Kuka, vagy nem kuka?

Csiporka és Bíborka csalódik

A pöfögő gépek zaja hamar elhalt, a járdán gyalogló barátnők elgondolkodva mentek tovább hazafelé.

– Ez mi? – törte meg a csendet Bíborka, és rámutatott egy henger alakú, lyukacsos valamire a gyalogos átjáró mellett.

– Egy utcai kuka – felelte Ibi.

– Azért van ott, hogy beledobjuk a sétálás közben termelődött szemetünket? – kérdezte Csiporka.

– Hogy termelődhet az utcán szemét? – vágott közbe Bíborka. – Hazafelé gyalogolva mit lehet eldobálni, amikor nincs is semmi a kezünkben?!

– Nekünk tényleg nincsen, de sokan esznek, isznak munkába, iskolába menet, vagy jövet. A többségük nem cipeli magával a csomagolóanyagot.

– És, ha nem lenne kuka, akkor képesek lennének a földre, vagy a fűbe lökni? – hökkent meg Csiporka.

– Sajnos, elég sokan vannak, akik igen, ezt tennék – mondta Ibi.

– És mik azok a kis fehérek a földön mindenfelé? – mutatott körbe Bíborka. – Itt a kuka, mégis a földön vannak!

– Azok cigarettacsikkek…

– Ne mondd már, hogy csirkék! Márti mama jószágai a faluban nem ilyen laposak, és ráadásul nem is fehéresek, hanem barnásak, és tarajosak! – vágta rá Bíborka egy elsuhanó autó zajától félre értve Ibit.

– Nem azt mondta, te! – szólt közbe Csiporka is. – Csíkot, vagyis vonalat mondott! Az meg a járda közepén halad, hogy elválassza a járókelőket a biciklisektől! Nem látod?! – próbált a bogárka Ibi védelmére kelni.

– Ó, ti csodafülűek! Csikket mondtam! – kacagott fel Ibi a párbeszédük hallatán.

– És az mi? Sosem hallottam még róla! – jelentette ki Bíborka.

– Ó, már tudom! – kiáltotta Csiporka. – Azok lehetnek a cigaretták végei! Biztosan marad belőlük valami, amikor szívják, mert úgy láttam, belefogják a szájukba. De azt csak nem hagyják, hogy beleégjen!

– Az bizony! – sóhajtott egy nagyot Ibi.

– De miért dobják szét mindenfelé, ha itt a szemetes? – értetlenkedett Bíborka. – Van itt körülöttünk több is – nézett körbe egy szempillantás alatt –, de mind körül van fehér bőven! Nem tudnak célozni???

– Biztosan van néhány olyan is, de a többség lusta, és egy lépést sem hajlandó tenni…  szomorodott el Ibi.

– De azt mondtad, a dohányt meggyújtják a papírral együtt. Ha ez az emberre mérgező, akkor a földre, a növényekre és az állatokra is az, nem??? – gondolkodott hangosan Csiporka.

– Dehogynem! Csak éppen nem törődnek sem magukkal, sem másokkal, sem a környezetükkel… Még a járműveket is túl büdösnek érezzük, nem, hogy folyton szívogassuk magunkba a füstöt… Milyen fekete és beteg lehet a tüdejük…, meg sajnos azoké is, akik kénytelenek velük egy helyen lenni, és, ha akarják, ha nem, belélegzik a mások betegítő füstjét… – komorodott el Ibi még jobban.

– És a dohányzó emberek ezt tudják? – kérdezte meg Bíborka. – Mert, ha igen, fel nem foghatom, miért tesznek ilyet magukkal, és másokkal! – toppantott elégedetlenül.

– Tudják bizony, sőt az iskolákban is tanítanak sok mindent az ember és a természet védelméről. Csak épp nem foglalkoznak vele, mert azt hiszik, minden rossz csak a másik emberrel történhet meg, velük nem.

– Te Ibi! És honnan szerzik az emberek a cigarettát? Biztosan nem termel mind dohányt ezekben a magas házakban, ahol kertjük sincs! – kérdezte Csiporka a tízemeletesek sokablakos tömbjei felé mutatva.

– Megvásárolják a dohányboltokban jó sok pénzért…!

– Pénzt adnak érte???? Azért dolgoznak egész nap, hogy megbetegedhessenek??? Na, ezt már végképp nem értem! Nem lenne jobb, ha nyaralni mennének, vagy könyveket, vagy valami olyat, aminek az egész családjuk örülhetne?! – kapott a fejéhez Csiporka.

– De jó, hogy állat vagyok! – sóhajtotta Bíborka, majd mindhárman ismét elmerültek a gondolataikban.

***

Szerző: 2019. 10. 29.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló