Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Leleplezés a Bogársuliban
A szembesítés
– Már alig vártam, hogy mindannyian megérkezzetek! – mosolygott az első óra kezdetekor Stefi néni. – Egy új játékkal kezdjük a napot! Rendezzétek körbe a székeket, de nekünk is készítsetek helyet magatok között, legyetek szívesek!
Csiporka és Bíborka azonnal ugrott pakolni, de közben titkon összekacsintottak, mint a beavatottak. Mivel mindenki jobban szeretett játszani, mint tanulni, igen hamar elkészültek.
– A játék az lesz, hogy kibeszélünk magunkból mindent, ami bánt bennünket, de egyszerre mindenki csak egy bő mondatot mondhat. Addig megyünk körbe, míg lesz mondanivalónk. Az osztály többsége kissé értetlenül fogadta szavait, így Stefi néni folytatta:
– Tudjátok, azt tapasztaltam, hogyha megkönnyebbül a szívünk, sokkal gyorsabban, eredményesebben tudunk dolgozni.
– Kibeszélőshow!!! – rikkantotta Hangyi vigyorogva.
– Dehogy só! Még cukor sem! Beszélgetni fogunk, nem érted?! – lobban fel magáról megfeledkezve Bobo. – Honnan szedsz ilyen hülyeségeket???
– Hát, azt hiszem, a tévében lehetett valami ilyen műsor – engesztelte Csiporka. – Tudod, náluk minden technikai vívmány megtalálható!
– Vívnak, vagy nem vívnak!… Mit érdekel az engem!!! – morcogott egyre jobban Bobo.
– Ne vacakolj már! – kérte Hangyi. – Hidd el, nem akartam semmi rosszat!
– Fogjatok kezet, és legyen béke végre! – ajánlotta Csiporka. – Már alig várom a beszélgetést!
– De hülyék vagytok! – szólalt meg a háttérből Gyike, majd a széke felé tartó Pötyi elé orvul kitette a lábát…
– Jaj! – sikoltott fel zuhantában a katicabogár, aki igen csodálkozott, hogy elmaradt a várt becsapódás, mert a Bobo és Hangyi még a puffanás előtt elkapták.
– Úgy látom, épp ideje a beszélgetésnek! – villámlott keresztlányára, Gyikére Stefi néni szégyenkező szeme.
Alig, hogy mindenki elfoglalta a helyét, Stefi néni azonnal megszólalt:
– Borzasztóan bánt a rosszindulat.
– Nem értem, miért kell bántani a nálunk gyengébbet – folytatta Csiporka.
– Mindig megpróbálok jobb lenni, de nem sikerül mindig… – közölte Bobo elkomorodó szemekkel, mert annyira szeretett volna a Bogársuli igazán méltó tanulója lenni. Annyira önmaga tökéletlenségével volt elfoglalva, hogy eszébe sem jutott, hogy az osztály nem az ő hibái miatt hívta össze a beszélgetősdit.
– Nagyanyám mindig azt mondja: „Véletlenek nincsenek, fiam! A rossz gondolatok okozzák a rossz cselekedeteket!” – folytatta a kört Hangyi.
– Hatalmasat csalódtam! – szólalt meg Szunyi, és megpróbált székével Hangyi felé húzódni.
– Mi a fene baja van itt mindenkinek??? – csattant fel Gyike.
– Iszonyatosan megijedtem… A halálfélelem szörnyű érzés… – szólalt meg szemlesütve Pötyi.
– Nagyon bánt, ha valakit gonoszságból ér bántódás… – folytatta a tanító bácsi.
– A hirtelen harag, az irigység sok bajt tud okozni – mondta Bíborka.
– Nagyon fáj látni, hogy valaki nem bánja meg bűnét, és még csak nem is érti, mi történik… – kezdte az új kört Stefi néni.
– A gonoszkodásnak, a feszültségnek, a haragnak valami súlyos oka van, szerintem – folytatta Csiporka elgondolkodva.
– Óóóó, értem már! – ragyogott fel Bobo arca, amikor végre rájött, nem miatta ülnek körben. – Hogy tehettél ilyet Pötyivel???? – szegezte Gyikének nyíltan a kérdést, mert nagy örömében nem fogta fel, hogy az lenne a fontos, hogy ő maga döbbenjen rá, hogy be kell vallania tettét, és annak okait.
– Mi a fene bajod van velem??? – ordította magából kikelve a légylány, s talpra ugrott. – Csak hallgatom itt a zagyvaságaitokat!
– Nézzünk meg egy videót! – szólalt meg csendesen Balambér bácsi, aki pár perccel korábban a fejére csapott, és kisurrant a teremből.
– Nem értelek, Balambér! – kezdett tiltakozni Stefi néni, de aztán az első filmkockák után a torkára forrt a szó… A biztonsági kamera felvételén jól látszott, hogy Gyike jókorát taszított Pötyin… Nem véletlen baleset volt az esés, a vízbe csúszás…
– Talán már érted, miről beszélünk – fordult a film végén Gyike felé, aki egy rövid ideig még mindig villámló szemekkel állt, majd lehorgasztotta a fejét, amikor észrevette, hogy mindenki elhúzódott tőle…
***
Hasonló
Csiporka és Bíborka – Újra ...
Csiporka és Bíborka – Újra ...
Csiporka és Bíborka – Újra ...
Csiporka és Bíborka – Újra ...
Csiporka és Bíborka – Újra ...
Csiporka és Bíborka – Újra ...
Korona-mese – 10. Bobo kor...
Korona–mese 9. – Bobo, az o...
Korona-mese 8. – Június köz...
Csiporka és Bíborka a Koron...
Csiporka és Bíborka a Koron...
Csiporka és Bíborka a Koron...
Csiporka és Bíborka a Koron...
Csiporka és Bíborka a Koron...
Csiporka és Bíborka a Koron...
Korona-mese
Városi lépésbentekergőzés
A türkizhezszállító búgó-su...
A nyaralás hajnala
Vihargyors ötlet – villám e...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése