Biciklivásár ’52-ben, amikor a fillér sem kopogtatott

Szemelvények Bán Béla készülő  EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

Biciklivel a töltésen

Nem volt a családban bicikli. Édesapám öreg volt már hozzá, édesanyám azt mondta: – Ha én ki tudok menni a Nagyszegre, kapával a vállamon, tudjon kimenni a fiatal is.

Igaz, annyi pénzt is ritkán láthattunk egyszerre együtt, amennyibe egy kerékpár került.

De én álmodoztam. Különösen akkor, mikor mentem vissza Debrecenbe, az iskolába. Hátamon a megpakolt hátizsák, kezemben egy táska, s gyalogoltam hét kilométert, mire elértem a tunyogi állomást. Elképzeltem magam egy biciklin, hátul a csomagtartóra kötözve a holmim, előttem ül a vázon tíz éves öcsém, aki hazaviszi a biciklit, ha felszálltam a vonatra. Elgondolva olyan szép volt a világ.

Egyszer aztán felragyogott a nap. Biztossá vált, hogy Bözsi, a nagytestű tarka üsző meddő marad, nem kell neki a fiú, cserében nem is ad tejet egy cseppet sem. Márpedig Bözsi Zsófi tehén pótolója lett volna, az öreg szürke marháé, aki az erejével és sok-sok nagyon sűrű tejjel hálálta meg a gondviselést. Zsófinak olyan volt a teje, de olyan, hogy egyszer a csarnokban kiakadt a fokoló, mert csak 4.2 százalékra volt beállítva a zsírtartalom, de az övé ennél magasabb volt. – Hát ez nincs vizezve, az biztos – állapította meg bölcsen „tejes” Feri, az átvevő. De ami nincs, az nem lehet már jó sem, így édesapám szerzett egy tinót és várt. Hiába. Nem érdemes tartani, ha nem ád tejet. Ráadásul Bözsi még rúgós is, megfejni sem lehetne. Másra már nem kell, a művelendő föld a téeszben van, már nincs vele dolgunk. Vásárra hát Bözsivel.

– Elviszed, fiam? – kérdezett édesanyám.

– Aztán vehetek az árából biciklit?

Anyám meglepődött, mondta, másra kellene az a pénz. – De ha annyira akarod…

Nem fejezte be a mondatot.

Az első próbálkozás nem sikerült. Huszár Tóth Ernő ment a szalkai vásárba. Felraktuk a szekérre Bözsit (gúzs került a lábára), s hajnalban elindultak Mátészalkára. Én meg gyalog, keresztben a határokon, így megfelezem a távolságot. Alig mentünk pár kilométert, mikor leszakadt az ég. Olyan hatalmas záport nem ért meg Soós János sem, pedig majdnem száz évet élt. Csurom víz lett az ünneplő ruhám, a cipőben ketten álltunk, az esővíz meg én. De bementem Szalkára. Üres volt a vásártér. Térülj, fordulj, gyerünk haza, ugyanazon az úton. Dagasztottam a jó szatmári agyagot. Bözsi már otthon volt, Tóth Ernő, látva az időt, visszafordult, de még így is elkapta őket a zápor csapója.

A második próbálkozás sikerült. Igaz, hogy lealkudták az árát a vágóhíd emberei, másra nem való a jószág, így 200 forintot kaptam érte.

Éppen ennyibe kerül a bicikli. Mit csináljak? Ezen törtem a fejem egész úton hazafelé. Ha megveszem, nem marad egy fillér sem. A Földművesszövetkezeti boltban alkudni nem lehet. Különben is ez az egy van belőle, ezt is úgy hozatta Sipos Béla boltvezető, de aki rendelte, az visszamondta. Az unokatestvérem, „bótos” Laci pedig mondta: – Testvérem, most vidd, mert eladom, van rá jelentkező.

Jaj, mit csináljak. Ráhagytam a lábamra: ha a faluba érünk, vigyen, ahova gondolja. Hát nem a boltba vitt egyenesen? És megvolt még a kerékpár, és megköttetett az üzlet.

Hazafelé a Szorítóban – így neveztük a két utcát összekötő sikátort – találkoztam édesanyámmal. Leszálltam, úgysem fértünk volna el.

– Megvetted?

– Meg.

– Mennyiért?

– Kétszázért.

– Mennyit kaptál Bözsiért?

– Kétszázat.

Édesanyám arca szomorú lett. Csak ennyit mondott:

– Akkor nem megyek a nagyboltba, ott már nincs hitelünk. Menyhárt Endre boltjában talán még adnak hitelt sóra, borsra meg petróra.

Lábain mintha súly lenne, úgy ment tovább. Mert 1952-ben nem kopogtatott a fillér sem a falusi portákon, nemhogy a forint.

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde
Written by
Szerző: 2018. 06. 25.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése