Bata Imre irodalomtörténészről beszél Pap János volt polgármester

A modern magyar irodalom igényes magyarázója

bata_imre-3.jpg„Bata Imrében (elfogultságaival együtt) a modern magyar irodalom az egyik legérzékenyebb és legigényesebb magyarázóját kapta meg.” Az idézet Tüskés Tibortól származik, aki 1974-ben a Tiszatájban írta e sorokat. Tüskés Tibor szerint Bata Imre „szuverén kritikus” volt, és tanulmányai annak a kritikusi magatartásnak egyik legszínvonalasabb dokumentumai, amelyet röviden a filozofikus jelzővel illethetünk”. 

Alföldy Jenő pedig azt írta róla az Élet és Irodalomban: „Esszéista alkat; nem analizál a végsőkig, mint az irodalomtörténészek, hanem gyakran érzékletes képekre bízza magát. Azon kritikusok közül való, akik adnak a stílusra, tehát önmagukra… Ezért szeretem Bata Imre kritikáit. S még valamiért. Mert noha egyszer ő is bekerül egy kalapba, melynek szalagján ez áll: »népi«, e kritikus – Illyés szavával – nem jön valahonnan, hanem megy valahová”.Az irodalmi körökben országos hírnévre szert tett Bata Imre – aki egy időben az ország egyik legjelentősebb irodalmi hetilapjának, az Élet és Irodalomnak a főszerkesztője volt – egy kis matyóföldi faluban, Egerlövőn született, s haláláig kötődött a tájhoz, amely útra bocsátotta. Bata Imre emlékét a földijével, Pap János mezőkövesdi íróval, irodalomszervezővel, a matyóváros volt polgármesterével idézzük föl.

– Honnan és milyen családból indult Bata Imre? Mit kell tudni a születése körülményeiről, a gyermekkoráról?

– Egerlövőn született 1930-ban, a szülei szegény földművesek voltak. Egy sajnálatos esemény következménye lett, hogy a család élete kissé jobbra fordult. Anyai nagyapja, Zubor Gábor Amerikában próbált szerencsét, a Ford-gyárban azonban egy baleset következtében életét vesztette, és az örökösök az életjáradékából hét katasztrális hold földet tudtak venni. Termeltek árpát, kukoricát és zöldségféléket. Bata Imre diákként már vágta a rendet aratáskor, húga szedte a markot, és az apa kötötte a kévéket. A gyökereket tekintve nem volt véletlen Bata Imre szoros kapcsolata a népi írók mozgalmával. A gazdálkodó életmód azonban nem tarthatott sokáig. A háború után jött a kényszerű szövetkezetesítés. „Akkor odalett minden. Ki kellett vágni a gyümölcsfákat. Édesanyám majdnem belehalt a téeszesítésbe” – mondta el Bata Imre húga. Az apa mindent megtett azért, hogy gyermekei boldoguljanak, tanuljanak. Dolgozott birtokon mindenesként, megtanulta a kötélgyártás mesterségét, és gyártotta az istrángot, rudalló kötelet, mindent, ami a földműves munkához szükséges volt. Imre az édesapjáról beszélt legszívesebben és legtöbbet abban az interjúban, amelyet Molnár Mária muzeológus készített vele, s amely 1989-ben jelent meg a Néprajzi Közlemények XXXI. számában. Nem valószínű, hogy született még egy ilyen őszinte Bata-vallomás.

– Mi olvasható ebben? Kérem, összegezze ezt néhány mondatban!

– Elmondja benne, hogy az apja nem végzett ugyan magasabb iskolát, de nagyon eszes, sokoldalú, olvasott parasztember volt. Szabó Pált akarta utánozni egy életrajzi regény megírásával, hogy ő is vehessen huszonnégy szarvasmarhát a honoráriumból, s azt gondolta, hogy ha ő nem tanulhatott, legalább a fiából legyen valaki, azért is adta gimnáziumba. Sokat olvasott, főleg télen, és több újságot is járatott: a Függetlenséget, a Pesti Hírlapot, az Új Időket, a Tolnai Világlapját. Detektoros rádiójuk is volt már 1936-tól. Ma úgy mondhatnánk, hogy édesapja ismert közéleti ember lett a faluban: belépett a Szociáldemokrata Pártba, 1945-ben a földosztó bizottság elnöke volt, elnöke lett a Paraszt Pártnak, de 1949 után már sehol sem találta a helyét, a tsz nem az ő világa volt. Imrét a kisiskolás évek is Egerlövőhöz kötötték, tizenkét éves koráig, 1942-ig járt ott iskolába. Kiss Balázs kántortanító, aki a fronton halt meg a világháborúban, már korán felismerte éles eszét, tehetségvizsgára küldte, így került Kassára kollégiumba ösztöndíjjal.

És hogyan került Bata Imre a mezőkövesdi gimnáziumba?

– A háborús évek következménye, hogy gimnáziumi tanulmányait 1945 után már a mezőkövesdi gimnáziumban folytatta. A mezőkövesdi gimnáziumi évek meghatározták Bata Imre életpályáját. 1951-ben érettségizett ott – Dala József volt az osztályfőnöke –, amikor én még csak elkezdtem a gimnáziumi tanulmányaimat. A bátyámtól, aki osztálytársa volt, sokszor, sokat hallottam róla.

– Milyen embernek ismerték meg a mezőkövesdi gimnázium diákjaként az akkor cseperedő, eszmélő Bata Imrét?

– Viselkedésében diákkorában sem volt feltűnő, de irodalmi, humán érdeklődése, tudása nemcsak tanáraiban, hanem osztálytársaiban is elismerést váltott ki. A gimnáziummal kapcsolatban a már idézett interjúban elmondja, hogy nyolcadikos gimnazistaként már magyarórát tartott az osztálynak. Nem kis önérzettel állapította meg, hogy „tisztelték a kivételes embert a mezőkövesdi gimnáziumban”. Az Élet és Irodalom főszerkesztőjeként 1982-ben a mezőkövesdi kollégiumban diákok faggatták, és a válaszaiból – amelyek a Matyóföld című lapban meg is jelentek – kiderül: nagyon sokat jelentett számára a gimnázium, ahol dr. Lukács Gáspár volt a magyartanára. Szerinte a tantárgyak viszonyai alkotják a „szellemet, amely lét, erkölcs, esztétikum, értékrend… Ez volt az én damaszkuszi pillanatom”.

– Ezek szerint kötődött a szülőföldjéhez?

– A szülőföld az ember legszorosabb köteléke. Így volt ez Bata Imre esetében is. Ezzel kapcsolatban néhány sorát idézem, ezeket a szavakat halála előtt néhány hónappal az egerlövői templomban mondta el, ahol az „elszármazottak nevében” köszöntötte hálaadó istentiszteleten a gyülekezetet:„Négyéves koromban itt a negyedik sorban ültem édesanyámmal, és felnéztem oda, az orgonára. Akkor még ott csillagok voltak, kék volt a boltozat, és én azt hittem, hogy ott lakik a Jóisten… Ezt a titkot egészen addig őriztem magamban, amíg egyszer már felnőtt fejjel elmeséltem, aztán már többé nem volt titok. Ezen a helyen, egy karácsony estén elszavaltam Ady Endrétől az Üzenet egykori iskolámba című verset. Aztán itt volt kiterítve Vajda Sándor tiszteletes úr. Akkor is nagyon sokan voltak itt a templomban…. Felmentünk Korpás Jenő bátyámmal a toronyba, és addig kellett harangozni, amíg az autó elvitte a koporsót Vajda Sándor szülőfalujáig. Ez körülbelül egy óra hossza volt… Húztuk a harangot egy órán át, nagyon kemény dolog volt, és utána egy fél napig csöngött a fülem… Nagyok azok az indítékok, hogy ide eljöttem…. Örülök annak, hogy én is részese lehetek ennek az ünnepnek. Az ember örökké függőségben él…. Minden függőség elmúlik, de a transzcendens, az égihez való függőség az emberben mindaddig megmarad, amíg él”. Az amatőr videón láthatjuk, hogy Bata Imrének akkor már nagy erőfeszítésébe tellett ennek a néhány mondatnak az elmondása. Tudjuk, néhány hónapra rá egy budapesti kórházban meg is halt. Az élet ugyan elsodorta a kis faluból nagy városokba, a fővárosba, de elszakadni a matyóföldi Egerlövőtől nem tudott, mert nem is akart. Ha tehette, mindig meglátogatta a faluban maradt rokonságát. Bata Imre nagyon szerette és tisztelte szülőfalujában az egyszerű embereket, és elmondható róla, hogy ezen a tájon őt is nagyon kedvelték embersége, tiszteletreméltó szaktudása és az általa elért eredmények miatt. Mezőkövesden is sokszor megfordult, így, mint a művelődés területén dolgozó tanár, többször is találkozhattam vele. Kiss Gyula mezőkövesdi író, költő munkásságát méltatta, akiről csak most derült ki számomra, hogy Bata Imre keresztapja volt. De az Élet és Irodalom főszerkesztőjeként is tartott előadást nálunk például Juhász Ferencről. Akkor arról is beszélt, hogy válhat-e ma élő költők közül bárki is olyan költőfejedelemmé, mint Illyés Gyula volt.

– Beszéljünk ezek után a tudós irodalmár munkásságáról, aki ráadásul „maga is művészi tehetség” volt!

– Az irodalmi lexikonok eléggé szűkszavúan emlékeznek meg róla, de azért mi tudjuk, hogy a rövidre szabott sorok mögött nagy gondolkodó, kritikus, filozófus rejtezik. Irodalomtörténész, kandidátus, József Attila-díjas, tudós könyvtáros, főiskolai, egyetemi tanár, a nagy múltú Élet és Irodalom főszerkesztője, de nem utolsósorban olyan jelentős írók munkásságának elemzője, értékelője, mint Veres Péter, Szabó Pál. Mégis legfontosabb alkotói tette az volt, hogy Weöres Sándor közelébe jutott, a nagy költőéletművét feldolgozta, bemutatta. Nagy értéke a mindenkori magyar irodalomtudománynak, hogy kritikái a XX. századi költőkről, írókról tanulmánykötetekben is megjelentek. Juhász Ferenc, Simon István, Nagy Lászlóés a többiek valós megértéséhez a batai megközelítés, magyarázat ma is nélkülözhetetlen. Angyali türelemmel csempészett kedvet és hajlandóságot az őt olvasókba, hogy kezükbe vegyék azoknak a műveit, akikről oly kritikusan és szeretetteljesen írt. Mert Bata Imre az élő magyar irodalom nagy szerelmese volt. Érdekes, hogy arra a kérdésünkre, amit itt Mezőkövesden annak idején feltettünk neki, hogy ki lehet majd Illyés utóda, a magyarságtudat őrzője, nem tudott válaszolni. Vagy lehet, hogy csak nem akart állást foglalni? Felvetődött Csoóri neve is a nyolcvanas évek elején, de akkor még Bata bizakodó volt: majd kiforogja az idő. Ma talán már ő is másként fogalmazna, mert nem tudta, nem is tudhatta, hogy a XX. század második fele, egy fél évszázad is kevés ahhoz, hogy az irodalomban biztosat állíthassunk. Bata Imre már nincs közöttünk, de Csoóri verse most, 2004 őszén is pöröl: „Akik egy korban éltek s tipródtak velem, / vesztesek voltak valamennyien”. Vagy Juhász Ferenc lett volna a méltó utód? Aki elsiratta őt prózában és versben is? A halál előtti kórházi látogatás katartikus élményt váltott ki belőle: „Az emberben mint magzat sírágy nő: a koporsó” – írja a Dante-árnyék című versében. Nem tudhatta Bata az 1960-as, 1970-es években, hogy a két költőóriás 2000-ben, 2004-ben hogyan emlékezik meg róla is a líra magaslataiban.

– Bata Imre kritikái, tanulmányai bekerültek az irodalmi, kulturális vérkeringésbe?

– A középiskolai tankönyvek vagy az egyetemi jegyzetek nem nélkülözik Bata megállapításait líránk húsz esztendejéről, az 1950 és 1970 közötti időszakról. Izgalmas kérdés, hogy a korszakra jellemző „függőség”hogyan is mutatkozik meg a filozófiai mélységű gondolataiban, amikor esszéiben a Révai-féle szocialista elképzelést kellett volna megértenie. Amikor ez a két évtized a „kemény ideológiai küzdelem kora”, amikor a költőket „hallgatásra ítélte a korszellem”. 1967-ben Csoórit idézi:

„Egyszer-majd ez is elmúlik,

ez a zűrzavar;

nyugodtan nyílnak rám az ajtók,

hetekig hintáztat majd a szél

s nem ütköznek össze az órák, mint a vonatok”.

Bata a költészet metamorfózisait úgy értelmezi, hogy az a bizonyos szemléletváltozás a társadalom nagy ütemű átalakulásával magyarázható. Ma már tudjuk, hogy ő ez alatt a marxista irodalomszemlélet kiterebélyesedésére gondolt, amely minden korábbi világképtől különbözött. És mégis, amikor Nagy László, Pilinszky vagy Weöres verseinek megértetésére törekszik, nem zárhatja le a végkifejletet az „egyenes irányú fejlődés”megmásíthatatlanságával. Súlyos megállapítás az is, amelyet Juhász költészetével kapcsolatban tesz: „Az életnél is többre becsülte a szabadságot”. Nekem még ma is fülembe cseng a Dózsa-eposz utolsó sora: „Mert a szabadság a legtöbb, amit adhat önmagának az emberiség”.

– A lírát már érintettük. Milyen munkái születtek a prózai irodalom köréből? Kérem, említse meg Bata Imre életművének legfontosabb darabjait!

– A magyar próza elemzése során a Képek és vonulatok című esszégyűjteményében Szabó Pált, Veres Pétert, Németh Lászlót és Sánta Ferencet tartja fontosnak. Ezeknek az íróknak a méltatása olyan gondolatokat csal ki Bata Imréből, amelyek egyértelművé teszik számunkra a batai világkép lassú végkifejletét, amely végül is a nemzeti, keresztény értékrend elfogadásához vezet. Szabó Pált epikus tehetségnek tartja, vele vallja, hogy az írott szó ige, az írott szó szent. Szabó Pálról mondva – tudat alatt – önmagára is gondol, amikor kijelenti: a szülőföld, a falu, a család adja az életkedvét. Ekkor már érzi Bata, hogy őt is rákényszerítette az élet a „városi bujdosó” életformára. Ismét egy idézet következik tőle, amely saját magával és Szabó Pállal is kapcsolatos: „Magamfajtának a nagycsalád gyermekkori emlék és utolsó szívdobbanásig kitartó vágyakozás. Eszméletem alján ebben a nagycsaládban fonódik össze kezdet és vég. Milyen jó volt hetedmagunkkal, s azt sóvárgom, hogy koporsómat számos unoka, számosabb dédunoka állaná majd körül. Emlékek és talán elérhetetlen álom közt, a kis család köréről érkezve, Szabó Páléknál érzettem meg a nagycsalád biztonságát, ahol otthon lehettem”. Veres Péterről írja, hogy „kisgazdának kommunista, a kommunistáknak harmadikutas”, aki parasztpártot alapít a kisgazdapárttal és a kommunista párttal szemben. Később Veres Péter már úgy látta – amivel akkor Bata Imre is azonosulni tudott –, hogy a parasztság számára nincs más út, mint a szocializmus. Legkedvesebb éneke a kilencvenedik zsoltár volt, amit el kellett volna énekelni nyitott sírjánál is – mondja Bata Veres Péterrel kapcsolatban. Rátérve Németh Lászlóra: róla szólva Bata Imre legnagyobb fájdalma az volt, hogy ezzel az íróval a kritika még fölényeskedett is. Gimnáziumi és egyetemi tanáraira gondolhatott Bata, amikor Németh Lászlót a pedagógiai Érosz megszállottjaként emlegette, mert vallotta, hogy a nevelés hatékonysága a szuggesztivitásban van. Sokszor kifejtette Bata, hogy az oktatás, tanítás során sok minden lényegtelen, csak a tanár személyisége nem. Sánta Ferenc írói munkássága pedig egyenesen a minta, amikor az epika metamorfózisáról értekezett. Vallotta, hogy a líra után a próza megújulása is lehetséges. Egy bátor megállapítása, hogy Moldova György, Szabó István, Galgóczi Erzsébet és Tóth László után Sánta volt, „…akinek legmarkánsabb írói jelleme van”. Amikor Sánta Ferencnek Az ötödik pecsétjéről és Sarkadi Oszlopos Simeonjáról írt, akkor döbbent rá arra, hogy tulajdonképpen kettős világban élünk, amikor mindennek az ellenkezőjét kell csinálni. Ez az írói parabola lényege. Ezek után jelentette ki megnyugodva, hogy a magyar próza létezik, él, és van távlata.

– A batai életműből kihagyhatatlan, hogy ő azon kevesek egyike, akik közel tudtak kerülni Weöres Sándorhoz. Ha az irodalomtörténészt a hegymászóval rokonítanám, akkor azt kell mondanom: a weöresi csúcs meghódítása vetekszik a Himalája hegycsúcsainak meghódításával…

– Igen, a batai életmű áttekintése végén lehetőségünk van bepillantani Weöres Sándor alkotói műhelyébe is, éppen Bata Imre segítségével. Tóth Péter nem sokkal Bata halála előtt beszélgetett vele a Weöres Sándor közelében című tanulmánykötetről. Ez a beszélgetés ad nekünk is lehetőséget arra, hogy már az életbölcsesség birtokával rendelkező Batát megismerhessük. Egy irodalomtudósnak, a művészi tehetséggel megáldott irodalomkritikusnak nagy élmény, sőt küzdelmes életútjának az elismerése lehetett a Weöressel való barátság. A tanulmánykötet csak kezdete lehetett a teljes Weöres-életmű feldolgozásának, amelyben Batát korán bekövetkezett súlyos betegsége és halála akadályozta meg.

– Miről szól ez a kötet? Mik a legfontosabb megállapításai?

– Ez a kötet a Weöres-életmű esztétikai élményeiről, értékeiről szól. Bata Imre sokat tudott Weöres írói munkásságáról, egész életútjáról. Weöres tipikus példája volt annak az írói sorsnak, amelynek jellemzője volt az 1945 utáni évtizedekben a várakoztatás, a kiadás kálváriája. A Kortárs sem közölte Bata írását a Tűzkútról. Ezért is állapítja meg Bata, hogy akkoriban a „sajtószabadság csak álom volt mifelénk”. Hetvenévesen Bata Imre így nyilatkozott nemzedéke veszteségeiről, kortársairól, akik már „elmentek a minden élők útján”. Mint mondta, „nincs pótolhatatlan ember, ez valószínű, ám a korán elhalt mind adósságot hagy maga után. S ez az adósság meglátszik ám a szellemi vagyonon”.

– Beszélgetésünk végén térjünk vissza oda, ahonnan Bata Imre elindult: Egerlövőhöz. Mi őrzi ott az ő emlékét, szellemét?

– Szerencsés lehet, aki Bata Imre szülőfaluját, Egerlövőt felkeresi, és szeretne többet is megtudni az oly szeretettel emlegetett családról. Szerencsés, mert Bata Imre húga – Bata Ida, aki 1933-ban született – szívesen fogadja a vendéget, az érdeklődőt, és jóindulatúan tárulkozik ki, bizalommal, ahogyan csak a testvér tud a testvérről nyilatkozni. Minap ott jártamkor engem is elkísért a faluba, megmutatta, hol is volt a szülői ház, az iskola, a templom, ahonnan Bata Imre elindult. Aki kíváncsi Bata Imrére, pontosabban a vele kapcsolatos emlékekre, az nyugodtan keresse föl a testvérét, Bata Idát.

– Vissza tud rá emlékezni, hogy ön mikor találkozott Bata Imrével utoljára?

– Néhány évvel a halála előtt lehetett, amikor Budán, a Gellért téren megpillantottam a nagy fekete kalapjában. Az volt a legmeglepőbb akkor számomra, hogy hová lett az a deli termetű irodalmár, amilyen fiatalon volt, amilyennek őt sokan megismertük. Hiszen én is mindig olyannak ismertem… Egyébként Bata Ida elkísért az egerlövői temetőbe is, ahol – mivel Bata Imrének a végakarata szerint nincsen sírja – a szülők sírkeresztjén van egy felirat: Bata Imre irodalomtörténész emlékére – 1930–2000. Bata Imre betegen, de ép lélekkel távozott, a hamvai pedig szétszórattattak. Hogyan is fogalmazott egy alkalommal? Hogy neki nem lesz sírhelye, mert az ő sírja az Országos Széchényi Könyvtár katalógusa lesz, amely a Bata-életművet tartalmazza az utókor számára.

Hajdu Imre

* * *

BATA IMRE (született 1930. augusztus 26-án Egerlövőn, elhunyt 2000. május 1-jén Budapesten) irodalomtörténész, az irodalomtudományok kandidátusa. 1955-ben a debreceni egyetemen szerzett tanári oklevelet. 1978 és 1991 között a szegedi egyetem docense. 1982 és 1989 között az Élet és Irodalom főszerkesztője, 1992-től nyugdíjasként rovatvezetője. Szakterülete a huszadik századi magyar irodalom. Főbb művei: Debreceni bibliográfia. Alapvető irodalom a város ismeretében. Társszerző: Lengyel Imre, Varga Zoltánné (Debrecen, 1961); Ívelő pályák. Tanulmányok, kritikák (Budapest, 1964); Képek és vonulatok. Tanulmányok, kritikák (Budapest, 1973); Veres Péter alkotásai és vallomásai tükrében (Budapest, 1977); Weöres Sándor közelében. Tanulmányok, emlékezések (Budapest, 1979); Szabó Pál faluképe (Békéscsaba, 1984); Változó horizontok. Esszék (Budapest, 1996); Weöres Sándor: Egybegyűjtött levelek. Szerk. Nemeskéri Erikával (Budapest, 1998). 1975-ben József Attila-díjat, 1989-ben Darvas József-díjat kapott. PAP JÁNOS (született 1936. február 8-án Mezőkövesden) középiskolai tanár, író, költő.Az egri tanárképző főiskolán szerzett magyar–történelem szakos tanári képesítést, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakos diplomát. Tanárként dolgozott Kácson 1960–63 között, ezután a mezőkövesdi járási tanácson, később a járási hivatalban volt művelődési osztályvezető 1963-tól 1985-ig. 1985–1990 között a Pest Megyei Pedagógiai intézet munkatársa, majd Mezőkövesd polgármestere 1991-től 1994-ig. Ma nyugdíjas. Versei, prózai írásai különböző irodalmi, művészeti lapokban (Matyóföld, Napjaink) jelentek meg, pedagógiai és honismereti írásait pedig a Honismeret és a Bibliotheca Comeniana közli rendszeresen. A Matyóföldi Alkotók és Művészetpárolók Egyesületének (MAME) az elnöke, a Legatum Kiadó vezetője.

PAP JÁNOS (született 1936. február 8-án Mezőkövesden) középiskolai tanár, író, költő. Az egri tanárképző főiskolán szerzett magyar–történelem szakos tanári képesítést, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakos diplomát. Tanárként dolgozott Kácson 1960–63 között, ezután a mezőkövesdi járási tanácson, később a járási hivatalban volt művelődési osztályvezető 1963-tól 1985-ig. 1985–1990 között a Pest Megyei Pedagógiai intézet munkatársa, majd Mezőkövesd polgármestere 1991-től 1994-ig. Ma nyugdíjas. Versei, prózai írásai különböző irodalmi, művészeti lapokban (Matyóföld, Napjaink) jelentek meg, pedagógiai és honismereti írásait pedig a Honismeret és a Bibliotheca Comeniana közli rendszeresen. A Matyóföldi Alkotók és Művészetpárolók Egyesületének (MAME) az elnöke, a Legatum Kiadó vezetője.

(Bakó Endre, Hajdu Imre, Marik Sándor: Általuk híres e föld  In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003. Szerk. Ésik Sándor)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése