Nem írok kutya nekrológot, csak ha kutyául vagyok…

„A legjobb barátom a kutyám.

A Bobby apám helyett anyám.

Tegnap lopott egy csirkecombot.

Ő ette a húst, én a csontot.”

Az első barátom, akire emlékszem, az a Dolly volt. Ezt a nem teljesen rendszer konform nevet adta családom ennek a gyönyörű kuvasznak, amely annyi szép pillanattal ajándékozott meg az én személyes evolúciómban. Homályosan emlékszem rá, selymes fehér bundájára, értelmes tekintetére, meg arra, hogy egyszer nagyon sokat fialt. Extrém szám volt, talán tíz felett, de nem is ez a lényeg. Imádta a család és ő is imádott bennünket azt hiszem. Egyszer felhozott a kertből egy nyulat, kirakta a csűrbe és nem nyúlt hozzá napokig. Nekünk hozta. Én gyermekként rajongója voltam, nagyon megviselt engem is, meg a családom érettebb tagjait is, amikor elvesztettük. Elcsatangolt és talán valaki lelőtte, de ebbe nem kívánok mélyebben belemenni. Dolly egy angyali lélek volt, gyönyörű egyede fajtájának, hálás szívvel emlékezek rá.

A második barát egy Szem névre hallgató németjuhász volt. Más csillagzat alatt született, mint jámbor elődje. Játékos, de nehezen kezelhető, jó kiállású legény volt. Kissé szertelen. Több utolsó esélyt is eljátszott (játékból jó pár tyúk, csirke távozott el az élők sorából, bár Szem bizonyára nem úgy akarta…), míg egy szép május elsején egy nagyobb gaztettet követett el. 27 előnevelt csirkét nyírt ki és fektetett ki szép sorban, mint valami műalkotást. Anyámék statáriális bírósága rögtön kimondta az ítéletet:

Azonnali golyó általi halál, az ítéletet Mórucz Zsiga fogja végrehajtani.

Mórucz Zsiga bácsi (helyi vadász, nem pedig elírt nevű író) házhoz is jött, a kutya kikötve, mi rettegve vártunk. Ekkor megjelent Csernyi Mihály bácsi, aki akkoriban talán a TSZ tehenészetén dolgozott. Felmérte a helyzet komolyságát és megmentette a Szem életét. Azt mondta, hogy neki kell ez a kutya. Mi boldogan adtuk, ő boldogan vitte. Aztán kaptunk még kósza híreket, hogy Szem nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért aztán rövid idő múlva a Dankó utcán kötött ki. További sorsáról nincsenek információk.

Aztán jött Hektor. Egy sikerre ítélt német juhász. Bátyám hozta Borzováról, emlékszem rá, hogy milyen kis büdös kölyök volt, amikor először láttam. Nagyon szép fiú lett, hintette is a magot jártában-keltében. A család védelme be lett kódolva az agyába, egy időben úgy gondolta, hogy anyu testőre. Volt olyan, hogy anyu után a boltba is felszaladt, ki is nyitotta a bolt ajtaját, miután védence belépett oda. A templomban is megfordult, sőt, a padlásra is feljött. Egyszer kútba esett. Egy őszi éjszakán történt, nagyapámék csak reggel fedezték fel. Máig tisztázatlan körülmények között beleesett a gémeskútba. X akták. A kútba lógó viderbe kapaszkodott reggelig. Azt is túlélte. Azt is túlélte, hogy valamikor élete derekán egy traktor elgázolta. Rosszul forrt össze a sérült hátsó lába, de ezt is túlélte, sőt tudott teljes életet élni. Láttam saját szememmel, hogy három lábon is tud latin szerető lenni. Aztán egyszer csak távozott, búcsú nélkül, de teljes életpályát bejárva, azt hiszem.

Hektor mellett volt Ringyónk is rövid ideig. Fajtáját tekintve valami tacskószerű falusi centrumkutya. Nagyapám nevezte el Ringyónak. Csak ő tudja, miért, mi csak sejtjük. A szomszédba akkoriban költözött egy ifjú házaspár. Fura volt hallaniuk, amikor nagyapám a hátsó udvaron hívta a kutyáját: Ringyóóóó! Gyere ide Ringyóóó!

Aztán jött a Matyi. Matyi egy óriáscsecsemő volt. Egy komondor. Matyi nagy volt, de jámbor, erős, bamba. Imádatra méltó. Rasta frizura, hatalmas termet, de valójában a légynek sem árt. Csak Livitől félt, meg a mennydörgéstől. Livi sógornőm úgy eligazította gyermekként, hogy amikor jöttek, őt csak egy téglarakás mögül kukucskálva figyelte. A Matyira igaz volt, hogy a test terjedelme és a furfangosság mértéke közel sem arányos az ebeknél sem. Nagyon ízlett neki ugyanis a táp, amivel a disznókat hizlaltuk. Lopott belőle rendszeresen, amikor alkalma nyílott rá. Ez úgy történt, hogy bevett annyi tápot a szájába, amennyi csak belefért, majd felfújt képpel eloldalgott, kiköpte és nagy élvezettel elmajszolta. Aztán amikor előkerült csak a feje árulta el, ugyanis a szájától a szeméig tiszta táp volt, meg nyál.

A mennydörgést meg már olyankor észlelte, amikor még derűs volt az ég. Ilyenkor sokszor elcsatangolt és nekünk kellett rendet csinálni, mert Matyi hiper érzékenyen menekült volna a viharzónából. Mi meg tudtuk, hogy jön a vihar. A nyári égbolt csodálatos horizontján még véletlenül sem legelt egy bárányfelhő sem. Matyi előre jelezte, hogy jön az idő! Volt, hogy Fülesdre mentünk érte, volt, hogy Túrricsére. Az Ecceri fiú el is nevezte Aigner Szilárdnak. Aztán viszonylag fiatalon (kb hat évesen) elpusztult. Valószínűleg megverték, abba halt bele. Legyen neki (is) könnyű a föld!

Matyi dicstelen halálát követte 2. Hektor. Valami „különleges” alomból származott. Belgajuhász. A belgák meg a juhászkodás? Brüsszeli juhászok? Na ne!! Amikor leadták az Ecceri fiúnak anno, el is magyarázták, hogyan kell tartani.

– Nem ehet csontot!

– Be kell pelenkázni!

– Stb, stb…

Jött még pár instrukció. Az Ecceri fiú rábólintott, bár igazából nem is érdekelte. Rövidre zárta. Mondta, hogy jó.

Aztán pár nap alatt kiderült, hogy nincsenek külön törvények, nincs itt más világ. 2. Hektor ugyanúgy nőtt fel, mint elődei. Családbarát volt és a körülményeihez maximálisan alkalmazkodó eb. Különleges mániája az volt, hogy köveket, sőt téglákat cipelt a szájában, s vitte azt el ából bébe. Se az á, se a bé nem lett neki meghatározva és kijelölve, mindezt magától csinálta. Hektor nem volt nagy csavargó. Szép csendesen megöregedett. Mellette nőtt fel Pici, a tacskó. Szerelmesek voltak egymásba, de a szerelem méretbeli okokból kifolyólag csak plátói volt. Pici szegény inkább a macskákkal volt jó barátságban, hiszik-e vagy sem, macskakölyköt is megtűrt emlőjén. A mi kis Teréz anyánk viszonylag korán távozott, áldott lélek volt.

Aztán jött a Zsombor. Még Hektor inasaként érkezett. Pandacsöki Boborján, vagy csak Bobi. Kabos Laci. Mind ő volt, a vizslák legvizslábbika. Egy igazi Casanova. Minden sztereotípia igaz volt rá, ami a vizslákra vonatkozik. Úgy nézett mint Csortos Gyula, énekelni is tudott. Ha rendre utasítottuk, úgy oldalgott el, mint Bodrogi Gyula az óvszer jelenetben. Közben nézett hátra, karikába hajló testtel. Ha átléptünk a kertkapun, még öregen, kissé mozgáskorlátozott állapotában is új életre kelt. Annyi boldog pillanattal ajándékozott meg engem és családom többi tagját, olyan sokat adott, hogy azokat szinte lehetetlen egytől egyig felidézni. Nem is akarom. Pótolhatatlan veszteség, ahogy szokták mondani. Tényleg az.

Írta:
Borbély Balázs
Written by
Szerző: 2019. 02. 19.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése