Baktalórántháza

A számok világa bonyolult, mégis csodálatos. Az életművészet egyik formája eligazodni, tisztán látni e birodalomban, a számok tengerében. Persze, ha tehetséggel párosul, az egész csak játéknak tűnik.

Így láttam én ezt Lőrincz Lászlótól, ki a Baktalórántháza és Vidéke ÁFÉSZ főkönyvelője, s kicsi megszakítással immár három évtizede dolgozik ezen a helyen. 1952-ben, Ófehértón született, egyszerű, becsületes, dolgos emberek gyermekeként.

Ferenc testvérével kiskoruktól munkában nőttek fel. A földeken, a ház körül sok volt a tennivaló. Szerényen, de szeretetben éltek. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, kitűnő tanuló volt végig. Igaz, éppen a megélhetését biztosító iskolai tantárgya ébreszt benne kellemetlen és igazságtalan emlékképeket az akkori időkből, pedig „jó fej” volt matematikából. A nyolcadik osztály után a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában tanult tovább.

A középiskolai építőtáborok eseményei pörögnek le előtte. Kiskőrös, Kiskunság, Tabdi, barackszedés, szőlőkapálás. Minden nap vonattal járt be a vásárosnaményi vonalon, reggel 4-5 órakor kellett felkelni, de büszkén említi: „Soha, egyetlen egyszer sem késtem le a vonatot a négy év alatt! Pedig iskola után a mezőre mentem és azután jött késő estig a tanulás.” Ezerkilencszázhetvenben érettségizett, első munkahelye a nyíregyházi SZAÉV-nél volt mint anyagkönyvelő.

Innen pár hónap múlva hazakerült a Búzakalász Termelő Szövetkezetbe, műhelyírnoknak. Aztán a tsz-elnök megbízatására a helyi étterem söntésébe került. Kemény, de tanulságos négy hónap volt. Ezerkilencszázhetvenkettő június 15-től, a Baktalórántháza és Vidéke ÁFÉSZ-nél elszámoltató könyvelő lett. Tíz község – Nyíribronytól Ófehértóig – ötvenöt kiskereskedelmi egység, a bolt- és vendéglátó-ipari hálózat tartozott a keze alá, mely szerint éves szinten kétszáz elszámoltatást kellett elvégeznie. Bekerült a mélyvízbe, de megbirkózott a számokkal.

Ezerkilencszázhetvenháromban katonának vitték a nyírbátori Határőrséghez. A terület kiképzőbázisán teljesített szolgálatot. „Itt tanítottak meg az életre, az emberekkel való bánásmódra, kapcsolatkiépítésre, kapcsolattartás szabályaira. Keménységet tanultam, hisz olyan harcászati gyakorlatokon vettem részt, ahonnan könnyen kibukik az ember.”

Őrmesteri rendfokozattal szerelt le. Többszörös megkeresésre is nemet mondott a fegyveres testületeknél való szolgálatra. Úgy érezte a polgári élet hívja vissza. Edzett férfiként az ÁFÉSZ-hez került, ugyanabba a munkakörbe. Rövidesen belső ellenőr, ellenőrzési csoportvezető lett.

Ezerkilencszáznyolcvanban kihívásnak vette, ha elvállalja a baktalórántházi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet gazdaságvezetői beosztását, ahol már előtte fél éve nem volt szakember, így egy szétzilált gazdasági-pénzügyi részleget kellett rendbe tennie.

Talán a több fizetés is, vagy az ígért tanácsi bérlakás csábította őt és feleségét, Fazekas Erzsébetet, merthogy időközben – 1976-ban – családot alapított. Feleségével falubeliek voltak, ő is az ÁFÉSZ-nél dolgozott. László ’83 szeptember 1-ig volt a szakiskolában, mert visszahívták előző munkahelyére, hol a hálózati egységek irányítását kapta meg. Nyolcvanhéttől főkönyvelői beosztásba került, immár mérlegképes könyvelői végzettséggel. Az ÁFÉSZ teljes pénzügyi és számviteli munkáját irányította több mint húsz beosztott segítségével.

Aztán változtak az idők. A bolti egységek privatizálódtak. Könnyebbséget a számítógépes rendszer bevezetése jelentett, mely ’88-tól kezdett elindulni, mára szinte teljesen gépesítve vannak.

Házasságukból két fiú született. László ’77-ben, aki főiskolai tanulmányai befejezése után, egy országos kereskedelmi cég területi képviselője. Tamás ’80-ban született, jelenleg főiskolai tanulmányokat folytat, munka mellett.

László süt, főz, mosogat, fiai takarítanak, minden házimunkát elvégeznek hárman, miután a sors kegyetlensége folytán egyedül élnek, öt évvel ezelőtt elvesztették a feleséget, az édesanyát. Szociálisan érzékenyebb lett, de életüket tovább kell élni. Szükségszerűen adódott, hogy feltalálja magát a konyhában, a kertben. Hobbikertje is van, melyet tetszésére ápol és a kikapcsolódást jelenti. A sport, a foci kedvelője, a futballmérkőzéseket sem hagyja ki soha. Jó baráti köre alakult ki, rendezvényeken vesz részt, szakmai fórumokra, továbbképzésekre jár Budapestre. Szeret kirándulni, kedvence a Felső-Tiszapart. „Emberi kapcsolataimban szeretem a tiszta, reális megnyilvánulásokat, amit másoktól is elvárok velem szemben. Nagy kincsem a tisztesség, a becsületesség és a másik ember meg nem bántása. Indíttatásaim egyértelműek, nincs haragosom, nincs olyan ember, akivel a városban szóba ne tudnék állni. Mindenekelőtt fontos a két fiam, szeretném őket biztos helyen tudni úgy szakmailag, mint egyéni életükben. Szeretném munkámat a jövőben is maradéktalanul és egészségben ellátni, magánéletemben is nyugodt életkörülmények között még sokáig tevékenykedni.”

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)