Ez a fa az őre ennek a vidéknek

Egyre inkább meglátszik rajta a létezés véges volta, a lassú elmúlás. Fájdalmas látvány ez nekem

Önző ember vagyok. Szeretem egyedül járni a határt, csak a magam gyönyörködtetésére figyelni a tájat. Ilyenkor úgy érzem, hogy csak az enyém, nem kell senkivel sem osztoznom rajta. A madarak csak nekem csicseregnek, a víz csak nekem csobog. Tulajdonképpen minden nekem dalol, az én lelkemnek. Egyedül én vagyok itt vendég, minden más otthon van, itt lakik. Csak a Túr vize vendég még itt, tovafolyik, hogy átadja a Tiszának a forrásvidékén élő jó emberek üdvözletét. A kövek maradnak, ahogy ezt hazaüzente egykor egy klasszikus. A fák is maradnak, hiszen itt nőttek ki az anyaföldből, lettek évről évre nagyobbak, erősebbek, gyűjtögették évgyűrűiket, lombkoronájuk megtelt élettel, egyre messzebb látszottak és láttak, mosolyogva szemlélték és szemlélik a vidéket. 

Jó helyen vannak itt, szeretik ezt a helyet, mert ez a szülőföldjük. Ez a legszentebb hely nekik, nem is éreznek késztetést, hogy máshova menjenek. Persze, hogyan is mehetne egy fa ide, vagy oda? Egy módon lehetséges csak, mégpedig kivágva, holtan. Csak a halál választhatja el őket a szent anyaföldtől. Kisebb testvéreik, a bozótok, bokrok, cserjék, a mezei virágok, a gizgazok, a hasznos és haszontalan mezei növények is itt vannak itthon. Csak itt, sehol másutt. A Tiszából kifogott halak is visszavágynak ide, mert arra gondolnak, hogy milyen jó is volt itt szabadon úszkálni. Aztán nagyobb „élettérre” vágytak, pezsgésre, meg „karrierre”. Mi lett a nóta vége aztán? Tiszai horog.

A Túr felé haladva van egy nagy-nagy tölgyfa az egyik kanyarban, már nem messze a Borzsa-hídtól. Mindig eszembe jut elhaladva mellette, hogy ez nem egy közönséges tölgyfa a sok közül. Ez a fa az őre ennek a vidéknek. Apám mondta egyszer (de lehet, hogy mindig, amikor arra jártunk), hogy nagyapám elmondása szerint erre a fára soha nem tudott felmászni senki, mert már az ő gyerekkorában is akkora volt, hogy lehetetlen volt a megmászása. Soha nem tudjuk már meg, hogy ez tényleg így lett volna. Lehet, hogy így volt. Az is lehet, hogy eleve ekkora volt már a kezdetektől fogva, nem is volt soha sarj, vagy csemete.

Az én tudatomba így égett bele ez a különleges tölgy, amelyet aggódva szemlélek mostanság. Egyre inkább meglátszik rajta a létezés véges volta, a lassú elmúlás. Fájdalmas látvány nekem, mert ugyanúgy benne van az én személyi leltáromban, mint a Túr, meg a Kisbukó, meg az említett híd, meg minden, ami itt van. Önzésből szeretném, ha örökké élne, vagy legalább tovább, mint én. Vagy éljünk mindketten örökké? Mindannyian? Nem tudom, hogy jó lenne-e, majd el lesz döntve ez is, mint minden.

Bizonyára nem csak én figyelem aggódva a vén tölgyfa sorsát, hanem a közelben fészkelő madarak, a szomszédos kotorék róka famíliája, a szemközti legelő szarvasmarhái, a pirinyó rágcsálók, a mókás mezei nyulak, vagy éppen az a két őzbak, amelynek csataviadalát tavaly nyáron volt szerencsém nem messze innen megszemlélni. Mert ők is itthon vannak itt, ahol én csak vendég vagyok testi valómban, de itthon vagyok a lelkem teljes valójában. Minden itthon van itt, mindenki itthon érezheti itt magár, aki lelkében itthon akarja itt érezni magát. Nemcsak a szatmári ember vendégszerető, hanem a szatmári táj is. Aki a lelkével akarja szemlélni, annak kinyílik és feltárja rejtett titkait, szépségeit. Beavatja, elfogadja.

Jó volt ma este hazalátogatni a szokatlanul meleg ősz legteljesebb színkarneválja idején, amikor a paletta olyan árnyalatokat is megjelenít, amelyek talán nem is léteznek. Úgy is nagyon jó volt, hogy én nem rajongok az őszért, már augusztusban a májust várom. Megvan a szépsége persze minden évszaknak, de holnap óraátállítás és megyünk be az egyre hosszabb sötétségbe. Én jobban szeretem a világosságot, ami újra eljön, ha átvészeltük a sötét időszakot. Remélem, hogy tavasszal az öreg tölgy új erőre kap és zöldbe borulva mesél a régi időkről a vidék élő és kíváncsi lényeinek.

Azért remélem, mert önző emberi lény vagyok, akinek hozzátartozik a lelki komfortérzetéhez ennek a vidéknek a leírhatatlan tökéletessége.

Írta:
Borbély Balázs

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése