Vitkó Ferenc

Cégtulajdonos, 4 Danos karatemester

Ózd

szszb_31_ki_vitko_ferenc_1000.jpgSporteredményei és életútja tiszteletet parancsoló. Falusi gyerekként keményen kivette részét a fizikai munkából, ami egy életre kitartóvá, fegyelmezetté tette. Sok területen megfordult már és idáig szinte elkerülték a csalódások. A Shotokan karate Európa-bajnoka, de világbajnoki és hazai bajnoki érmek is vannak a gyűjteményében. Edzőként a fiatalok nevelését, felkészítését végzi, főállásban pedig saját cégét, a Vitkó Security Személy- és Vagyonőr Kft.-t irányítja. Életpályája elismeréseként 2014-ben Ózd Városért kitüntető címet kapott.

Az észak-borsodi Serényfalván élte gyermekkorát Olga nővérével és a Való Világból megismert Laci öccsével az 1966. szeptember 25.-én Ózdon született Vitkó Ferenc. Az Ózd térségében található falujában végezte az alsó tagozatot, majd a Putnoki 1-es számú Általános Iskolában fejezte be a nyolc osztályt. Nosztalgiával emlékezik vissza Mónus Ilona és Somodi Zoltán testnevelő tanárokra, akik az atlétika felé irányították, ami a fizikai sportágak meghatározó alapja. Ekkor érezte át először a versenyek izgalmát, ami a mai napig végigkíséri.

Jó tanulmányi eredményei ellenére az ózdi 102.-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben dieselmozdony szerelő szakmát szerzett, majd első munkahelyén ezen a területen dolgozott. A jobb fizetés ígérete hamar átcsábította a Kohászati Gyárépítő Vállalathoz, ám ez a helyzet sem volt tartós, mert 1986. február 26-án másféléves sorkatonai szolgálatra vonult be. Kiállása, felépítése miatt Budapest Petőfi laktanyájában a Díszzászlóaljhoz került. „A precizitás, a fegyelem, a kitartás és az akaraterő, a társaimra való odafigyelés csapatmunkára nevelt, amely itt alapkövetelmény volt.” Ekkor már javában karatézott, mivel 15 éves korában elhatározta, hogy valamilyen fizikai sportágban akar versenyezni. Addig keresgélte a lehetőségeket, amíg Ózdon a Varga Béla 2 Danos karatemester által vezetett egyesület elnyerte tetszését és ott is ragadt. Ilyen előélettel a tarsolyában számára a kemény katonai kiképzés csak egy könnyű ujjgyakorlatnak bizonyult.

Újabb jelentős változás 1988. augusztusában következett az életében, amikor feleségül vette az arlói Nagy Erikát, aki az Arlói Általános Iskola gyógypedagógusa. Párjának édesapja főaknász volt a Putnoki Bányaüzemben, így a relatíve jó fizetésért ő is elvállalta a földalatti munkát. 1989. szeptember 26-án megszületett gyermekük, Tamás, aki mindig imádta a természetet és tanulmányait is ennek rendelte alá. Mátrafüreden érettségizett az erdészeti és vadászati szakközépiskolában, majd a Debreceni Egyetemen szerzett diplomát biológus szakon. Karatéban folytatta a családi hagyományokat, aminek folyományaként ma a Terrorelhárító Központ (TEK) alkalmazásában áll.

Feri megszerezte a vájár szakképzettséget is, majd tovább képezte magát és 1995-ben leérettségizett. Elvégezte a vendéglátó és boltvezetői szakot, majd a testőrképzőt, de volt vagyonőri bizonyítványa is, amikor a bányánál személy és vagyonőri munkakörben alkalmazták. Később megbízták ennek a szervezetnek az irányításával, amit aztán továbbgondolt. Saját vállalkozását 2001-ben indította 17 emberrel, amely létszám mára mintegy 100 főre bővült. Megbízói főként a térség nagyobb vállalkozásai. Szakirányú képzéseken elvégezte a rendezvénybiztosítási és felsőfokú biztonságszervezői szakot, majd a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Igazgatás, Katasztrófavédelmi Szakán diplomát kapott.

Szíve csücske mindvégig a Shotokan karate volt, aminek alapjait Bíró György sensei irányításával, Varga Béla mester vezetésével sajátította el. Utóbbitól kapott megbízást arra, hogy folytassa az Ózdi Shobukai Dojó Shotokan karate egyesületnél a szakmai munkát.  Mestere a következő szavakkal indította útjára: „A kabátot arra kell ráadni, akire az való, márpedig neked kell folytatni a munkámat!” Mintegy 70 tanítványa van és 19 fekete öves mestert nevelt ki, akiknek személyesen mutat példát az eredményességben. Az IJKA nyílt országos stílusbajnokságán küzdésben nyert aranyérmet 2007-ben, majd ebben az évben az IJKA Európa Bajnokságon csapatban aranyérmes lett. 2008. augusztusban Olaszországban Lignánó Sabiadoro csapat kumite aranyérmet szerzett. Eredményeit 2009-ben sportminiszteri kitüntetéssel jutalmazták. Egy év múlva újabb megtiszteltetés érte, bekerült az IJKA – International Japan Karate-Do Association Hungary elnökségébe. Jött az újabb lignánói siker 2011-ben, amikor a 2. European Masters Games tornáján egyéni bronzérmes lett, katában pedig negyedik.

Tanítványai rendszeresen eljutnak a hazai, európai és világbajnoki versenyekre és jó eredményeket érnek el. Ózdon is rendeztek több országos bajnokságot és japán mesterük,  Shíhan Sadashige Kátó 9 Dan európai főinstruktor 2014-ben másodszor látogatott a kohászvárosba, ami nagy szakmai elismerést jelent. Ferit edzői munkásságáért a Magyar Karate Szakszövetség elnöke 2012-ben a Magyar Karate Szövetség 40 éves jubileumi rendezvényén emlékplakettel díjazta.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése