Új lakó az Édenkertben

Izgatottan várják Naspolya uramékat (na meg persze Naspolyánét is), kiket hírük megelőzött

Nem olvastam utána, nem akartam, hogy befolyásoljon. A naspolya számomra a mai napig egy homályos és megfoghatatlan valami volt. Nem ismertem, nem láttam, nem kóstoltam. A héten valamelyik nap aztán megízlelhettem. Meglepően finom volt. A maga egyszerűségében pillantottam meg feleségem tenyerében. Rám mosolygott. Lehúztam vékonyka ruháját, rögtön intim kapcsolatba kerültünk. Kicsit mintha elpirult volna, de ez csak egy múló pillanat volt. A Naspolya nem prostituált, szégyelli is magát. Szégyelli testét, azt is, hogy alanya alma. Az alma neki valami alantas növény. Pedig nem az.

Kijelenthető, hogy az alma nemhogy nem alantas növény, hanem egyenesen egy olyan gyümölcs, amely uralkodik a világmindenség kertjében. Az Édenkert almája. Bűnbe esett az ember miatta. Megérte? Az uralkodói jelképek között nem országszilvát, országkörtét, országszőlőt, vagy bármi más „országos” „gyümölcsöt”, esetleg annak szimbólumát találjuk. Az országalma különleges jelentőséggel bír. Hatalommal. A haza minden előtt. Újfehértón azonban csak annak van hatalma, ami különleges. Különleges és egyszerű. A Vadastag olyan, mint a Vadnyugat. Itt talán kevesebbet lőnek, de minden bizonnyal többet pirítanak. Ott hátul, a lemezkerítés mögött. Ez egy másik szubkultúra, nem is értheti olyan földi halandó, aki nem idevaló. Én nem vagyok, de már értem. Ki merem jelenteni, hogy szeretem ezt a települést. A tökéletlensége miatt? A fekete vonat miatt? A tanyái miatt? A rejtélyei miatt? A növénynemesítő miatt? Nem tudom, hogy másnak e tájék mit jelent. Nekem ugyan nem itt van a szülőházam, hazám, de sokaknak meg itt.
A naspolya idáig csak egy legenda volt, egy lehetőség. Az Ecceri fiú legnagyobb fia állította, állítja, hogy valahol a csaholci határban, a Túrtól nem messze van naspolya fa. Most aztán majd valóban lesz, igaz, nem viszem ki a csaholci határba. Jó lesz neki az oroszi agyagos is. Szépen meg fog férni az itteni „Nemtudom” populációval, esetleg integet majd neki Batul, London Pepin, Húsvéti Rozmaring, Nyári Fontos, Birs, Fekete Tányéros, Sóvári, Jonatán, Idared vagy maga Török Bálint is, de persze nem a Jedikulából. Akiket kihagytam, azoktól szíves elnézést kérek, de az én Édenkertem körtefái és diói, somjai megértőek és elnézőek velem szemben. Javarészt ők is Újfehértóról származnak, onnan jöttek haza Szatmárba, egy új élet reményében. Izgatottan várják Naspolya uramékat (na meg persze Naspolyánét is), kiket hírük megelőzött. A hírhez tettek is, például a Milotai 10-es azt hallotta újfehértói unokatestvérétől (az újfehértói 260 hektáros állomáson jelentős dió populáció él), hogy a Naspolya nem is annyira nagyképű, amint azt a Citromkörte állította.
– Szóba állnak azok még a meggyekkel is, pedig azért a meggy mégiscsak meggy! – susogta fennhangon a dió.
– Majd meglátjuk mennyit érnek, meg, hogy mennyit teremnek. – így a vérbélű körte, aki mindig bizalmatlan az új jövevényekkel szemben.
Advent közeledtével a kert fái is várják a Fényt, az eljövendő Reménységet, de várják új társukat, a Naspolyát is.

Szerző: 2018. 11. 26.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló