Dr. Szopkó József és dr. Szopkóné dr. Mátrai Ilona

Gyógyszerész

Gávavencsellő

szszb_33_tk_dr_szopko.jpgMa nehezebb gyógyszerésznek lenni – kérdőjel illik a mondat végére, netán komoly állításról van szó? Hitelesebb forrásból nem is kaphatnánk választ, mint a Vitál Gyógyszertárban a Szopkó család bármely tagjától. Nem akármilyen teljesítményt tudhatnak maguk mögött, mert a férj és a feleség egyaránt gyógyszerész, két gyermekük született, Zsuzsa (1985) és Péter (1988), mindketten ezt a hivatást választották, és szüleikkel együtt dolgoznak Gávavencsellőn. Bejárjuk a 20. század második felét, és belekóstolunk a 21. század történéseibe. Két generáció ugyanabban a szakmában. Számos hasonló, és igen sok különböző élmény, információ birtokosai. Vajon össze tudják-e hasonlítani a gyógyszerészet napi menetét? A szülők valószínűleg, a felnőtt gyerekek legfeljebb a kiskorukban látottak alapján tudják visszapörgetni az időt. A helybeliek, akik generációk óta itt váltják ki a recepteket, és hallgatják meg a patikusok tanácsait, örömmel veszik, hogy a két fiatal gyógyszerész ugyanolyan lelkesedéssel, türelemmel és szabatosan magyarázza el a tudnivalókat, mint pár évtizede teszik ezt a szüleik. Zsuzsa szívesebben tartózkodik az officinában, elbeszélget a belépőkkel, mindig van egy jó tanácsa a felírt készítményhez. Péter inkább kutató, elemző szakember, szívesebben tölti az idejét a laborban, készíti a magisztrális termékeket. Kifejezetten érdekli az informatika, és ebből az egész család profitál. Ha valamit sürgősen keresnek, vagy éppen felmondja a szolgálatot egy számítógépes alkatrész, Péter azonnal „meggyógyítja”. Kíváncsian várja mindenki a mostanában beharangozott elektronikus receptfelírást és gyógyszerkiváltást. Dr. Szopkóné Ilike megnyugtat, már készen áll a rendszer, bármelyik pillanatban be tudnák üzemelni. Úgy tudják, egy évig még párhuzamosan futhat az elektronikus és a papír alapú recepthasználat. Majd az idő és a gyakorlat jelenti a puding próbáját…

Szopkó József tiszadobi születésű, Tiszalökön érettségizett és a Szegedi Tudományegyetemen szerezte meg gyógyszerész oklevelét. Felesége, lánykori nevén Mátrai Ilona Békés megyében, Szeghalmon született, egészségügyi szakközépiskolában érettségizett, s egyúttal általános asszisztensi képesítéssel is rendelkezett. Elvégezte a csecsemő- és gyermekgondozó szakot, majd gyógyszertári asszisztensként újabb szakmát sajátított el. Tudta, hogy a továbbtanulást úgy oldhatja meg, ha előtte dolgozik. Debrecenben a Gyógyszertári Központ indított egy előkészítőt biológiából és fizikából, ez pedig felvételi tantárgy az egyetemen. Döntött, jelentkezett, sikerrel elvégezte a fővárosban az egyetemet. Mesébe illő, ahogy a férjével egymásra találtak. Ilike Tiszaeszláron lakott, Rakamazon dolgozott, József pedig úgynevezett pendliző gyógyszerész volt. Amikor már tudták, hogy nemcsak a hivatást, hanem társat is találtak egymásban, olyan helyet kerestek, ahol mindkettejüknek tudnak állást biztosítani. Így kerültek Fehérgyarmatra. Az ott töltött 5 év alatt születtek meg a gyerekek. Szolgálati lakásra is vágytak, és a Gávavencsellőn megüresedett állást mintha a házaspárnak találták volna ki. A többi történelem. Hihetetlen odaadással irányították a gyógyszertárat, tartották a kapcsolatot a betegekkel, adtak tanácsot, ha kellett. 1995-ben magántulajdonba került a patika. Megélték a rendszerváltást, a privatizációt, és a szűkös készlet helyett ma már közel 2 ezer különböző gyógyszert, gyógyterméket, babaápolási, higiéniai terméket forgalmaznak. Naponta háromszor érkezik valamelyik szállító, a gyógyszerhiány ritka fogalom. Akad azért tartósan nehezen beszerezhető, de a háziorvosokkal történő konzultáció a betegek javát szolgálja. Inkább írják fel ugyanazt a hatóanyagot tartalmazó készítményt más néven futó tablettában, minthogy valakinek ne tudjanak hozzájárulni a gyógyulásához.

Érdekes kérdésre világít rá Szopkó József, nevezetesen az árképzésre. Évtizedekkel ezelőtt például a Kalmopyrinért ugyanannyit kellett fizetni Győrben vagy Nyíregyházán. A magánosítás elterjedése ezt is megváltoztatta. Bár a receptre felírt gyógyszerek ára nagyjából hasonló, a gyógytermékek, gyógyászati segédeszközök, babaápolási cikkek, vagy a homeopátiás pirulák esetében nagy lehet a különbség. Éppen ezért a környékről érkező páciensek jövedelmi viszonyaival is célszerű tisztában lenni, mert Budán vagy egy nyírségi, rétközi településen, mint például a fiókpatikájuk falujában, Tiszabercelen, nem tudják kifizetni a magasabb árakat.

Három évtizede egy helyen szolgálnak – ritkaság ez a mai világban. Ám ahonnan ők indultak, szüleik, nagyszüleik számára természetes a hűség, a társ, a választott hivatás és a gondjaikra bízott betegek iránt. Ezeket az értékeket szavak nélkül, tetteikben adták tovább a gyermekeiknek. Humanitásuk példaértékű, ezért zárták szívükbe a „betelepült” családot a gávavencsellőiek.   

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése