Édesapám, édesapám, bújjon le, mert jő a repülő!

Háborús élményeim, pedig nem voltam sem katona, de még fiú sem                                   

Édesapám „repülőn” ül Bukarestben, a katonasága alatt. 1935

Alaposan nézem a falról lekerült képrámát megsárgult, főleg katona képekkel. Nézem a keret díszeit, kardok, puskák, golyószórók, repülőgépek. Csupa fegyver. 1935-ben készítette édesapám, talán a katonasága után. A repülő, fényképészeti kellék, de sok háborús emlék jött elő, miközben nézem a fényképet. A háború kitörésére, nem emlékeztem. Alig telt el a Bécsi döntés, magyar világ lett itt is, nemsokára kitört a második világháború. Erre nem emlékezhettem. A katonaköteles férfiakat Csíkmadarason is besorozták, elvitték a frontra. Egyesek örökre eltűntek. Itthon maradtak az asszonyok, gyerekek, és a rokkantak. Édesapámat sem vitték el, gyerekkorában kilyukadt az egyik dobhártyája. A családdal maradt, székelyszabóként mindig volt munkája.  A lakásunk földszintje készen volt, Ideiglenes tetővel, várva a háború végét, hogy elkészüljön az emelet. 1944 nyara. Én három éves voltam, nagyobbik öcsém másfél. Vége fele közeledik a háború. Mindenféle hírek terjedtek a frontról, a fronton lévőkről. A németek menekülnek, az oroszok kergették Főút mentén laktunk az Olt híd közelében. A faluban elterjedt, közeledik a front.

Nagyon zaklatott lett a család. El kell menekülni! Legalkalmasabb hely az erdő.  Az értékesebb dolgokat el kell rejteni. Egy nagyon jó férfi varrógép volt. Azt leeresztették a két szoba közti előszoba pincéjébe. Ide és a konyha alattiba a ruhaneműket, porcelánedényeket. Próbálták álcázni. Már felfogtam, hogy baj, valami nagy baj közeledik. Vermet ástak az udvaron, ide is hordták le a rejtegetni valókat. Figyeltük, hogy elé állt a szekér, talán egészvágásos, szénahordó. Edényeket, élelmet, ágyneműt, raktak fel. Közben az úton katonaautók, motorbiciklisek száguldoztak. Ládába tették a disznókat, gabonát. Külön ládába a szárnyasokat. Leszegezték az ajtókat. A két fejős tehenet a szekér élé befogták. Volt borjú is, a szekér végéhez kötötték. Minket is felültettek, irány az erdő.

Az erdőn megteltek a kis nyári szállások, a vízi fűrészek, emberekkel. Ki, ahova tudott,oda menekült. Lassan menegettünk, odaértünk a Szemerke híd melletti vízi fűrészre. Lepakoltak a szekérről Már több család is volt ott. Főleg asszonyok és gyerekek. A teheneket kifogták a szekérből. elengedték legelni. Volt ott egy kis elkerített helység. Itt volt egy csikókályha. Ezen főztek.  

Délután, a deszkákon üldögéltünk. Jó messzire lehetett látni, a domboldalon juhok, a patak mellett több tehén is legelészett, de gyakran süvítettek a német repülőgépek. Félelmetes volt, mert néha lövöldöztek is, onnan a magasból. Aztán kimentem, a fűrész oldalánál álltam. Édesapám tehenet fejt a gödörben a patak mellett. Láttam, hogy ismét repülő közeledik. Riadtan kiabáltam, én,  a három éves kislány : édesapám, édesapám, bújjon le, mert jő a repülő!

Korabeli légvédelmi üteg

A domboldalon legelésző juhok közé lőttek. Néhányat eltaláltak. Azok azonnal felfordultak.  A többi riadtan menekült szanaszét. Öcsém, aki ott tanult járni, megijedt, akart menni. Elesett. Beütötte az orrát egy deszkába. Csupa vér lett az arca. Kalákában sírtunk ijedtünkben. Félelmetes volt minden. Egy egész életre szorongató élmény. Néha robbanás hangja hallatszott a falu felől. Mindenki félelemben élt. Voltak, akik gyalogosan hazamentek a faluba, szétnézni, ennivalót hozni. A falun át vonultak a járművek, észak fele. A hidak jó része felrobbantva.

Aztán gyérültek a repülőzúgások. Jött a hír, hogy haza lehet menni. Ismét pakolás, kinek mije volt fel a szekérre. Lassan érkeztünk haza. Félelmetes látvány fogadott minket. Mivel közvetlenül az Olt híd mellett laktunk, amit felrobbantottak a németek menekülés közben, minden ablak betörve. Kődarabok, főleg az északi részen levő szobákban. Erre ködösen emlékszem. A másik meglepetés. Felrobbantották azt a kis áteresz hidat is, ami a Főúton vezetett át, előttünk, a Papsára utcát kötötte össze a Madaras patakkal. Azért épült, hogy árvíz idején, az utcában lefolyó vizet a patakba vezesse. Keskeny kis híd volt, az alig két méter széles átereszen. Ennek is a darabjai berepültek az udvarunkba.

Történt más is a menekülés alatt. Erre a hidra aknákat tettek, amikor még állt. Ezen hajtott át Gaál Sándor (1925-1944), és Mike László két magyarországi utászkatona. Felrobbantak 1944. szeptember 11-én. A testük darabjait a szomszédok gyűjtötték össze a kertekből, és temették el a madarasi temetőben. Síremlék van a hantjukon. Kezdetben fakereszt állt. A rokonok megtalálták, ők állíttatták a síremléket. Mindig van, aki ápolja ezeket a sírokat.          

Szerző: 2019. 04. 05.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló