A világszép, színjátszós kékségben

Bíborka és Pötyi, a kékség-gyűjtögetők

– Hű, de csinosak vagytok úszószemüvegben, strandpapucsban, szárnyvédőben! – nézett végig a lányokon Stefi néni. – Mit szólnátok kezdésként egy uszodás fényképhez?

– Jöhet! – kacarásztak egymásra mutogatva a kis bogársulisok, hiszen minden pillanatban találtak a másikon valami nevetséges-szokatlant az új felszerelésben.

– Mi is! Mi is rajta akarunk lenni! – rohant a strandpapucsban botladozva Bobo és Hangyi a lányokhoz.

– Szaladgálni, ugrálni tilos és veszélyes! – olvasta fel Csiporka a mellettük felfüggesztett, piros betűs feliratot.

– Ugrálniiii??? – hitetlenkedett Bobo. – Akkor én ide be sem tehetem a lábam! Mi bolhák egyebet sem tudunk tenni!

– Dehogynem! – karolta át a vállát Hangyi. – Most például belevigyoroghatsz velünk a kamerába!

Bobo gyanútlanul szembe fordult a fényképezővel, majd a vaku villanása után megdöbbenve vette észre, hogy repül. Pedig szárnyai sincsenek!!! Nem túl sok ideje maradt azonban a morfondírozásra, hogy akinek nincsen szárnya, nem is szállhat, mert egy szempillantás alatt mindketten belecsobbantak a vízbe. A lányok meg utánuk, miután látták, hogy az előcsapatot nem érte semmiféle bántódás.

– Húúúúú, csobb! – pottyan melléjük Stefi néni, majd egy fenekessel Balambér bácsi is, akikből az osztály jókedvétől kibújt az örök gyerek.

– Álljunk körbe, és indulhat a vízi futás, körbe, karikába! – indítványozta Stefi néni ragyogó arccal.

Bíborka az első felcsapódó vízcseppeknél törölgetni akarta a szemeit, de rájött, hogy a szuperszemüvege valóban vízhatlan, így boldogan játszott a többiekkel.

– Mindenki fogjon meg egy hálós vízi kosárkát! – állt meg a futástól lihegve Stefi néni.

– Kezdődjék a labdagyűjtés! – rántotta meg Balambér bácsi a falra függesztett, átlátszó labdás zsák zsinórját, mire a medencébe özönlött belőle a sok kis színes labda.

– Nem dugom be a fejem! – jelentette ki Pötyi. – Na, azt már nem!!!

– Pedig nem lesz vizes a szemed!  Én az előbb már kipróbáltam, tényleg nem ázik be a szemüveg! – bizonygatta Bíborka. – Tudod, mit? Fogjuk meg egymás kezét, és guggoljunk le együtt!!

– Háááát, legyen! – vett egy hatalmas levegőt Pötyi, amitől aztán alig tudta levonszolni magát a víz alá.

– De gyönyörű a kékség idelent! – akarta mondani Bíborka, de azonnal teli ment a szája vízzel. Felrugaszkodott a víz színére, és kiköpte. – Csiporka! Te tudtad, hogy a vízben nem lehet beszélni??? – szólt barátnőjéhez meglepetten.

– Csak nem kipróbáltad?! – kacagott Csiporka, majd ismét lemerült a víz alá, mert meglátott egy felé sodródó labdát.

– Te Pötyi!  Mi még egyetlen labdát sem gyűjtöttünk! – eszmélt Bíborka.

– Kit érdekel a labda, ha egyszer odalent megtaláltuk a világszép kékvilágot?! – rántotta meg a vállát Pötyi, és visszabújt a víz alá.

– Igazad van! Kit érdekel egy nyamvadt labda, ha kékséget is lehet gyűjtögetni! – vigyorodott el cinkosan Bíborka, és ő is Pötyi után csobbant. Olyanok voltak odalent kuporogva, ámuldozva, mint két kis vízimanó.

***

Szerző: 2019. 05. 14.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló