegy, hogy hány litert adnak, mert ha nincs elég tej, akkor miből csinálnak a gazdasszonyék tejfelt, túrót, irót, vajat, sajtot? Mit fognak megaltatni? Jöttek segíteni a jó barátok, meg a jó barátok jó fiai, a szomszédok, rokonok. Volt úgy, hogy 10-12 ember is részt vett a munkában. Fizetségről szó sem lehetett, nem is azért jöttek. Éh’ hassal persze nem dolgozhattak, nem is maradt el soha a sült kolbász, oldalas, jó kis sült szalonna, meg a pirított káposzta, káposzta. Vacsorára meg a káposztás paszulyleves füstölt csülökkel. Na meg a karika fánkok finom szilvalekvárral, egy kis tekenő mindig azzal volt teli. Mégis elfogyott minden, mert azért csinálták. Pedig ezt nem is gasztronómiai fesztiválnak hívták, hanem szacskavágásnak. Voltak olyanok is, akik talán csak a jóllakás öröméért jöttek segíteni, mert amúgy olyan lusták voltak, mint a péntek. El senkit sem küldtek, az asztalhoz mindenkit meginvitáltak.

A derék jószágok meg este már boldogan kérődzhettek a jászol előtt, ízlelgetve a frissen vágott szacskát, amit vagy megettek, vagy megfeküdtek. Nem volt ez rossz eledel, de azért abban egyetértett Bözsi is, Lenke is, Cifra is, de még Sári és Kati is, hogy jó-jó ez a szacska, de azért mennyivel jobban fog ízleni a Szalavény vadvirágokkal teli híres legelőjének terített asztalán felszolgált ünnepi menü. A Szalavény éttermében svédasztalos terítékről lakomázhatnak, miközben a tücskök zenéje, a madarak csivitelése pedig pompás zenei aláfestés a reggeltől estig tartó lakomához.

Szerző: 2020. 03. 14.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló