Esti mókázás
Csiporka, Bíborka és Ibi a buli estéjén
– Igazi szupernap volt! – ölelte át Csiporka Ibi nyakát, miután a gyereksereg szép lassan hazaszállingózott, kacagósan, elfáradva, teli pocakkal, élménnyel. – Köszönöm szépen, hogy kitaláltad, megszervezted nekünk!
Ibi magához szorította, és nagyon örült, hogy nemcsak az osztálytársaknak, hanem a saját bogárkáinak is sikerült igazi meglepetést szereznie. Néhány szempillantás után azonban kibontakoztak a kedves ölelésből, mert meghallották, hogy mellettük Bíborka először kacag, majd hahotázni kezd.
– Hozok rád én is egy kis színt! – közeledett elszántan Ibihez, a nevetéstől csukladozva. – Már úgyis mindegy! Fürödnünk kell, mielőtt örökre ránk köt a praclifesték! – simogatta végig köszönően az arcát. Persze minden mozdulata élénk festékcsíkokat hagyott. Majd természetesen Csiporkát sem hagyta ki, amikor látta, milyen jól mutatnak barátnőjén a falfestmény színei.
– Ó, te pillepille! Kentél még rám egy kis festéket? Jól látom? – kiáltott fel Ibi, és egy cuppanós puszit nyomva Bíborka arcára, alaposan összefestékezte, mert bizony hozzájuk képest meglehetősen festékmentesnek tűnt.
– Csak a szárnyamat ne! – sikított fel a pillangó. – Arról lejön a hímpor, ha megmosom!
– Csak az arcodra kenek, ne aggódj! – vigyorgott Csiporka, és még utoljára végighúzta zöldfestékes ujjait a kis kerek fejen.
– Szupercukik lettünk! – kiáltotta a kis pille a fürdőszobai tükör előtt állva. – Csináljunk egy fotóóóót!!
– Ahogy parancsolja, hölgyem! Kérése parancs a számomra! – viccelt vele Ibi, majd azonnal előhúzta a zsebéből az okostelefonját. Szétnyitotta a tokot, és a megfelelő rajzolattal belépett. Közben a bogárkák még közelebb bújtak hozzá, hogy mindhárman jól látszódhassanak. A képernyő kivilágosodott, majd Csiporka megérintette a fényképező ikonját.
– De hát nem is látszunk! – méltatlankodott Bíborka. – Ki akarja a falat, meg a zuhanyt megörökíteni???
– Egy pillanat! Átállok a befelé fényképező kamerára! – érintette meg Ibi a kis körkörös nyilazású jelzést, amitől azonnal magukat látták meg a monitoron.
– Egy, kettő, háááárom! – vezényelt Ibi, majd megnyomta a képernyő alján a nagy, fehér kört.
– Még egyeeet!!! – kérte Bíborka, és gyorsan kidugta a nyelvét, fintorgott, majd szamárfület mutatott fél kezével Ibinek, a másikkal Csiporkának.
Ibi csak mosolygott, és egyre nyomogatta a gombot, hogy egyetlen mutatós beállásról se maradjon le. Pontosan tudta, hogy élete egyik legjobb napjáról készít emléket.
– Na, most aztán irány zuhanyozni! – zárta le a mobilt, amikor érezte, a festék kezd rákötni, és húzza a bőrét.
Kisvártatva csak a víz zubogása, és a három szivacs csiszatolása hallatszott, ahogy vakargatták magukról a festéket.
– Bárcsak olyan szép türkiz víz folyna itt is, mint amilyet az újságban láttam! – ábrándozott Bíborka.
– Persze! Aztán bíbor lepkéből türkiz pillévé változnál! – kacagott Csiporka törölközés közben.
Ibi egy szót sem szólt, de őt is elfogta a vágyakozás a Balaton után.
– Ha elaludtak, szétnézek, találok-e valami szállást magunknak a tónál – gondolta. – Tiszta őrület, hogy gyermekkorom óta nem jártunk ott… Pedig mennyire szeretem! Vajon anya eljönne velünk??? – találgatta a pizsamája magára húzása közben.
Aztán Ibi elvonult a konyhába, a lányok meg tévézni a szobába.
– Vacsoraaa! – kiáltott pár perc múlva a bogárkáknak, de válasz helyett már csak jóízű, mély szuszogásuk hallatszott a szobából.
***
Molnár Ágnes
