Tűnt nyarakról, elröppent kék madarakról

Mily mélységes bánattól csillognak a szavak mellett a könnyeim, az én drága gyöngyeim…

Élnek még közöttünk angyalok. Ők az én nézőpontomból nézve intellektuális lények, akik puszta tudásukkal szárnyalnak az éterben, repkednek a dimenziók között. Persze embernek álcázzák magukat. Egy angyallal volt szerencsém találkozni nemrég Budapesten emígy:
Buda egyik patinás utcájában történt. Ady Endre is lakott ebben az utcában valamikor. Igazi budai nagypolgári lakás. Négy méteres belmagasság, négy szoba, hatalmas helyiségek. A padlótól a plafonig polcok, könyvek, képek, szobrok. Kisebb-nagyobb dísztárgyak festői összevisszaságban. Az udvar egy kisebb park, zöld oázis a tűzfalak között. A néni annyira szép korú, hogy az ő esetében már le is írhatom születésének évszámát: 1933. Leírhatnám, hogy mit nem ismert még az emberiség ebben az évben, meg azt is, hogy ki mindenki nem született még meg, meg azt is, hogy akkor még bizony nem ismerték azt a fogalmat, példának okáért: második világháború. Édesapja 1914-ben érettségizett (nagyapám akkor szállt hajóra az Újvilág felé…) és érettségi után, a sikeres egyetemi felvételit követően önként jelentkezett a hadseregbe. A világháborúban a császári vadászzászlóaljban szolgált, büszkén emlegette, hogy többször fogott vele kezet II. Ferenc József őfelsége. Az édesapa amúgy nem is tősgyökeres budai nagypolgár, hanem egy Balmazújvárosból származó tehetséges ember, aki elég sok tudományban/mesterségben vihette volna a szakma Oscar díjáig, de ő annyira sokoldalú volt, hogy inkább beállt polihisztornak. Polihisztor nem sok ember lehet, főleg ezen a szinten, amit főhősnőnk édesapja képviselt. Ez a szint a hétköznapi emberek szintjéről szemlélve nem teljesen belátható. Főleg manapság, a google és a kannás bor, meg a rögvalóság dimenziójából. Reál tudományok, zene, etnográfia. Meg még mennyi minden. Nagyon szépen rajzolt, ezt bizonyítja néhány kép a falon. Fejtanulmányok, akár Dürer is rajzolhatta volna. Az apa életében csak egy oldalvágány. De erről később még essen szó. Polihisztor édesapja mellett, édesanyja sem volt hétköznapi ember. Édesanyja családja sem tősgyökeres budai, a család Tokaj és Debrecen környékéről származik. Ő klasszika filológián végez, latint tanít. A családban volt, aki tizenhárom nyelven beszélt. Ezt sem dicsekvésképpen mondta, hanem csak úgy, tényként közölve. Aztán Buda lett a családi fészek, elegáns környezetben, igazi nagypolgári miliőben. A hangulat meghatározó alapja az intellektus, a magas kultúra. Ez a lakás a magyar művelődéstörténet szerves része. Nézzük meg, hogy miért is!

Személyesen ismerték Luby Margitot, főhősnőnk édesapja írt is egy fejezetet a „Fogyó legelőkön” című művébe. A már fentebb emlegetett édesapa számos más elfoglaltsága mellett néprajzosként is letette a névjegyét, a balmazújvárosi pásztoremberek szívesen meséltek neki, hiszen ő maga „fődijük” volt. Luby Margit a család jó barátja volt, számos családi eseményen is részt vett, több közös fénykép bizonyítja ezt. Főhősnőnk először a közelben lakó Margit nénihez ment át önállóan, illetve annak cicáihoz, kutyájához, mint azt egy naplóbejegyzés is bizonyítja 1938-ból. Édesanyja naplói megtöltenek egy szekrényt, egy-egy napló 365, vagy 366 napot örökít meg. Feltételezem, hogy néhány évet lerövidített volna, ha teheti, mert a háború és az ostrom évei, vagy a „szűk esztendők” igazán nagy próbát jelentettek.
A nappali sarkában gyönyörű cserépkályha, szóvá is teszem. A kályha valamikor sokkal díszesebb volt, a tetejének díszét azonban a szemközti házból szétlőtték. 1945.
Szobrok sokasága a lakásban. Medgyessy Ferenc a család jó barátja volt, szinte családtag. Erről számos kép tanúskodik, családi események elevenednek meg a fekete-fehér fotográfiákon. Készült szobor hősnőnkről, amikor zsenge 15 éves lány volt, nővéréről úgyszintén. A család barátja volt Bornemisza Géza festőművész is, aki nábrádi születésű és a nagybányai iskola sarja. Nem utolsósorban Henri Matisse műhelyében nevelkedett.
Amiről tanultunk, olvastunk valamikor, az itt és most kézzel fogható, érezhető, tapintható. Babits Mihály is szóba került, hiszen édesapja őt is jól ismerte, jó kapcsolatban voltak. Németh László? Ő volt az iskolaorvosa, lányai nagyon jó barátnői voltak csak úgy mellesleg.
Hősnőnk szintén polihisztor, én most nem is írom le mindazt, mi mindenben alkotott maradandót. Éljen, éljen soká még és alkosson! A lakás falát festmények ékesítik, az egyik kép Szabó Lőrincre emlékeztet. Kérdezem is, hogy valóban őt ábrázolja-e a kép, a válasz erre teljesen váratlan:
-Áá, Szabó Lőrinc nem volt ilyen szép ember. A festmény apámat ábrázolja. Szabó Lőrinc egyébként udvarolt anyámnak, plátói szerelem fűzte anyámhoz. Írt is hozzá néhány verset.
Valóban így van, Szabó Lőrinc a Tücsökzene című művében több verset szentel hősnőnk édesanyjának. Íme, egy közülük.

Dienes Kató emlékkönyvébe

“Hideg téli éjszakán, szomorún-szép éjszakán tűnt nyarakról, sugarakról, elröppent kék madarakról álmodozva, álomfátyolt szövögetve, mindig fájva, mindig áldva dalba kezd a bánat:

Már tűnik az este, sötétül az árnyék,
jőjj kedvesem, itt csupa illat az éj;
most kelt föl a hold, az egünk halovány még,
forró szerelemről suttog a szél,
– már tűnik az este, sötétül az árnyék…

Mily édes az alkony, a fenyvesek árnya,
mily édes a bánat, az alkonyi bú!
Lelkem csupa kín: tovatűnt színes álma,
úgy sír a szívem, dalom oly szomorú!
– Gyászról susog itt csak a fenyvesek árnya…

Mint függöny, az éj köde ringva lelépked,
szemed sugarát csókolja szemem;
mért rejted el ajkad, az isteni mérget,
mért nem dobog a szíved a szívemen?
– Mint függöny, az éj köde ringva lelépked…

Fönt fénylik a hold köre s elbúvik újra; –
jó volna zokogva kitárni szívem,
elődbe szemem sűrű harmata hullna
s magadhoz emelne karod szelíden…
– Elbúvik a hold köre s feltűnik újra…

Mily fénye lövell ki az éji napoknak,
hogy mélyül a lét, mi szívünkre zuhog!
Érted, gyönyörű oltára daloknak,
lelkemben a vágyak imája zokog;
– mily fénye ragyog fel az éji napoknak!…

– Óh, mind csupa álom: a mámoros éjek, –
óh jajj! –: ez a legszomorúbb szerelem!
Mért késik a Hajnal, örülni tevéled,
mint nap, ha ragyog lila tengereken?
– Óh, hol van a fény, szerelem? Hol az Élet?

…és itt elszakadt a fátyol, a folyton szövögetett álomfátyol; nincs, ami eltakarja a szememet: akinek szeme van, látja, mily mélységes bánattól csillognak a szavak mellett a könnyeim, az én drága gyöngyeim… De néha a könnyeken át is tudok mosolyogni, habár sokan azt mondják, hogy az semmit sem ér…
(1917. január 2.)”

(A kép forrása: httpswww.pinterest.comclyn1bluebird-cottage)
Szerző: 2018. 10. 06.

Hozzászólás zárolva.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló