Hárászkendő és túrós-puliszka

Nagy hagyománya volt, és régi időkre tekint vissza Etéden a juhtenyésztés. 

Az ágyon a nagymamám “kicsihárászkendője”, vállkendő

Nem létezett olyan család, székelyporta a faluban, akiknél legalább 10-15 juhot nem tartottak volna e szerény, békés, igénytelen állatból. A juh tartása nem igényelt nagy odafigyelést és a takarmánnyal való ellátása szempontjából is kevéssel beérte. Már kora tavasszal ki lehetett hajtani a legelőre és egész késő őszig kint voltak a mezőn. 

Na de ne menjünk ennyire előre.  Január hónapban megkezdődött a kisbárányok születése, ilyenkor a gazda egy melegebb helyiséget biztosított a juh számára, mert a kisbárányoknak erre volt szükségük. Itt jegyezném meg, hogy a székelyporták építkezési szerkezete úgy volt beállítva, hogy egyik része a juhistállóként szolgált. Március hónapban már annyira felmelegedett az idő, hogy gazdák felváltva őrizték, kiengedték, jártatták a mezőre a juhokat. 

A Firtos lábánál legelésző etédi juhok (Tekeres Csaba felvétele)

Április 24-én Szentgyörgy napján jött a juhpásztor, akit már télen felfogadtak a gazdák. Sor került a juhok kihajtására a karámba, mifelénk ezt majorháznak hívták. A falumonográfiák alapján (lásd Gagyi Samu Tükördarabok 1910. 76.old.), Etéden annak idején, messziről jött román emberek voltak a juhpásztorok. E naptól kezdődően, a juhokat már nem hajtották be a házhoz a faluba, hanem kint maradtak a mezőn. Fontos megjegyezni, hogy a legeltetése a juhoknak, minden évben más és más helyen történt. Forgatásnak hívták a módszert, vagyis évenként más-más helyen kosaraztatták a juhokat, mert egyszerre trágyáztatták is, hogy az ugar/a föld állagát feljavítsák, s termékenyebbé váljék. 

A bárányokat tavaszi időszakban szokták levágni, főleg a Húsvéti, Pünkösdi ünnepekre, így biztosítva a húst a családok számára, amiért nem kellett pénz kiadni. Nyáron, sajttal és ordával szolgált a pásztor a családoknak, ami szintén nagy segítséget nyújtott az élelmezés kiegészítésében. A sajtot legtöbbször a gondos háziasszonyok, átdolgozták, meggyúrták sóval, vagyis túróként használták, amit dézsában tároltak (jelenleg mélyhűtőben/fagyasztóban). 

A régiek, egyik fő eledele volt a túrós puliszka. De a mai napig is nagy divatja van a „túrós-puliszkának”. A nyár elteltével, szeptember hónapban, Szent Mihály napján szeptember 29-én adta számba a pásztor a juhokat a gazdának. Ilyenkor történt meg a számadás, ami azt jelentette, hogy a pásztor mennyi költséget adott a gazdának a megállapodás szerint és az állatokat ép-egészségesen kellett számba adni. Ritka eset volt, hogy a juhot „elvitte a farkas”. A gazda viszont kifizette a pénzt, és egy-egy házi sült kenyér járt minden juh megőrzése után a megállapodás alapján.

Vendégeskedésnél is gyakran kínálták a juhsajtot és ordát. Mesélnek a vén nótafák (Gedő Sándor felvétele)

A juhgyapjú felhasználása is nagy értéknek számított a családokban. A juhok  nyírása kora nyáron történt és ez alkalommal mindig megfürösztötték egy speciális egészségügyi oldattal, ami fertőtlenítette a juhokat, és a kullancs csípéstől óvta meg.  Miután a juhokat megnyírták, a gyapjút a falun átszelő patakban szokták megmosni. A gyapjú mosása asszony munkának számított. A megmosott gyapjút, a patak medrére, köves, kavicsos helyre terítették ki, hogy a víz folyjon ki belőle, ezután haza szállították és az udvaron száradt meg. 

A megszáradt gyapjút egy közeli városba szállították, általában Székelykeresztúrra, Erdőszentgyörgyre, de a közeli Kibédre is jártak fésültetni. A fésült gyapjút meg kellett tépni és ezután került sor a fonására. Nagyon fontos volt, hogy szép egyenletesen legyen megfonva. A szürkegyapjút, miután megszőtték, férfizakót, vitézkötéses kabátokat, jellegzetes priccses nadrágot, ágyterítőket, szőnyeget szőttek belőle. Úgy szintén a fehérgyapjút is felhasználták székelyharisnya készítésére, de ágyterítőket, szőnyegeket, rakottast és nem utolsó sorban felhasználták a paplan készítésénél is. Ezen kívül felhasználták a  juh bőrét ruházatra irhabundát és téli sapkát készítettek a férfiak számára. 

A 40 éve használatlan juh istállónk, amelyre lakat került

A régi időkben, az asszonyoknak gyapjúból készült a kisebb, nagyobb „a rojtos-hárászkendőjük” (vállkendő). Az ezerkilencszázhetvenes években, nagy divat volt a gépi szvetter kötés, a környék falvaiból mind Etédre jártak. Volt a kelmefestő, aki a gyapjúfonalat olyan színre festette meg, amilyenre kérte a kliens. De a szorgalmas asszonyok kézi kötéssel  kötöttek, akár kosztümöket is saját részre.

A juh mindig is a társadalom nagy hasznára volt az önellátási életformában. És aki szerette a vele való foglalkozást, jó jövedelmet tudott szerezni belőle.

Szerző: 2019. 09. 11.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése