Valaki végleg emlékké vált

Talán ő már szóra tudja bírni azt a kis vad mezei virágot. Remélem. Most már ősei körében csillagként ragyog le odafentről

300 kilométer lehet sok is, meg kevés is. Egy nap alatt 300 kilométer meg sem kottyan egy átlagembernek, egy átlagos sofőrnek. Ha a sivatagban tesszük meg unalmas, ha az autópálya betonteknőjében, akkor is. Ha ott, ahol én, akkor meg érdekesebb, mint a Grimm összes. Nekem sem kell Andersennek lennem, hogy meginduljon a fantáziám, mert ahol jártam, annak minden egyes négyzetcentimétere eposzi jelzőkre tart igényt.

Az a kis vad mezei virág, aki ott nő több ezer, százezer, millió testvérével (fajtársával) egyáltalán nem tűnt lelkesnek érdeklődésemet látva. Ha jobban belegondolok, meg sem rezdült, sőt arra sem méltatott, hogy legalább biccentsen felém. Szélcsend volt, én meg titkon mégis azt reméltem, hogy talán még szóba is elegyedhetek az Erdőhát eme öntudatos kis lakójával. Hogy milyen lehet ott élni a Patakháton, azt csak ő tudja, senki más. Hogy milyen ott egy verőfényes nap így a vénasszonyok nyarán, vagy milyen egy augusztusi éjszaka, amikor csillagok megszámlálhatatlan milliói ragyogják be az égboltot? Csak ő tudja. Nekem nem árult el semmit, ha nem vagyok ott, bizonyára beszédesebb.

Sok minden történt a mai napon, talán túl sok is. Valaki végleg emlékké vált, talán ő már szóra tudja bírni azt a kis vad mezei virágot. Remélem. Most már ősei körében csillagként ragyog le odafentről.

A „boldog embert” is láthattam öröklakásában. A „boldog ember” oldalbordáját látván viszont hátra kellett egyet lépnem a magosligeti temetőben. Az a tekintet annyira átható, hogy még most is magamon érzem. Papp Mihályné arca nem a „boldog asszony” képzetét keltette bennem, de biztos a fényképész tehet róla.

A magosligeti temető környéke mindenesetre kalandos hely, hasonlít egy kicsit a Bermuda-háromszöghöz. Ott amúgy is fenemód sokat számít a természetfölötti még akkor is, ha azt egy átok testesíti is meg.

Történt ugyanis egy szép napon, hogy óriási csetepaté támadt Papp Mihály egykori lakos falujának „főterén”. Forrtak az indulatok, decibelekre überdecibelek válaszoltak, dagadtak a nyaki ütőerek, vörösbe hajlottak az orcák, a Néma Nyugalmat messzire száműzték. Mi is volt az ok? Az egyik ordibálóra átkot mondott a másik ordibáló. Legyen rákos! Ez volt Párisz almája, a viszály kiindulópontja. Mert a megátkozott igazán hitt az átok beteljesülésében. Lehet amúgy, hogy neki van igaza, ezért csapott akkora patáliát. Az átok mégiscsak átok. Könnyebben beteljesül mint egy kívánság az ötös találatra. Több a szegény nyomorult, mint a lottómilliomos. Egy a fontos, hittel kell élni. Hittel boldog lehet az ember akkor is, ami hit nélkül elképzelhetetlen. Például az a szegény ember, aki eskü alatt valamikor ott a Tisza mellett józansági fogadalmat tett, nem gondolta, hogy valaha is boldog lesz. Fogadalmat tett, a bánat, a puritán vegetálás ígéretét. Talán már az eskü pillanatában beleharapott volna a nyelvébe, de mégsem tehette ezt meg. Aztán pár hét elteltével kétségbeesetten kérte a falu lelkipásztorát, hogy oldozza fel esküje alól. A humánus lelkész palástot öltött és feloldozta a szerencsétlent, aki így megszabadulva az önmegtartóztatás tonnányi terhe alól rögtön teljes értékű embernek érezte újra magát. Be is rúgott azonmód úgy, hogy abban nem maradt semmilyen kérdőjel. Boldoggá vált, mint a magosligeti „boldog ember”, boldoggá, mint az a kis mezei virág kint a Patakháton.

Mindeközben a nagyhódosi Túr-híd továbbra is a világ egyik legszebb, legbékésebb helye, a Rókás meg naplementében legalább olyan szép, mint napfelkeltében.

Szerző: 2019. 09. 16.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló