Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Zemlényi Gyula
Vállalkozó,
Mátészalka
Ha valaki pár évvel ezelőtt azt mondja Zemlényi Öcsinek − így ismeri mindenki a városban és környékén −, hogy lakásán, a hallban szindikátusi ülések lesznek, minden bizonnyal jót nevetett volna az illetőn. Pedig ez bekövetkezett, mert az Öcsi Csemege a szó klasszikus értelmében családi vállalkozásban működik. De erről még később részletesen beszélünk.
Tősgyökeres szalkai családból származik, és ez érvényes mind az apai, mind az anyai ágra, és külön említést igényel, hogy a település patinás részében a Cinevégen laktak a módosabb gazdákkal egy utcában.
Zemlényi bácsi nem gazdálkodott, de mint postatiszt köztiszteletnek örvendett, illetve a polgári életmód minden feltételét megteremtette felesége és két gyermek − egy lány és fiú − számára. Sajnos korán meghalt, s ez kihatott Zemlényi Gyula életére, hiszen egyértelmű volt, olyan szakmát kell tanulni, mellyel a család eltartását is biztosítani fogja.
A nyolc általános elvégzése után kereskedelmi szakiskolába került és a végzés után 18 évesen boltvezető lett. Nem kis büszkeség töltötte el akkor, − emlékszik vissza. Az újtelepen a Hunyadi utcában volt ez az üzlet, melyből még az irányítása alatt ABC lett. Sajnos ez az üzlet már nem létezik, de megtalálható mindaz, amelyekben később dolgozott, illetve az ő elképzelésével alakult át magasabb kategóriájú üzletközpontokká. Ezek közül is kiemelkedik az egyes számú, melyet igyekezett emberléptékűvé varázsolni, a legkorszerűbb eszközökkel, hőtárolókkal felszerelni.
Összesen 19 évet töltött el az áfész dolgozójaként, és arra külön büszke, hogy mindig üzletvezető volt.
Ebben az időben kezdett megerősödni, magának rangot szerezni a Szamos Menti Állami Tangazdaság dr. Hegymegi István igazgató irányításával. A direktor elképzelésében egy színvonalas − európai léptékkel is − mintaüzlet kialakítása szerepelt, melynek megvalósítására Zemlényi Öcsit kérte fel.
Valószínű sokan emlékeznek még a hangulatos borozóra, a soha nem látott választékot kínáló boltra, ahol a kiszolgálás olyan volt, melyre csettintett az olasz vadász is, a magyar szalkai bennszülött is.
− Még tanulókoromban megjegyeztem: „Egy kereskedő mindenkivel jóba kell legyen” − ehhez igyekszem tartani magam − mondja. …s most erre a magánszférában többszörösen szükség van.
A társadalmi változás elsodorta az állami gazdaságot, de mint a mintabolt vezetője előjogot élvezett az előprivatizáció során, így bérbe vette az üzletet, mint magánvállalkozó.
Furcsa időszak volt ez, mert a vásárlást viszont már a polgármesteri hivatallal kellett nyélbe ütni. Ez volt az a pillanat, amikor eldöntötték az üzletet, csak családi vállalkozásként működtetik.
Mindenkinek igyekeztek megtalálni a helyét, mely szerencsére nem volt nehéz, hiszen van kereskedő a családban, van aki a könyveléshez és az egyéb adminisztrációs munkákhoz ért. Szóval ad feladatot a „szindikátus” vezetőjén kívül feleségének, két fiának, vejének és menyeinek is. Csak a lánya nem tartozik ebbe a körbe, de ő is vállalkozó.
Az üzletből származó bevételre sem lehetett panaszkodni, de emberi tulajdonság, hogy mindig többet és többet akar elérni az, aki egyszer már belekóstolt a siker ízébe. Jött az ötlet, mi lenne, ha saját termékeiket árusítanák a saját boltban.
1993-ban létrehoztak egy kis húsfeldolgozó üzemet, melyben először csak tizenöten dolgoztak, de már a saját recept szerint készült vizes- és egyéb töltelékáru került le a gépsorról, melyet nemcsak az Öcsi Csemegében értékesítenek, hanem a térség üzleteiben is.
A fejlődés, a bővítés ezt követően sem állt meg, fejlesztették a technológiát, korszerűbb gyártósorokat állítottak üzembe, hogy a kiélezett piaci feltételeknek minél jobban megfeleljenek.
Ma már a valamikori járási rendszert figyelembe véve, öt járás területén terítenek, illetve rendszeresen szállítanak Nyíregyházára, Debrecenbe, Salgótarjánba is. De valamennyi közül legnagyobb sikernek számít, hogy a Budapesti Hús-nagykereskedelmi Vállalat is partnerének fogadta el az Öcsi Csemegét.
A nyolcszáz tonna hústermék-forgalom 30 százalékát a húsnagyker jelenti. Természetesen ehhez az is szükségeltetik, hogy a Mátészalkáról indulójáratnak bármilyen időjárási viszonyok mellett és azt bekalkulálva a megbeszélt időre meg kell érkezni.
A családi vállalkozás nem önellátó az alapanyagot illetően, ami részben jó, részben hátrányt is jelent. Jó, mert a környék sertéstenyésztői biztos piacot tudnak magukénak. Nem is akarnak ezen − egyelőre − változtatni, inkább a feldolgozási skálát és a termékcsaládokat akarják bővíteni. A közel ötfősre növekedett üzemben harmincöt-negyven féle formában dolgozzák fel a sertést, ami a tőkehústól a füstölt áruig terjed.
Arra is figyeltek, hogy a tájjellegű ízeket, és a népi feldolgozási módszereket, hagyományokat is felhasználják, illetve ápolják még a nagyüzemi feldolgozások során is. Így lett specialitásuk az a szatmári termékcsalád, melynek füstöléséhez akác- és tölgyfát használnak.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Hiszi, hogy jó utat választ...
Péter László és neje, Dr. J...
Galambos Béláné
Tisza Sándor Rajmund
Dr. Zsonda László
Veres Péter
Berecz János
Nánásiné Szabolcsi Mónika
Dr. Pásztor Erzsébet
Dr. Sztányi István
Vargáné Markos Ágnes
Nagy Péter
Balogh Istvánné
M. Szlávik Tünde
Elek István
Kovács Szilárd
Kiss János
Kocsik László Csaba
Filep Sándor
Szántó Zsolt
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése