Debrecen

Anyai ágon egyik őse Buda visszafoglalásakor kapott kapitányi rangot, apai nagyapja kiváló kárpitos volt, aki a Párizsi Világkiállításon aranyérmet kapott, de felmenői közé számíthatja Szabó Istvánt, a Szociáldemokrata Párt egyik vezéregyéniségét is. A gyergyói gyökereket is magának vallható Balogh család több száz éve adófizetője Debrecen városának.

Balogh Gábor jelentős iparos és Szabó Mária második gyermekeként Debrecenben 1938. június 20. napján született. Apját a hadbíróság halálra ítélte, mert a Horthy-proklamáció után a Szálasi-kormányra megtagadta az eskü letételét, a Fogsani fogolytáborba került, ahonnan soha nem tért vissza. Származása miatt 1952-ben csak dr. Hegyaljai Kiss Géza az Árpád téri református parókia lelkésze közbenjárására vették fel a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába. Csodálatos tanáraira ma is szeretettel és tisztelettel emlékezik vissza.

Hetedik osztályos korától a szünidőkben, gimnáziumi éveiben, hétvégeken rendszeresen dolgozott a család megélhetésének érdekében, közben sportolt, minősített kerékpárversenyző volt, atlétizált, vívott, úszott. 1956-ban érettségizett és a család tiltakozása ellenére, tudatosan kazánkovács tanulónak szegődött. Édesanyja ebben az évben férjhez ment és a két gyerek csodálatos mostohaapát kapott, az ő révén került a Nemzeti Bankba tisztviselőnek. Folyamatosan tanult és képezte magát, előbb számviteli-közgazdasági képesítést szerzett, majd felsőfokú tervberuházói szakvizsgát tett.

1958-ban a Debreceni Mezőgépgyárba került, megélte a gyár két nagy átszervezését. 1967-ben egyéb megbízatások elől kitérve a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának levelező tagozatára felvételizett, itt „cum laude” minősítéssel ’72-ben szerzett diplomát. Ezután két vidéki mezőgazdasági szövetkezetben vállalt jogtanácsosi munkát. Az iparban szerzett tapasztalatok gyorsan hasznosíthatók lettek, szakvizsgázott és munkájára felfigyeltek, a TOT Jogi Bizottságának tagja lett. Itt a szövetkezeti jog kiválóságaival: dr. Pongrácz Aladár főosztályvezetővel, a debreceni dr. Orbán Sándor egyetemi docenssel, dr. Sárándi Imre, dr. Nagy László, dr. Domé Györgyné és dr. Veres József professzorokkal dolgozott együtt és velük igaz barátságot kötött.

A mezőgazdasági jogalkotás terén több javaslata elfogadásra került, jogász kongresszusok előadásaihoz több korreferátummal csatlakozott, két cikluson keresztül jogi szakvizsga bizottsági tag volt, 1989-ben felsőfokú külkereskedelmi szakvizsgát tett.

Szakmai sikerként érte meg a dr. Balla László kollégájával 1976-ban indított, a megyét átszelő és 16 gazdaságot érintő Vinnyica–Albertirsa 750 KV-os távvezeték mezőgazdasági kártalanításának peres ügyét, valamint a gázmező felett gazdálkodó Nagyhegyesi Szövetkezet 1979. évi 40M Ft-os kivételes kártalanítását. Az átalakulást követően szomorúan és tehetetlenül szemlélte a magyar mezőgazdaság sorsának alakulását.

– A parasztot kétszer láttam sírni – mondja –, először amikor a szövetkezetbe bekényszerítették, és a rendszerváltás után, amikor szerintem tudatosan, politikai felelősségvállalás nélkül szétverték alóla a szövetkezetet.

1992-től egyéni ügyvédként tevékenykedik, működési területe ma is főleg a társasági jog, földjog, szövetkezeti jog és a polgári jog tulajdonjogi része. Jelenleg folyamatban lévő nagy ügye a Püspökladányi Mg. Szövetkezet által a nemzeti parknak értékesített területek tulajdonjogának bejegyzése és a szerződés semmisségének megállapítására vonatkozó két eljárás. A szerződésről a mindenhez értő volt miniszter Torgyán József úgy nyilatkozott, hogy az az „évszázad bűnügye”. A Legfelsőbb Bíróság részítéletében már megállapította, hogy a szerződés nem semmis, nem ütközik jogszabályba, részlegesen már győztek.

1962-ben kötött házasságot, ebben a házasságában 1994-ig élt, mostoha gyermeke szintén jogász lett, a Megyei Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője, egyetemi oktató. Második párkapcsolatából a most hetedik éves Zsuzsanna, Mária kislánya élete gyönyörűsége és neveli 16 éves Botond fiát. Párja agráregyetemi és számviteli főiskolai végzettségű, az APEH osztályvezetője.

Kevés szabadidejében legfőbb szenvedélyének a vadászatnak hódol, mint viccesen mondja: „Az igazi vadász tollra, szőrre lő!”. Trófeái a nagyvadak közül valók: őz-, dám-, és gímszarvaskoponyák, valamint vaddisznóagyarak. Munkája révén Dél-Amerika kivételével minden földrészen megfordult, tudja, hogy jó volt magyarnak születni, és idehaza élni. Határozottan állítja, hogy életútjában a családi indíttatás, a nyugodt hátteret teremtő családi környezet és a baráti kör meghatározó szerepet játszott. Eredményei ezért mindenkor közös érdemek voltak és köszönet illeti az abban résztvevőket.

Vallja, hogy az életben hosszú távon csak kitartó, becsületes munkával, esetenként a kudarcok vállalásával lehet csak boldogulni.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)