Debrecen

Miért nincs ma annyi jó pedagógus, akire felnéznek a gyerekek, mint korábban, az én időmben? – kérdezi talán magától is Kiss Gyula, a Petőfi Sándor Általános Iskola nemrég nyugállományba vonult igazgatója. Ő ma is meleg szívvel gondol vissza a Fazekas Mihály Általános Iskolából osztályfőnökére, Bara Gábornéra, Jucika nénire, akitől emberséget, tartást, biztatást kapott, s nem mellékesen személyes ajándékául élete első könyvét. Rajta kívül onnan Rákosi Miklós és Sólyom Laci bácsi tolul rögtön az emlékek legelejére. Amikor meg a hasonló nevű gimnáziumára gondol, akkor a magyar nyelvet és irodalmat élményszámba menően tanító Nagy János, mellette Pálfy István tanár úr neve jut eszébe először.

Kiss Gyula életének teljesebb megismeréséhez jobb, ha visszakanyarodunk a Pesti utcai szülői házhoz, ahol családjukba 1939. november elsején legkisebb, ötödik gyerekként érkezett.

Kerékgyártó mester édesapját ezerkilencszáznegyvennégyben, a város bombázása közben vitte el a tüdőbaj, s a szomorúság mellett a megélhetés mikéntje vált a fő kérdéssé. Édesanyja mosással keresett némi pénzt a család mindennapjaihoz, Kiss Gyula pedig, amikortól munkára fogható volt, vízhordással, trógerolással, később anyagmozgatással, vagonkirakással kereste meg a következő tanévre valót. A téli tüzelőt nyáron tucskózással biztosították édesanyjával párban. Emellett nem maradtak el természetesen a gyermek- és ifjúkor kisebb-nagyobb sikerei, élményei sem – utóbbiakból kiemelkedik hajdúszoboszlói sportrepülő korszaka, ahol Kotrás Gabi bácsitól leshette, tanulhatta el a vitorlázás fogásait.

Egyetemre kisiparos származása miatt nem vették fel, ezért a képesítés nélküli tanítást vállalta. Furta községben sikerült állást kapnia, amely közben mégiscsak sikerült bejutnia az egri tanárképző főiskolára, ahol magyar–orosz tanári diplomát szerzett. A következő álláshely Nagymacs, ahol öt éven át igazgatóhelyettesként is tevékenykedett, miközben újabb diplomát szerzett a KLTE pedagógia–pszichológia szakán.

Ezerkilencszázhatvannyolcban a Debrecen Megyei Jogú Városi Tanács művelődési osztályára helyezik tanfelügyelőnek. Kemény iskolának bizonyult az itt töltött nyolc év, amelyet 29 évesen kezdett el. Huszonhat általános iskolája volt, amiért felelnie kellett, emellett középiskolákat és óvodákat is felügyelt. Kezdetben elég gyakran darázsfészekbe nyúlt – egy ideig ugyanis nem lehetett tudni, hogy az ellenőrzött intézmény vezetője kinek a kije, vagyis a pártállami protekcionizmus éppen kire terjesztette ki védőszárnyait. Mivel a kollégái a művelődési osztályon elég gyakran cserélődtek, így minden területen jártasságot kellett szereznie, még a gazdálkodásban is (aminek később igazgatóként látta hasznát). A leggyümölcsözőbb éveket az iskolaépítések időszaka jelentette.

Ezerkilencszázhetvenhatban végre eleget tettek kérésének, s visszamehetett az operatív pedagógiai munka területére: a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója lett. Kiváló tantestületet vett át, a tartalmi munka zökkenők nélkül simult a normális kerékvágásba, az iskola viszont túlzsúfolt és állagában leromlott. Ideje, energiája nagy részét a szükséges anyagiak megszerzésére kellett fordítania.

Míg általában formális tartalmat kapott az „Egy üzem, egy iskola” mozgalom, a Petőfi esetében ez konkrétumokban realizálódott. Sokat segített a Tigáz, a Hőszolgáltató (a külterületi iskolák közül elsőként őket kapcsolták be a távfűtésbe) és mások is. Minden igényt kielégítő könyvtárat hoztak létre, emellett mára négyezer oktató videofilmmel rendelkeznek. Az első általános iskola volt, amely személyi kalkulátorokkal rendelkezett (mire intézményessé vált a számítástechnikai fejlesztés támogatása, már szaktantermük is működött), ugyancsak elsőként indult a német tagozat, majd az angol.

A városból elsőként csatlakoztak a Zsolnai-programhoz, az értékközvetítő és képességfejlesztő programhoz – volt iskolája gyakorlatilag ma is alkalmazza, noha már rég nem támogatja a fenntartó. Bizonyára nem véletlen, hogy évente minden végzősüket felvették a középiskolák. Életútjának tapasztalata, hogy kreatív gyerekeket csak kreatív pedagógusok nevelhetnek –,ezért munkálkodott, és teszi ezt ma is.

Kiss Gyula – aki pályafutása alatt egy sor szakmai és miniszteriális kitüntetés tulajdonosa lett, s Címzetes Igazgató cím birtokában vonult nyugdíjba 2001-ben, korábban képviselőként, ma az oktatási bizottság tagjaként szolgálja a várost – sikeres életutat mondhat magáénak a buktatók, kudarcok ellenére is. Nem bánja, hogy nem szerzett vagyont, arra viszont büszke, hogy az emberek tiszteletét megszerezte és megtartotta.

Manapság legszívesebben a sok-sok virág között, a telkén szereti tölteni idejét, amiből most már valóban jut olvasásra, filmezésre és utazásra is. Három gyermeke méltó módon örökítette tovább a család hírnevét, amelyet négy unokája fog majd folytatni.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)