Kilenc évig várt egy csókra

Egyszer csak megjelent egy magas és lesoványodott férfi, bizonyára a sikítás sem maradt el

Valamikor réges-régen, a múlt században még az volt a kivétel, ami manapság elfogadott. Fátyol helyett kalap járt annak, aki „megesett”. Azért nem volt ez annyira nagy szégyen, a szerelem ugye nagy úr, persze dicsőség sem. Hozzáteszem, hogy ezzel a hagyománnyal „münk es” szakítottunk, már csak ezért sem akarok szentenciát tartani, mert ugyi aki a maga szemében a gerendát se látja, az vaksi.
Visszatérve az eredeti gondolathoz, a XX. század volt az emberiség történetének legvéresebb, legtöbb áldozatot szedő százada. A két világháborút a magyar nép is megszenvedte, ezt mindenki tudja. Elvitték katonának életerős fiainkat, az asszonynép meg otthon reménykedve várta haza egyre a férjet, az apát, az udvarlót, szeretőt, szerelmet. Lesték a postást, várták a híreket, éjszaka meg csendes sírás ringatta álomra ezeket a derék fehérnépeket. Volt, aki nem győzte a várakozást, meg a vágyakozást és nem bírta kivárni, míg hazatér az udvarló, a vőlegény. Ők voltak kevesebben. A többség hűséges maradt, vagy legalább is nem derült ki… Már akkor is azt tartották, hogy amiről nem tudunk, az nem fáj.
Az egyik tiszaháti faluban született egy fiúcska valamikor a háború alatt, épen, egészségesen, keze-lába megvolt. Csak hát… 11 hónapra született. Édesanyjának a férje ugyanis visszament a frontra és ezt követően 11 hónap elteltével megszületett a gyermek. Mégsem lett belőle orvosi (bocsánat: orvasi) csoda, ugyanis a derék falusiak megfejtették a rejtvényt: ez nem fiú, ez csikó!

A 11 hónap ugyanis a ló átlagos vemhességi idejének felel meg. Talán ennyi elég is a „falu szájáról”.
Na, de megint elkanyarodtam az eredeti gondolattól. A hűség szent és sérthetetlen, létezik is, volt is és lesz is.
Példának okáért az Ecceri fiú feleségének keresztanyja haláláig hazavárta a férjét a Don-kanyarból. A férj halálhíre ugyanis nem lett megerősítve, eltűntnek nyilvánították. Róza nénénk már szíve alatt hordta kisfiát, amikor a hír megérkezett, a férj és leendő édesapa odamaradt. Csak nénénk tudhatta, mit élt át, min ment keresztül. Megszülte a kisfiát, felnevelte szépen és haláláig várt és csak várt.
Voltak nála szerencsésebbek is, akik nem vártak hiába. Kitartás nélkül persze a várakozás értelmetlenné vált volna, mert, ha valaki nem tartott volna ki szerelme mellett, akkor nem vár 32 éves koráig a férjhez menetellel. Ő is a rokonságban volt, Margit hűségesen várta párját, aki akkor még nem volt törvényes hitvese. Gyula jött haza utoljára a fogságból, a „kis könyvem” úgy emlékszik, hogy 9 évig volt oda. Amikor híre jött, hogy jön hazafelé és már a kertek alatt jár, éppen disznótor volt a „Kisvégen” Erdélyiéknél. Ez valamikor 1951 karácsonya előtt történhetett. A „krónikás”ekkor még kislány volt, de arra emlékszik, hogy szemtanúja volt a nagy találkozásnak. Éppen a hurkatöltés előkészületeit végezték, azaz tekenőben a belet málékásával dörgölték, hogy aztán az így megtisztított „csatornába” töltsék a tölteléket. A végtermék persze nagyon ízletes lett, meg tiszta is, de akkoriban még nem árultak műbelet, meg zárva is volt a Tesco. Margit nénjével művelték ezt a gusztusosnak semmiképpen sem nevezhető munkafázist. Egyszer csak megjelent egy magas és minden bizonnyal lesoványodott férfi, bizonyára a sikítás sem maradt el. A csók sem, ami bizony nagyon-nagyon hosszúra sikerült. Senki nem botránkozott meg ezen, nem is lehetett. Azért Gyula annyit hozzá fűzött  ebben benne volt az elmúlt kilenc év.  Majd, 1952. április 5-én bekerültek a házastársak pecsétes könyvébe, hogy aztán 56 évig nézhettek egymásra úgy, mint hitvestárs.
Most sem kívánok konklúziót vonni, ezek csak példák voltak, példaként állhatnak a jó emlékezet határtalan csarnokában.

(A kép forrása: indulgy.com)

Írta:
Borbély Balázs

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése