Egy szerelmetes reggelen
Boldogságunk kora
Szemelvények Bán Béla készülő EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből
Életem legdrágább fényképe. Saját lakásunkban, éppen felébredve maga elé kapja a takarót, nehogy már…
Volt ágyunk (kinyitható méretes rekamié), volt két fotelünk, kombinált szekrényünk (félig üres), mind egy éve eltemetett anyósom ajándéka. Minden más hiányzott. De nem, mert megvettünk közben egy-két dolgot. Egy hokedlit, felnyitható tetővel, s abban tároltuk a cipőpucoló felszerelést, egy nagy lavort, fürdőszoba hiányában ebben tisztálkodtunk tetőtől talpig (tíz évig) és egy nagy fazekat, amiben mindig volt meleg víz. De ki törődött azzal, ami hiányzik. Boldogok voltunk, szerettük egymást, mindenünk megvolt.
Nehezen tudtunk spórolni, szerény, gyakornoki fizetésemből. Egyedül kerestem félhavi 600 forintot. Ebből 520-at kaptam kézhez kéthetenként, akkor még így fizettek. Vera még egyetemre járt, igazán az első évet elhalasztotta, úgyhogy újra kezdte ismét. Emiatt ösztöndíj szóba sem jöhetett. Koplaltunk is néha? Hát persze. De ki törődött vele!
A keveset is be lehet osztani. Elhagysz valamit, hogy szórakozni is tudj a többiekkel, ki ne lógj a sorból. Jött a báli szezon, volt rádiós bál a nyári tiszti házban. Ott kell lennünk, megspóroltam a belépőt a napi díjból. Csakhogy a hölgyeknek estélyi kell. Honnan, miből? Feleségem megoldotta. Mozgósította barátait, volt közöttük ruhatervező, varrónő, kereskedő. És törzsvevője lett az óbudai piacon a „Maradék bolt”-nak. Itt árulták fillérekért a kelmeboltokban a maradékot, a ruhaanyagok pár tíz centis, félméteres végeit. Közösen a barátok összehozták a nagyestélyit. De cipő, az nem volt. Magassarkú, különleges. Különleges hölgynek, különleges nagyestélyihez.
Elmentünk cipőt nézegetni. Hova máshova, mint a Váci utcába. Meg is talált egy gyönyörű fehér cipőt a kirakatban.
Pár nap múlva megkaptam a félhavi 520-at. Vera másnap egy dobozzal jött haza. Boldogan mutatja, megvette a cipőt.
– Mennyi volt? – pedig féltem, hogy megmondja.
– Ötszáztíz! – és boldogan mosolyog.
Csak egy napig nem beszéltünk. Majd csak megleszünk valahogy. De ki törődött vele, mikor szerettük egymást.
Ez időben készült ez a kép. Egy szerelmetes reggelen.
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde
