Nyíriné Bárdosi Mária

Okleveles könyvvizsgáló,

Szerencs

baz_05_178_nyirine_bardosi_maria_1.jpgA kár tipikusnak is nevezhetnénk Nyíriné Bárdosi Mária életútját, hisz mint oly sokan, a megfelelő szakmai képesítés megszerzése után ő is a „vállalati szférában” tette meg az első lépéseket, majd a rendszerváltás után vette kezébe saját sorsának irányítását és lépett a vállalkozók sorába. Szisztematikus, kemény és kitartó munkájának eredményeként több cégével is sikeressé vált, és nyugodtan állíthatjuk, hogy vállalkozásai ma a legjobbak közé tartoznak szakterületükön a megyében.

1958. október 19-én született Szerencsen. Édesapja MÁV-ellenőrként dolgozott, édesanyja a Szerencsi Csokoládégyár művezetőjeként vonult nyugdíjba. Öccse, Gyula gépkocsivezető. Gyermekkorában minden érdekelte, nagyfokú kreativitás jellemezte. Jó tanuló volt, főleg a matematikát kedvelte. Szülei szerették volna, ha gyermekük többre viszi, mint ők, így mindenben támogatták.

Középiskolai tanulmányait a szerencsi Bocskai István Gimnázium matematika tagozatán folytatta. Napjainkig tartó hatást gyakorolt rá matematikatanára, Tokaji Lídia. A középiskolai évkezdet egy új kapcsolat kezdetét is jelentette, hisz itt ismerte meg férjét, Nyíri Tibort, és a diákszerelemből kilenc évvel később lett házasság. A sikeres érettségi után 1977-ben a Közgázra jelentkezett, ám egy pont híján nem sikerült elsőre a felvételi. Előbb a csokoládégyárban dolgozott, majd Budapesten bérelszámoló lett a Hungária Jacquard Szövőgyárban.

1978-ban kezdhette el tanulmányait a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszegi Tagozatán, mezőgazdasági szakon. A Szerencsi Állami Gazdaság ösztöndíjasaként tanulhatott, és a főiskolai évek alatt fontos szerepet játszott a sport is: a Zalaegerszegi Vasas Izzó NB II-es röplabdacsapatában játszott. Bekapcsolódott a kollégium és a főiskola közösségi életébe, sok barátra tett szert, szervezte, irányította a csoport életét.

A végzés után a Szerencsi Állami Gazdaságban kezdett gyakornokként. 1983-ban az új gépüzem irodavezetője lett, majd három évvel később a meliorációs üzletág vezetőjévé nevezték ki. Ebből az időszakból igen sokat köszönhet Egeli József igazgatónak, aki afféle erkölcsi támogatást nyújtott számára a pálya alakulásában. 1989-ben ő javasolta a váltást is, mondván, hogy az újhoz alkalmazkodni kell.

Így kezdte el a könyvelést egyéni és társas vállalkozásoknak. Egy ideig még főállásban a Tokaji ÁFÉSZ főkönyvelője volt, ám 1991-ben teljesen függetlenítette magát: előbb egyéni vállalkozó lett, majd férjével alakított társas vállalkozást. E döntésben fontos szerepet játszott a bizonyítási vágy is, önmagának és környezetének is szeretett volna bizonyítani. A vállalkozás sikeresnek bizonyult, ügyfeleinek száma folyamatosan nőtt.

1993-ban egy gyógyszerész barátjával közösen gyógyszer-nagykereskedelmi társaságot alapított, a zöldmezős beruházás ma már ötmilliárdos forgalmat bonyolít. Ez a cég a Viridis Pharma Kft., amely akkor 25 főt foglalkoztatott, és amelynek hosszú ideig ügyvezető igazgatója volt. Többségi tulajdonukat 1998-ban adták el a Medimpexnek. 1995-ben – komoly szakmai színvonalat jelentő – okleveles könyvvizsgálói képesítést szerzett, ekkor alapította meg a Gyémánt Auditor Könyvvizsgáló Kft.-t.

Közéleti tevékenységét 2002-ben Közszolgálatért kitüntetéssel ismerték el. Öt helyi alapítvány munkájában vesz részt támogatólag, és 2002-ben indult a helyi képviselő-választáson.

Eddigi sikereinek titkáról így vall Nyíriné Bárdosi Mária: – Ebben a szakmában elengedhetetlen a megfelelő szakmai tudás. A másik fontos tényező az emberekkel való kontaktusteremtés, a másik személyiségének megismerése nélkülözhetetlen feltétele a bizalom kialakításának. Esetenként még pszichológusnak is kell lennünk, hisz a vállalkozók gyakran kerülnek mélypontra, ilyenkor emberileg is illik segíteni.

1982-ben kötött házasságot Nyíri Tiborral, aki biológia szakos tanár, a Bocskai István Gimnázium igazgatóhelyettese. Két lányuk közül Bernadett 1983-ban született, ő most a Miskolci Egyetem másodéves közgazdász hallgatója. Barbara három évvel később követte nővérét, ő most végzős a Bocskaiban, építésznek készül.

Nyíriné Bárdosi Mária szabadidejében szeret olvasni: a kötelező szakirodalmon túl elsősorban az útikönyveket és a szépirodalmat kedveli.

Három éve újra sportol: most a teniszben „arat babérokat”, Szerencs női versenyének győztese, elsősorban Takács István edzőnek köszönhetően. Ez a sport tökéletes kikapcsolódást nyújt a számok világából. Ha teheti, kirándul a családdal. Magyarország számtalan helyét bejárták már és az elmúlt húsz évben szinte évente megfordulnak Erdélyben.

Úgy véli, sok mindent letett már a nagybetűs élet asztalára, sokaknak nyújtott tisztes megélhetést, lehetőséget, segítséget. Szeretné megérni egészségesen, hogy gyermekei is boldogulnak majd az élet sűrűjében.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése