Csodapirosságos grafitbaj

Csiporka és Bíborka az első valódi írásórán

– Mindenki jól lakott? – kérdezte Stefi néni, majd a szapora bólogatások láttán gondosan bezárta a télikert ajtaját az osztály után.

– Akkor most visszamegyünk a tanterembe, kipakoljuk az asztalokat, a székeket, előveszitek a tolltartóitokat, mi meg a feladatlapokat, és kipróbáljuk az írást papíron is! – indítványozta Balambér bácsi.

– Az íráááást??? Papííííronnn??? De hiszen még semmin nem írtunk! – hüledezett Gyike.

– Csak vonalakat húzogattunk a tableten, nem? – kérdezte morgósan Szunyi.

– Dehogynem! Csakhogy ezek szerint nem is gondolod, hogy az írás vonalak húzogatásából áll össze. Az persze nem mindegy, hogyan és merre húzogatunk! – mosolygott rájuk biztatóan Stefi néni. – Ma a tableten kipróbált alakzatokat próbáljuk meg ceruzával, papíron is végigkövetni!

– De először mindenki végigmegy az akadálypályán! Legalább lejjebb megy a sok ebéd a hasatokban, és nem fogtok írás helyett ásítozni! – egészítette ki Stefi nénit a tanító bácsi. – Aki teljesítette a pályát, az bemegy a tanterembe, előveszi a tabletjét, és végigjátssza az írás–előkészítő programot!

– Mehetek elsőnek? – kérdezte Pötyi.

– Hát persze! – örült meg Balambér bácsi, hiszen a kis katica eddig mindig megpróbált elbújni a feladatok elől, vagy annyira szorongott, hogy semmit sem sikerült igazán jól teljesítenie.

– Csiporka! Megfognád a kezemet, amikor a billenőhídhoz érek? – nézett a bogárkára reménykedőn Pötyi.

– Még szép! – kacsintott rá Csiporka, aki titokban nagyon örült, hogy a kis katica bizonytalansága, bizalmatlansága, félénksége eltűnőben van, és azonnal oda is rohant a többi akadályon átugrálva a kis hídhoz.

– Indulok! – tapsolt Pötyi, majd megállás nélkül ugrott, forgott, lépett, csapott, tapsolt, ahogy a pálya útvonala megkívánta.

Amikor a pallóhoz ért, hirtelen nagy erőt érzett magában, így odasúgta az őt váró Csiporkának:

– Csak tedd a kezem alá a tenyered! És csak akkor fogj meg, ha úgy érzed, muszáj!

– Rendben! – súgta vissza a bogárka, és biztatóan hunyorgott felé.

Pötyi azonnal rálépett a kis hídra. Az átfordulásnál egy pillanatra behunyta a szemét, sikkantott egyet, aztán bátran továbblépett, és már át is ért a vizesárok túloldalára.

– Gratulálunk! – szaladt oda hozzá Gyike és Szunyi, akik eddig szinte figyelemre sem méltatták a kis „Nyamvadtat”.

Aztán szépen sorban mind végigjárták a pályát, majd nem jelentett problémát a tabletek bekapcsolása, és az írás-előkészítő program végigjátszása sem. Hamarosan mindenki Stefi nénit nézte, aki mindenki padjára letett egy-egy feladatlapokkal teli dossziét.

– Vegyétek elő a tolltartótokat, és készítsetek elő belőle egy grafitceruzát! – szólt Balambér bácsi, miután látta, mindenki készen áll az újabb próbatételre.

– Az milyen? – kérdezte Bíborka. – Nekem van piros, sárga, kék, zöld, rózsaszín, meg narancs és barna is, meg egy olyan szürkés is.

– A sötétszürke, ragyogós hegyű lesz az! Írni mindig azzal fogunk – magyarázta Stefi néni. – Fordítsátok a kihegyezett felével az asztallap felé, és fogjátok a nagy- és a mutatóujjatok közé úgy, hogy a középső ujjatok megtámassza a ceruza alját, a kisujjatok pedig a feladatlapon nyugodjon – mutatta és magyarázta egyszerre Balambér bácsi.

Bobo nemigen értett az egészből semmit… Azt sem tudta, hogy az ujjainak neve is van, és akárhogy nézegette a ceruzáit, az összesnek egyforma volt mindkét vége. De egyelőre nem szólt, próbálta kilesni, hogy csinálják a többiek.

– Nem bírom el! Olyan nagy és széles, hogy össze sem ér a kér ujjam! – toppantott mérgesen Gyike.

– Biztosan nem figyelte meg édesanyád az írószerek vásárlásakor, hogy az iskolakezdőknek a Bogár 1.-es méretet javasolják – gondolkodott hangosan Szunyi. – Adok neked kölcsön egy vékonyabbat az enyémekből! – pattan készségesen barátnője mellé.

– Nem nevették ki… – állapította meg magában Bobo. – Akkor talán engem sem fognak, ha szólok, hogy nem boldogulok… – Tanító bácsi – szólalt meg hangosan –, nekem az összes ceruzám minden fele egyforma!

– Ezen könnyen segíthetünk! – mosolygott rá szeretettel Balambér bácsi, és kivett a zsebéből egy kis piros, egylyukú bigyót.

Beledugta a grafitceruza egyik végét, majd forgatni kezdte benne a ceruzát. Néhány csavarás után kihúzta belőle, majd miután látta, hogy még nem elég hegyes, visszadugta két tekerintésnyire.

– Azta! – hüledezett Bobo. – Mi ez a Csodapirosság?

– Ez egy egyszerű kis hegyező. Sok helyen faragónak is nevezik. A papírboltban tudtok vásárolni egyet ti is! Na dolgozzunk! – adta ki az utasítást, majd ráigazgatta a ceruzára a gyakorlatlan kis bolhaujjakat.

– Először álló egyenest húzunk fentről lefelé néhányszor a levegőbe, majd ugyanazt a papírra –indította el a munkát Stefi néni, miután látta, mindenki munkára kész. Aztán egy jó darabig már csak a grafitceruzák sercegése hallatszott.

***

Szerző: 2019. 02. 05.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló