Csodapirosságos grafitbaj

Csiporka és Bíborka az első valódi írásórán

– Mindenki jól lakott? – kérdezte Stefi néni, majd a szapora bólogatások láttán gondosan bezárta a télikert ajtaját az osztály után.

– Akkor most visszamegyünk a tanterembe, kipakoljuk az asztalokat, a székeket, előveszitek a tolltartóitokat, mi meg a feladatlapokat, és kipróbáljuk az írást papíron is! – indítványozta Balambér bácsi.

– Az íráááást??? Papííííronnn??? De hiszen még semmin nem írtunk! – hüledezett Gyike.

– Csak vonalakat húzogattunk a tableten, nem? – kérdezte morgósan Szunyi.

– Dehogynem! Csakhogy ezek szerint nem is gondolod, hogy az írás vonalak húzogatásából áll össze. Az persze nem mindegy, hogyan és merre húzogatunk! – mosolygott rájuk biztatóan Stefi néni. – Ma a tableten kipróbált alakzatokat próbáljuk meg ceruzával, papíron is végigkövetni!

– De először mindenki végigmegy az akadálypályán! Legalább lejjebb megy a sok ebéd a hasatokban, és nem fogtok írás helyett ásítozni! – egészítette ki Stefi nénit a tanító bácsi. – Aki teljesítette a pályát, az bemegy a tanterembe, előveszi a tabletjét, és végigjátssza az írás–előkészítő programot!

– Mehetek elsőnek? – kérdezte Pötyi.

– Hát persze! – örült meg Balambér bácsi, hiszen a kis katica eddig mindig megpróbált elbújni a feladatok elől, vagy annyira szorongott, hogy semmit sem sikerült igazán jól teljesítenie.

– Csiporka! Megfognád a kezemet, amikor a billenőhídhoz érek? – nézett a bogárkára reménykedőn Pötyi.

– Még szép! – kacsintott rá Csiporka, aki titokban nagyon örült, hogy a kis katica bizonytalansága, bizalmatlansága, félénksége eltűnőben van, és azonnal oda is rohant a többi akadályon átugrálva a kis hídhoz.

– Indulok! – tapsolt Pötyi, majd megállás nélkül ugrott, forgott, lépett, csapott, tapsolt, ahogy a pálya útvonala megkívánta.

Amikor a pallóhoz ért, hirtelen nagy erőt érzett magában, így odasúgta az őt váró Csiporkának:

– Csak tedd a kezem alá a tenyered! És csak akkor fogj meg, ha úgy érzed, muszáj!

– Rendben! – súgta vissza a bogárka, és biztatóan hunyorgott felé.

Pötyi azonnal rálépett a kis hídra. Az átfordulásnál egy pillanatra behunyta a szemét, sikkantott egyet, aztán bátran továbblépett, és már át is ért a vizesárok túloldalára.

– Gratulálunk! – szaladt oda hozzá Gyike és Szunyi, akik eddig szinte figyelemre sem méltatták a kis „Nyamvadtat”.

Aztán szépen sorban mind végigjárták a pályát, majd nem jelentett problémát a tabletek bekapcsolása, és az írás-előkészítő program végigjátszása sem. Hamarosan mindenki Stefi nénit nézte, aki mindenki padjára letett egy-egy feladatlapokkal teli dossziét.

– Vegyétek elő a tolltartótokat, és készítsetek elő belőle egy grafitceruzát! – szólt Balambér bácsi, miután látta, mindenki készen áll az újabb próbatételre.

– Az milyen? – kérdezte Bíborka. – Nekem van piros, sárga, kék, zöld, rózsaszín, meg narancs és barna is, meg egy olyan szürkés is.

– A sötétszürke, ragyogós hegyű lesz az! Írni mindig azzal fogunk – magyarázta Stefi néni. – Fordítsátok a kihegyezett felével az asztallap felé, és fogjátok a nagy- és a mutatóujjatok közé úgy, hogy a középső ujjatok megtámassza a ceruza alját, a kisujjatok pedig a feladatlapon nyugodjon – mutatta és magyarázta egyszerre Balambér bácsi.

Bobo nemigen értett az egészből semmit… Azt sem tudta, hogy az ujjainak neve is van, és akárhogy nézegette a ceruzáit, az összesnek egyforma volt mindkét vége. De egyelőre nem szólt, próbálta kilesni, hogy csinálják a többiek.

– Nem bírom el! Olyan nagy és széles, hogy össze sem ér a kér ujjam! – toppantott mérgesen Gyike.

– Biztosan nem figyelte meg édesanyád az írószerek vásárlásakor, hogy az iskolakezdőknek a Bogár 1.-es méretet javasolják – gondolkodott hangosan Szunyi. – Adok neked kölcsön egy vékonyabbat az enyémekből! – pattan készségesen barátnője mellé.

– Nem nevették ki… – állapította meg magában Bobo. – Akkor talán engem sem fognak, ha szólok, hogy nem boldogulok… – Tanító bácsi – szólalt meg hangosan –, nekem az összes ceruzám minden fele egyforma!

– Ezen könnyen segíthetünk! – mosolygott rá szeretettel Balambér bácsi, és kivett a zsebéből egy kis piros, egylyukú bigyót.

Beledugta a grafitceruza egyik végét, majd forgatni kezdte benne a ceruzát. Néhány csavarás után kihúzta belőle, majd miután látta, hogy még nem elég hegyes, visszadugta két tekerintésnyire.

– Azta! – hüledezett Bobo. – Mi ez a Csodapirosság?

– Ez egy egyszerű kis hegyező. Sok helyen faragónak is nevezik. A papírboltban tudtok vásárolni egyet ti is! Na dolgozzunk! – adta ki az utasítást, majd ráigazgatta a ceruzára a gyakorlatlan kis bolhaujjakat.

– Először álló egyenest húzunk fentről lefelé néhányszor a levegőbe, majd ugyanazt a papírra –indította el a munkát Stefi néni, miután látta, mindenki munkára kész. Aztán egy jó darabig már csak a grafitceruzák sercegése hallatszott.

***

Írta, és az illusztrációkat rajzolta:
Molnár Ágnes
Written by
Szerző: 2019. 02. 05.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése