Tiszavasvári

Kínai megrendelőknek épít Nyíregyházán a tiszavasvári vállalkozó, Szabó Lajos. A 68 éves férfi − bár rátört néhány betegség − korát meghazudtoló fürgeséggel jön-megy, dolgozik, a közéleti munkából is kiveszi a részét. Gazdag, érdekes életút áll mögötte.

Van mire visszatekintenie. A második világháború előtt Nyíregyházán a híres-nevezetes Bardóczi János mester úrnál tanulta ki az ács és a kőműves szakmát. (Később a vasbetonszerelést és az útépítést is megtanulta, így univerzálisnak mondható az építő szakmában.) Alig serkent a szakálla, amikor vége lett a pusztító háborúnak. A győztesek, a politikusok úgy döntöttek, hogy tenyérnyi kis hazánk jóvátételként köteles részt venni a jugoszláviai újjáépítésben. A szép számú magyar építősereggel elment Szarajevóba Szabó Lajos is. Itt főleg vasbetonszerelőként dolgozott. (Zárójelben említhetjük, hogy munkáját, a magyar építők munkáját a kilencvenes évek esztelen testvérháborúja nagyobb részt már lerombolta, újabb újjáépítésre lesz itt szükség.)

Hazajött a déli szomszédainktól és elindult a regénybe illő élete útján. 1947-ben egy kisiparosnál dolgozott. A naptár 1948-at mutatott, amikor bevonult az immár szocialista néphadseregbe. Leszerelés után alapítója lett a nagy megyei magasépítő vállalatnak, a SZÁÉV jogelődjének. A szocialista szektorban kezdte tehát a folyamatos, igazán nagy és szerteágazó munkáját. Egy idő után átnyergelt és a Tiszalöki Állami Gazdaságban gyakorolta szeretett szakmáját. Aztán még egy helyen lett alapító. Szűkebb hazájában, Tiszavasváriban megalakult a Vegyesipari Szövetkezet. Az ő közreműködésével. E közösségben dolgozott, dolgozgatott, ahogy tudott a magyar történelem egyik legsötétebb korszakában… Már 1954-et írtunk, amikor nyilvánosságra hozták a történelemből már ismert Nagy Imre-programot. Ez is inspirálást, biztatást adott neki arra, hogy ebben a nehéz időben kiváltsa a kisipart. Merészség kellett ehhez abban az időben, hiszen a kisiparost, a kétkezi munkást is kapitalistának, osztályidegennek titulálták. A fenyegetések ellenére vállalta a kisiparosságot. A történelem őt igazolta.

Abban az időben, a zűrzavaros években − emlékezik rá − még a kisiparosok közül is kevesen mertek vállalni templomépítést, vagy -tatarozást. Ő ezt is vállalta. Büszke rá, hogy a világhírű egri bazilika felújításában, restaurálásában is részt vett. Mi több: a püspökkel is többször tárgyalt az újjáépítés ügyében. Megyénkben is részt vett a „templomos akciókban”. Megcsapta a történelem vihara az ötvenes években… A rendszerváltás után ’91-ben ezért is kapott emlékező és emlékeztető kitüntetést Göncz Árpád és Antall József aláírásával.

A kitüntetéseit egy külön fejezetben lehetne említeni. Kétkezi munkájáért, szaktudásáért és társadalmi munkájáért egy vitrinre való kitüntetést kapott.

Tulajdonosa többek közt a Munka Érdemrend ezüst fokozatának, az Aranykoszorús Mester kitüntetést is megkapta. Annak idején az építésügyi és városfejlesztési miniszter több alkalommal is elismerte tevékenységét miniszteri kitüntetéssel. Az iparosok szervezetétől is átvehetett több elismerést.

Itt említjük, hogy ő az IPOSZ megyei elnöke. Nagy megtiszteltetés számára, hogy tagja az IPOSZ Országos Elnökségének. Arra is büszke, hogy a helyiek is bizalmat szavaztak neki: Tiszavasváriban ellátja az iparosok elnöki tisztét. Soha sem volt befelé forduló, csak magára gondoló ember. Sokat tett és tesz szűkebb és tágabb környezetéért. Aktivistája, megbecsült társadalmi munkása volt a Hazafias Népfrontnak.

A fiatalnak mondható városban sokáig betöltötte a sportkör elnöki tisztét. A sportolók, és a rajongók nemcsak azért zárták a szívükbe, mert lelkesen drukkolt, hanem azért is, mert mecénása, anyagi támogatója is volt a sportolóknak.

Az utóbbi évtizedben már vállalkozónak vallotta magát. Átlagosan tíz emberrel dolgozik. Immár nemcsak kisiparosnak, hanem üzletembernek is tarthatják őt. Az is. Vállalkozásaival munkahelyeket teremt, embereknek ad munkát és kenyeret. Megyénk számos településén letette a névjegyét. De épített a szomszédos megyékben, sőt a fővárosban is. Jóleső érzéssel emlékezhet: neki is köszönhető, hogy Tiszavasvári várossá vált. Szakmai tudását, munkastílusát sokan hordozzák majd tovább, hiszen több mint száz tanuló került ki a keze alól.

A felesége a helyi áfész dolgozója volt kereskedőként, majd maszek virágkereskedő lett. Telik az idő, múlik az esztendő, ő már nyugdíjas. A nagyobbik fiuk építésztechnikus és vállalkozó. A kisebbik fiú ács és kőműves, de szakközépiskolai érettségije is van. Az öt unokája közül az egyik − éppen a nevét viselő Lajos − kőműves.

Szabó Lajos, ha munkái és családi ügyei engedik, vadászik a szépnek tartott környéken.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)