Sárospatak

A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét! – hallhatjuk naponta többször a tv-reklámok jóvoltából. A kötelezően eldarált szövegből legalább annyi kiderül, hogy a gyógyszerész sem lényegtelen szereplője az egészségügynek. Az a tény azonban, hogy maga az élet produkál olyan kockázatokat, mellékhatásokat, amelyektől gyógyszerész lesz valakiből, csak ritkán fordul elő, még ritkábban kerül nyilvánosságra. Kröll Dulay István életútja iskolapéldája ennek a ritka esetnek:

1930-ban született Hejőcsabán, amely akkor még egy Miskolc melletti kisközség volt, ma már a megyeszékhely egyik kerülete. Egy háromgyermekes család legidősebb fiaként látta meg a napvilágot. Édesapja – egy vasgyári munkás fiaként a harmadik polgári után úgy döntött, hogy nem tanul tovább, inkább kereskedő lesz. Így jelentkezett a hírneves Blum Mór kereskedésébe tanoncnak. Boltvezetőként sokat vándorolt az országban, dolgozott Szegeden, Kecskeméten is, de legtöbbet Miskolcon. Álma megvalósítására, azaz saját bolt nyitására 1926-ban nyílt először lehetősége. Ekkor sikerült egy kis vegyeskereskedésre szert tennie, ami azonban az 1930-ban kezdődött világválság hatására csődbe ment, így egy még kisebb üzlettel kellett beérnie. Aztán jött a háború, majd a szovjet csapatok bevonulása. Édesapja, aki soha nem volt katona, egyike lett annak a százvalahány hejőcsabainak, akit „málenkij robot”-ra hurcoltak… és egyike annak a tizenkettőnek, akik soha nem tértek vissza a Donbász környéki szénbányákból. Elvitte az „ukrán betegség”, a vérhas, amit akkoriban még Magyarországon sem nagyon tudtak gyógyítani.

Tizennégy évesen maradt apa nélkül a gimnazista fiatalember. A kis üzlet azonban megmaradt, édesanyja és annak húga vitték tovább, egészen az államosításig. Addigra Kröll Dulay István már végzett gyógyszerész lett. Pályaválasztásának okairól így vall:

– Apám álma lebegett előttem. Ő azt szerette volna elérni, hogy a kis boltját fel tudja fejleszteni egy nagyobb bolttá, aztán egy nagykereskedéssé. Végső célja az volt, hogy olyan kereskedése legyen, ahol ő az „atyamester”, és a két a fia, akik már diplomás emberként, magasabb szintű munkára képesek, vele együtt dolgozik majd. Ezért azt mondtam magamban, hogy én egy olyan „kereskedő” leszek, aki tudományos alapon, nagyon nagy elméleti hátterű cikkekkel kereskedik. Igaz, hogy a hétköznapi értelemben vett kereskedő fogalma messze áll a gyógyszerésztől, de a technikáját tekintve mégis hasonló módon szolgáljuk ki a betegeket.

Itt azonban megakadt az atyai álom megvalósítása, hiszen az államosítás után a mai értelemben vett kereskedésre még gondolni sem lehetett. A fiatal gyógyszerésznek elhelyezkedési gondjai sem voltak, hiszen a kor divatjának megfelelően egyszerűen közölték vele, hogy hol fog dolgozni. Így történt, hogy 1952-től 4 évig a néphadsereg gyógyszerésze lett előbb Szolnokon, majd Miskolcon. ’56-ban jelentősen csökkentették a katonai kórházak számát, így a „hadnagy úr” végre megkezdhette civil pályafutását.

Előbb a megyei gyógyszertári központban jelentkezett, annak érdekében, hogy minél több gyógyszertárat megismerjen, vállalta a „váltakozó munkahelyű gyógyszerész” beosztást, vagyis mindig ott dolgozott, ahol éppen helyettesítenie kellett valakit. Így ismerkedett meg a megye 18 gyógyszertárával, így jutott el – többek között – Sárospatakra is. Egy sárospataki helyettesítés során ismerkedett meg egyik kolléganőével, későbbi feleségével is, aki nem sokkal találkozásuk előtt került a Bodrog-parti városba. 1960-ban kötöttek házasságot, a patika ügyeleti szobájában kezdték közös életüket. 1962-ben született kislányuk, Nóra, aki már csecsemő korában tapasztalta az ügyelettel együtt járó állandó éjszakai csengőszó „áldásos” hatását. Talán ez is közrejátszott abban, hogy ő maga is ezt a hivatást választotta. ’64-ben sikerült lakást kapniuk, egy nyugdíjas gyógyszerész lakását vásárolta meg a minisztérium szolgálati lakás céljára. Ma is ez az otthonuk, ez a munkahelyük is, igaz, hogy a feleség – üzleti meggondolásból – már nyugdíjba vonult, a gyógyszertár vezetését pedig lányuk vette át.

Közben azonban történt valami, ami a 43 évesen elhunyt apa álmainak megvalósítását, kiteljesítését segítette. Kröll Dulay István éppen hatvanéves volt, amikor lehetővé vált a gyógyszertárak privatizációja, így ahelyett, hogy nyugdíjba ment volna, vállalta az újszerű vállalkozással járó kockázatot. Elszántságára jellemző, hogy a megyében másodikként, országosan pedig a 64. sorszámmal kapta meg magángyógyszerészi engedélyét. Csendes nosztalgiával emlegeti a kezdeti kedvező támogatási rendszert, a napjainkra 17%-ra olvadt néhai 30%-os árrést. Azt azonban vallja, hogy teljesítette édesapja álmát, még akkor is, ha a patikában nem pult, hanem tára-asztal a kiszolgálásra szolgáló bútordarab neve. Magángyógyszertára a SANITAS (egészség) nevet kapta, kifejezve azt a törekvését a családnak, hogy segítse az embereket az egészség megőrzésében, vagy ha már elvesztették, annak visszaszerzésében. Ettől gyógyszerész.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)