Morcogásból bajáradat

Csiporka életet ment

– Azt mondták, az uszodába megyünk… – morcogott Gyike, aki még mindig szégyellte egy kicsit magát az előző kitöréséért, rosszindulatáért. – Aztán meg a Télikert, vagyis az ebédlő felé tartunk!!! Nem értem!! – toppantott, és értetlenül meredt Szunyira.

– Legyél egy kicsit türelmesebb! – súgta a háta mögül Hangyi a bennfentesek mindentudó mosolyával az arcán. – Mindjárt odaérünk!

Átlépdeltek a fürdőszobán, a Télikerten, ám rá sem hederítettek a finomságokra. Megkerülték a fehér kaviccsal körbe szórt díszfa csoportot, és egy sosem látott liánfal előtt álltak meg.

– Mióta ide járunk már a Bogársuli ebédlőjébe, de még eddig sosem vettem észre ezt a növényfalat! – kiáltotta meglepetten Csiporka.

– Mert a hasad megtömését bizonyára fontosabbnak tartottad a nézelődésnél! – kacagott rá Bíborka.

– Ez itt a természet függönye, és a kíváncsi szemek becsapója! – mosolygott Balambér bácsi, majd félre hajtott néhány indát, és benyitott a rejtekajtón.

– Azta! Eddig észre sem vettem, hogy erre tovább lehet menni, pedig már jó sokszor körberepültem a suli tetejénél, hogy meglássak valami olyat, amit eddig nekünk még nem mutattak meg! – sikkantotta Szunyi ámulón.

Stefi néni kicsit félre tolta a bejárattól a legelöl állókat, és a csapat élére állt.

– Indulás utánam! Kérlek benneteket, senki ne lépjen túl közel a vízhez, nehogy belepottyanjatok!

Az osztály beözönlött a sosem látott területre, majd a hatalmas, párolgó vízfelület láttán még beszélgetni is elfelejtettek.

– De gyönyörű! – sóhajtotta Bíborka. – Legszívesebben magamhoz ölelném!

– Csak lassan a vízölelgetéssel! – mosolygott a tanító néni. – Még nem érkeztek meg a méretre készített speciális szárnyvédőitek. Addig sajnos csak a szárnynélküliek élvezhetik a medencénket.

– Óóóó, de jó nekik! Peeeerszeee! Nekik mindent lehet, nekünk meg semmit sem! – irigykedett Gyike, és egyetértést várón, bizalmasan megbökte Szunyit.

A kis szúnyog értetlenül nézett rá. Egyáltalán nem tudott azonosulni barátnője állandó morcogásával, mert ő már attól is boldog volt, hogy ilyen csodát láthatott, így elhúzódott mellőle, hogy ne tudja elrontani az örömét.

– Menj csak! – sisteregte utána Gyike. – Legyen akkor Pötyi a barátnőd!

Majd odafordult a kis katicához, és Szunyi felé lökte.

– Segítséééég!!!! – sikította Pötyi, akit épp lépés közben ért a támadás, így azonnal felborult.

A nedves, fényes kövön sima fedőszárnyain megállíthatatlanul csúszott a víz felé…

Néma csend ült az osztályra a döbbenettől. Csiporka mozdult elsőként. Megragadta a bejárati ajtó mellé készített felmosó hosszú szárát, és a medence felé rohant vele.

– Itt a rúd fölötted, Pötyi! Nyisd ki a szemed, és próbálj belekapaszkodni! – kiáltotta.

A kis katica tétován nyúlkált a nyél felé, de annyi ereje nem volt, hogy felkapaszkodjon rá, csak megmarkolta, de így végre a fejét a vízfelszín fölött tudta tartani.

– Jövök! – rúgta le a cipőjét, rángatta le magáról öltönyét Balambér bácsi, és egy nagy csobbanással beugrott Pötyitől egy kicsit távolabb a medencébe.

Úszva megkerülte a bogárkát, és a tarkója felől körbeölelte a nyakát. Kissé meg is emelte, nehogy a szája, az orra ismét a víz alá kerüljön.

– Ne félj! Itt vagyok! Most már nem eshet bajod! – súgta kedvesen Pötyi fülébe. – Kérlek, ne hadonássz, ne kapálózz tovább, hanem zárd össze a fedőszárnyaidat! Meglátod, pompás kis csónak lesz belőlük!

A kis katica szerencsére azonnal hallgatott a szavára, és egy szempillantás múlva önállóan lebegni kezdett a víz felszínén.

– Óóóóó! Ezt nem hittem volna! – sóhajtotta. – Milyen kellemes! Köszönöm, hogy meg tetszett menteni!

– Dehogy mentettelek meg! Megtanítottalak egy szempillantás alatt háton úszni. Na, jó, még csak kezdő szinten – kacagott fel megkönnyebbülten a tanító bácsi, aki közben kifelé terelgette Pötyit a vízből.

Az osztály száraz része azonban még mindig dermedten állt, amikor Stefi néni hangja felharsant:

– Balambér! Addig senki nem jöhet uszodába, míg végre ki nem szállítják a réges rég megrendelt kosaras, darus bogár-vízimentőnket!!!!

– Én nem is megyek soha! – vacogta az átéltek hatására Bíborka.

– Dehogynem! Már csak azért is meg kell tanulnotok úszni, hogy többé ilyen ne fordulhasson elő! – majd visszafordult a medence felé, és kisegítette Pötyit a vízből, majd beburkolta a saját, hatalmas fürdőlepedőjébe, aztán mind visszamasíroztak néma csendben a tanterembe.

***

Szerző: 2019. 02. 26.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló