Egy öllyűt láttam haldokolni

Sötétbarna ragadozó madár csapkodott kétségbeesetten a szárnyaival az aszfalt út szélén

Nagyon szomorú dolgot láttam ma. Az országúton haláltáncát járta egy madár. Nem tudom pontosan, hogy milyen madár, a ragadozók közül valamelyik. Ahogy a székelyek frappánsan osztályoznak rendszertanilag, akkor egy öllyűt láttam haldokolni. Náluk ugyanis minden ragadozó madár öllyű. Aztán az lehet egerészölyv, a héja, vagy karvaly, netán kerecsensólyom. Szívbe markoló érzés volt látni, ha csak egy pillanatra is az állat haláltusáját. Nem sokkal azelőtt üthette el valami arra haladó autó, a madár meg tehetetlenül vergődött az úttesten. Rosszul ítélhette meg a saját gyorsaságát, vagy a közeledő autó sebességét, nem tudni. Egy pillanat volt az egész, mégis emlékezetes. Tudom, hogy ezer és millió válasz, vagy reakció van a tarsolyban erre a mondhatni teljesen hétköznapi eseményre. A természetes szelekciótól a ragadozó madarak túlzott elszaporodásán keresztül, az „ez az élet rendjén” át számtalan módon lehet magyarázni az esetet. Eljuthatunk akár az afrikai éhezőkig is, nem elbagatellizálva sorstalanságukat. Én itt mégis egy élőlény személyes tragédiájának voltam a tanúja, ami akkor is belém hasított, ha „csak” egy madárról van szó.

Nem tudjuk, hogy honnan jött és azt sem, hogy merre tartott. Lehet, hogy már nem is emlékezett a fészek melegére, ahol féltő gonddal őrizték és táplálták. Azt sem tudjuk, hogy hány szegény kis mezei pockot, gyíkot, békát, vagy galambot vadászott le, tépett szét. Az sem szép dolog, de a tápláléklánc kegyetlen valósága ezzel jár. Az ember áll mindennek a végén, még ha itt nem is szándékos levadászás, hanem nagy valószínűséggel baleset történt. Az ember az Omega.

Ezek a gyönyörű vadmadarak főleg ilyenkor, télvíz idején (akkor is, ha most a tél elé egy hiányjelet kell tenni) közelebb húzódnak a civilizációhoz. Ők persze nem válnak ettől civilekké, ugyanolyan vadak maradnak, mint előtte, de legalább lehet bennük gyönyörködni, amint ott feszítenek méltóságteljesen egy-egy út menti fa tetején. Látszólag ügyet sem vetnek a pórnépre, azonban ez csak a látszat. Sokszor próbáltam már az autót szépen lelassítva megközelíteni őket, hogy egy igazán jó fényképet készítsek róluk, de ez teljességgel lehetetlen. Mit gondolok én, hogy csak úgy egyszerűen elrabolom azzal a kis kütyüvel a képüket és mutogatom majd őket, mint valami bazári majmokét? Nem tehetik meg, hogy ezt megengedjék. Meg kell hát elégednünk azzal, hogy távolról csodálhassuk őket, vagy éppen a mozgó autóból egy pillanatra elkaphassuk tekintetüket. Az a tekintet a szabadság tekintete, hiszen ők a szó szoros értelmében szabadon szállnak, nincsenek láncaik, korlátaik.

A szabadságon túl árad belőlük a vadság, meg egyben a Természet tisztasága is. Nem a gyilkolás öröméért ejtik el áldozataikat, hanem a túlélésért. Ez így rendjén is van. Ebbe a természetes világba hasít bele olykor egy-egy puskagolyó, vagy éppen egy dübörgő kamion.

Eszembe jutott Szent Ferenc legendája, amikor a madaraknak prédikál. A legenda szövegét a XV. század első felében másolt Jókai-kódex őrizte meg.

„És elment a mezőbe, ahol a madarak lakoznak vala. És legottan, hogy prédikálni kezdett, valamennyi madár leszállt hozzá. S a madaraknak mondá Szent Ferenc: Igen sokkal tartoztok Istennek én húgaim, madarak. És tartozzatok is mindenkoron dícsérni őt szabadságtokért, repüléstekért, égi életetekért. Ti nem vettek, nem arattok, Isten mégis éltet benneteket. Ad folyóvizet és forrásokat innotok, ad hegyet és halmot fészkelnetek. És mert sem fonni, sem szőni nem tudtok, ad tinektek és a ti fiaitoknak kellemes öltözést. Azért igen szeret titeket a Teremtő, aki tinektek ennyi jót adott. Óvjátok magatokat én húgaim, madaracskák, ne legyetek hálátlanok, hanem mindenkor dícsérjétek Istent.”

Remélem, hogy az a kínok között vergődő madár testvér azóta már ott röpköd Isten szent egén és tekintetével boldogan szemléli az „örök vadászmezőket.”

Szerző: 2020. 02. 07.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése