Bákány András

Maratoni futó,

Nyíregyháza

szszb_04-08_bakany_andras.jpgKevés ember mondhatja el magáról, hogy felnőttként is megőrizte azt a hobbiját, amit gyermekkorában szeretett meg. S nemcsak hogy megőrizte, hanem az életet is jelenti a futás Bákány András számára, akit nemcsak Nyíregyházán és a megyében, hanem az országban és a világon is ismerik. Sokszoros magyar válogatott, s azért fűződik a nevéhez rendkívüli sportkarrier, mert nemcsak néhány esztendeig maradt meg a csúcson, hanem évtizedeken keresztül korosztálya legjobbjai közt tartották és tartják számon.

Kótaji születésű. A szigorú édesapa és az öt gyermeket nevelő édesanya mellett élte a vidéki fiúk mozgalmas kamaszéletét. Órákon át kergettek egy bicikliráfot, de az is előfordult, hogy egy csínytevésért nyaka közé kellett kapnia a lábát. Tréfásan megjegyzi: talán akkor látta igazán hasznát a futásnak.

Testvérei közül kettő már nem lehet köztük, az egyik húga, Katalin eladó egy nyíregyházi boltban, Éva háztartásbeli Kótajban. András a Vasvári gimnáziumban érettségizett 1967-ben, majd két évig a pénzügyi kiegészítő tagozaton tanult. Elvégezte a tejipari művezetői tanfolyamot, de a szíve már igen korán a sporthoz húzta. Úgy vélte, ott is mihamarabb szakmai ismeretekkel kell felvérteznie magát. Elvégezte a Testnevelési Egyetem edzői szakát és a hároméves sportszervezőit. Későbbi tervei közt dédelgeti, hogy a gyerekek sportolásával intenzívebben foglalkozna.

Legelőször általános iskolai tanára, Szabó János szerettette meg vele a négytusát, amely a magas- és a távolugrásból, a 60 méteres síkfutásból és a kislabdadobásból állt. Folytatódott ez azzal, hogy a Vasváriban Tatos István tanár úr vagy kosárlabdáztatta a tehetségeseket, vagy kiküldte őket futni. Ez utóbbiak közé tartozott Bákány András is. Harmadikos gimnazistaként mezei futóversenyen szerepelt sikerrel, és Bánfalvi Miklósnál kezdett szorgalmasan edzeni. Tizennyolc éves korában ifjúsági válogatott lett. Élete első repülőútja Bulgáriába vezetett, ahol az 1500 méteres akadályfutásban harmadik helyen végzett. Tizennégy hónapot jelentett a katonaság, ott is kitűnt eredményeivel, még edzésre is járhatott. A hadsereg különböző szintű bajnokságairól is fényes érmeket hozott haza az alakulatának, de azért örült, amikor civilként folytathatta a sportolást.

Fontos állomás az életében, amikor Molnár István kezdte irányítani a felkészülését. Háromszor is tagja lett a felnőtt válogatottnak. Egy cseh-lengyel-magyar viadalhoz különösen kedves emlék fűzi: bronzérmet szerzett a 3 ezer méteres akadályfutásban. A vasutas Európa-bajnokságon pedig negyedik lett ugyanebben a számban.

Az új dolgok iránti fogékonyságát jelzi, hogy belekóstolt a triatlonba, a tájfutásba is, de a szívéhez a futás áll legközelebb. Nemcsak középtávon és akadályon állt rajthoz, hanem kipróbálta önmagát az atléták legnemesebb és legnehezebb megméretésén, a maratoni versenyen. Eddig 14 alkalommal állt rajthoz, és arra nagyon büszke, hogy soha, egyetlen egyszer sem adta fel a versenyt. Pedig volt rá eset, hogy szinte négykézláb ment át a célvonalon. Eddigi legjobbja 2 óra 43 perc. A 3 ezer méteres akadályfutásban viszont a 8:58 perc még mindig megyei csúcs.

− Nem túlzás, hogy az életet jelenti számomra a futás − vallja Bákány András. − Bármelyik évszakban csodálatos a sóstói erdő, vagy a mezei virágoktól illatozó rét. Pázsitszőnyeg terül a lábunk elé és az embernek a lelke is repül, mint a madár. Senki nem értheti meg ezt az élményt, amíg meg nem tapasztalja. S nemcsak önmagamért szeretek futni, hanem a csapatért, mert csodálatos kis k90-es évek elején a Balkányi Állami Gazdaság is részvénytársasággá alakult, termelési egységeiből pedig kft.-k jöttek létre. Bagoly István 1992-ben közvetlen kollégáival létrehozza a Balkányi Vetőburgonya és Vetőmag Termelő Kft.-t, amelynek ügyvezetője, az Agro-Summa Rt.-nek pedig résztulajdonos főagronómusa lesz. Ugyanakkor tagja a részvénytársaságot üzemeltető BÁG Kft.-nek, valamint a helyi Gyümölcstermelő Szövetkezetnek is, amelynek ellenőrző bizottságában vállal feladatot.

Energiatartalékai azonban úgy olt 1994-ben, ahol háromezer akadályon második, a félmaratonin harmadik, a folyón is átvezető crossfutáson és az ötezer méteren egyaránt negyedik helyen végzett. A világ legjobbjainak társaságában…

Az aktív sportolás után veteránként versenyző megyénkbeli atléták sportteljesítményét a világban jobban számon tartják, mint a szűkebb pátriában. A klubok egyelőre az aktív sportolókra figyelnek. Országosan jó lenne egy pontrendszert kidolgozni, hogy a veteránok teljesítménye is gyarapítsa a klub eredményét.

Érdekeik megjelenítésére és a közös elfoglaltság kedvéért hozták létre nemrégiben a futóklubot. Szabad idejében a nagyszállási kertjét ápolja, színházra, társaságra kevesebb ideje jut. Felesége Zsoldos Aranka gyógytornász, és a fia ezt megérti, és így teljes az életük.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése