Sárospatak

Első infarktusa után lábadozik a Sárospataki Zeneiskola közelmúltban nyugdíjazott igazgatója, a hatvanötödik éves Csehi Ferenc. Fáradt, szomorú ember benyomását kelti, de a szeméből és a hangjából áradó tűz mindezt feledteti, amikor élete nagy szerelméről, a zenéről beszél. Előtte azonban felvázolja életét, amiből azonnal érezhető, hogy pályájának kezdete sem volt sokkal rózsásabb, mint a jelenlegi helyzete.

–Messziről jöttem, hiszen Hernádszentandráson születtem 1936 augusztusában. Olyan iskolából indultam, ahol a tanítónak az volt a vezéreszméje, hogy képesek legyünk a libákat megszámolni. Útravalóul csak annyit kaptam tőle, hogy faiskolába sem érdemes járnom, pedig amikor nem ő tanított, rendszeresen kitűnő tanuló voltam. Szabadidőmben hegedülni kezdtem, csak úgy, magánszorgalomból. Egy fiatal pap tanított meg kottaismeretre, sőt arra is rávett, hogy tanuljak meg harmóniumon játszani. Egy fél év múlva már ki mertem ülni a református templomban az istentiszteletre. Így telt el két év, amikor elhatároztam, hogy elmegyek a faluból, tanulni fogok. Én voltam a családban az ötödik, legkisebbik gyerek, érthető tehát, hogy a szüleim otthon akartak tartani. Ennek ellenére elmentem felvételizni Miskolcra, a zenei gimnáziumba és csodák csodája, fel is vettek, de hegedű helyett karvezető–szolfézs szakra.

Ettől a ténytől és a folytatástól – mintha a nap sütne ki – megenyhülnek vonásai, békesség tölti be a szobát. Mindez 1953-ban történt. Itt, a felvételin találkozott először kedvenc tanárával, későbbi mesterével, Kardos Pállal. A szülőfaluja iskolájában szerzett hézagos műveltsége az első pillanattól kezdve arra ösztönözte, hogy teljes erőbedobással próbálja hátrányát behozni a városi iskolát járt fiatalokkal szemben. Ekkor döbbent rá, mennyire fontosak és maradandóak a gyermekkorban szerzett élmények, emlékek. Tanárát idézi: „A gyermekkorban szerzett élmény olyan, mintha viaszba vésnéd, de kősziklában marad meg.” Ez vezérelte további pályafutásában is, ez volt zenepedagógusi hitvallásának alapköve.

– A negyvenéves pedagógiai munkám során az alapozás, a pici gyermekek tanítása volt a legsikeresebb, a legmaradandóbb – mondja.

A tanárképző befejezése után, 1960 szeptemberében kezdett tanítani Sárospatakon és Sátoraljaújhelyben. Újhelyben ismerte meg feleségét, Rózsahegyi Erzsébetet, aki porcelánfestőként dolgozott Hollóházán. Ferenc fiuk elektroműszerész, de másik két gyerekük édesanyjuk tehetségét örökölte. Edit mesterdiplomás iparművész, Gergely műbútorasztalos lesz. A két várost egyszerre ismerte meg, és rögtön különbséget is tudott tenni köztük. Sárospatakot választotta a szellemisége miatt.

Ez a légkör ejtette rabul Csehi Ferencet is olyannyira, hogy negyven év után tette csak le a lantot, ebből harminckét évet a Sárospataki Zeneiskola igazgatójaként dolgozott. Munkája során átélte a „népvándorlás” minden gyötrelmét, az iskola állandó költözésre kényszerült, úgy hogy közben működőképes állapotban kellet tartania az intézményt. Végül sikerült kiharcolnia egy állandó épületet az iskola számára az egykori Trinitárius Kolostort a Rákóczi-vár szomszédságában, de annak már nem ő az igazgatója. De ő szervezte meg 1986-tól a Szerencsi Zeneiskolát és a Sárospataki Zeneiskola kihelyezett tagozatát Hercegkúton. Kórusvezetőként is rengeteget dolgozott, volt olyan időszak az életében, amikor egyidejűleg négy énekkart dirigált. Mint karnagy elvégezte a felsőfokú kórusvezetői kurzust, „A” kategóriás minősítést szerzett. Ezt a szenvedélyét is Kardos Pálnak köszöni, aki – mint mondja – egy éjszaka alatt egész életre szóló hivatástudatot ébresztett benne. A Művelődés Háza Kamarakórusát 1969 januárjában alapította és vezeti ma is, számtalan fellépés, szerzői est, külföldi szereplések, minősítők sikerével.

Nagyon szereti a népdalt, sőt, ahogy egy szakember mondta, nemcsak tudja, hanem érzi is.

Ez magyarázza, hogy a Hercegkúti Nemzetiségi Kórust, akikkel 1984 óta dolgozik, most is szívesen vezeti. Örömmel mondja, hogy őt nemcsak vezetőjévé választotta, de rövid idő alatt be is fogadta az egyébként zárt közösség. A svábok legendás szorgalma a kórus életében is megnyilvánul, hiszen hétköznap mindenki dolgozik, így a próbákat is vasárnaponként tartják. Mostanában ünnepi lélekkel gyakorolják többszólamú műsorukat, hiszen nemcsak az ezredfordulót, hanem kórusuk 25. éves fennállását is ünneplik. Csehi Ferenc életében is voltak ünnepi pillanatok: 1975-ben Szocialista Kultúráért, 1986-ban Kiváló Munkáért kitüntetést, 1989-ben Reményi Ede-díjat, 1994-ben Pro Urbe díjat, Comenius-emlékérmet kapott és ugyanebben az évben tüntették ki a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével. Ezekre a kitüntetésekre büszke, de van egy díja, amitől boldog: 1992-ben kitüntették a – szeretett mestere emlékére alapított – Kardos Pál-emlékéremmel. Kórusvezetőként a legszebb szakmai elismerést egy orgonaművésztől kapta. Ő azt mondta:

„Úgy éreztem, ma, általad Kardos Pál is itt volt a templomban, azért, mert neked a két hang között is volt zene.”

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)