Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Fási József
Üzemigazgató,
Mátészalka
A szatmári kis falvakban hányszor vetődik fel a kérdés, amikor a felnőttek nyargalászni látják nyáron a gyermekeket − vajon mi lesz belőlük? Lehetnek ők ismert emberek, mérnökök, tanárok, gyárigazgatók? Erre csak évtizedekkel később kap választ, már aki… De számos példa van még az olyan település életében is, mint Szamossályi, hogy nem is egy volt fiára odafigyel az ország, mert hála Istennek „kinőtte magát”.
Fási József is ebből a szatmári községből származik, ahogyan erre mondják tősgyökeres. A szülők mindkét oldalról mély gyökerekkel Szamossályihoz kötődnek, így az ő kötődése már oly mély, hogy eltéphetetlen. Ma is otthon van rendszeresen, az eltelt évtizedek ellenére tudja ki hol lakik, hogyan él, mit csinál.
Ezerkilencszázötvennégyben született októberben a legnagyobb őszi munkák közepette, a szülők nagy-nagy örömére. Az édesapjának a két fiú a szeme fénye.
A féltő gondolatok ott bujkáltak az édesanyában, hiszen kamaszodó fiait nemcsak a kapuig kísérte, hanem a nap minden percében érezte, tudta mit csinálnak Nyíregyházán vagy Debrecenben.
József az általános iskola elvégzése után a híres debreceni Református Kollégium-gimnázium tanulója lett, itt lett maturandus. Innen az útja egyenesen vezetett az agrártudományi egyetem szarvasi karára, ahol növénytermesztő üzemmérnöki diplomát szerzett. Még ma is vallja, a református gimnázium olyan alapokat adott, amelyre egész életében bízvást építhet.
Itt egy pillanatra megálltunk a beszélgetésben, mert nem volt az olyan egyszerű, ahogyan a „refibe” került. Az tény, a varrónő édesanya és a tejcsarnokos édesapa azt tartotta igazi tudásnak, amit a humán tantárgyakból lehet meríteni.
Erre a debreceni kollégium tökéletesen megfelelt, de a család felekezetét tekintve apa református, anyja római katolikus (vegyes házasság), Fási József római katolikus. Ennek ellenére felvették és mint már kiderült, a főiskola elvégzése sem jelentett gondot.
A munkakezdéshez megint csak az otthonról hozott értékek voltak a meghatározók. A mátészalkai Szamosmenti Állami Tangazdaságban kezdett dolgozni, mint fiatal szakember.
Nagy szerencséjére akkor kezdték építeni a gyümölcsfeldolgozó üzemet, így alapjaitól ismerte az egész vertikumot. Mindezek ellenére a klasszikus mezőgazdaság vonzotta, ezért is vállalt állást Nyírbátorban úgy, hogy már Mátészalkát tekintette otthont adó településének. Az Északi lakótelepen építettek házat, alakítottak ki olyan „portát”, amely a család kényelmét, nyugalmát szolgálja. De mást is sejtetni enged Fási József…
A faragott székely kapu közli a látogatóval, hogy a síkságon és a Kárpátokban élő emberek mindig is kötődtek egymáshoz. Volt, amikor szorosabban, máskor egy kicsit lazábban. De a teljes elszakadást semmiképp sem akarja. Ezért van a székely kapu.
Nem volt könnyű időszak, hiszen felesége Varga Judit az Esze Tamás gimnáziumban tanított német nyelvet, ő is időhöz volt kötve, nagyon össze kellett hangolni mindennap a munkánkat. De azért sem volt könnyű, mert a két kisfiút − Józsefet és Tamást − reggel és este már ágyban találta az apa, amikor hazatért.
− Ezért is ragadtam meg az alkalmat − mondja Fási József −, amikor a Tejipari Vállalat a mátészalkai üzembe kereskedelmi vezetőt keresett, hogy közelebb kerüljek a családhoz.
Fontos fordulatot hozott az ezerkilencszázkilencvenkettes esztendő, amikor a privatizációs folyamatok felgyorsultak, akkor lettem az üzem vezetője.
A Szabolcstej Rt. megtartotta a mátészalkai üzemet, sőt fejlesztette olyannyira, hogy új technológiát telepített le és új termékcsaládot vezetett be. Számára ez volt a legfontosabb, mert a szomszédos ipari üzemek sorra bezártak, vagy jelentős létszámot csökkentettek, náluk viszont megmaradt a munkahely, a biztos megélhetés.
De ez nemcsak a gyárkapun belülre érvényes, hanem azokra is gondolt, akik a tejtermelésre rendezkedtek be − falujában és a szatmári községekben −, számukra is az állandó bevételt jelentette és jelenti ma is a tejipar.
Az már külön öröm egy üzem igazgatójának, hogy a legújabb termék, az OKÉÉ termékcsalád olyan sikert ért el a vásárlók körében, amire még gondolni sem mertek. Sőt az OMÉK ’96 gödöllői rendezvényén hat nagydíjat nyertek a szalkai tejüzemben dolgozók.
A cél, még jobban megerősíteni az üzem pozícióját, ezért újabb gyártósorokat, csomagoló gépsorokat építenek.
A napi munka ellenére ma már tud időt szentelni hobbijának, a lótartásnak, a természet szeretetének Fási József. Gyermekei, a tizennégy éves József és a tizenkét éves Tamás érdeklődésére, nevelésére is oda tud figyelni. Talán ezért is választja a nagyobbik fiú a debreceni református kollégiumot alma maternek.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Hiszi, hogy jó utat választ...
Péter László és neje, Dr. J...
Galambos Béláné
Tisza Sándor Rajmund
Dr. Zsonda László
Veres Péter
Berecz János
Nánásiné Szabolcsi Mónika
Dr. Pásztor Erzsébet
Dr. Sztányi István
Vargáné Markos Ágnes
Nagy Péter
Balogh Istvánné
M. Szlávik Tünde
Elek István
Kovács Szilárd
Kiss János
Kocsik László Csaba
Filep Sándor
Szántó Zsolt
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése