Lajos bácsi, a libapásztor cimbalmozott bálban

Reggel hatkor indult a kecskecsorda, érkezett nagy zörejjel az alszegről Mátyás Róza nénivel

Az alszegi Farkas Lajos és felesége Ráchel asszony portájuk előtt

Ha most élnénk a XX. század második felében, az ezerkilencszázhatvanas évek elején, azt mondhatnánk, hogy a „rendtartó” és ”törvényhozó” székelyfalu életét éljük. Akkor mindent természetesnek vettünk/éreztünk és úgy gondoltunk gyermekként, hogy ez már, mindig is így lesz a világ végezetéig. Hiszen ezek a dolgok, az átöröklődött szokások, a norma rendszerek sémájában tartoztak és maradhattak meg archaikus formában.  Etéden a székely családok, köztük a mi családunk is, több lábon állva kellett megteremtsék az egzisztenciát, és sok mindenhez kellett érteni, hogy fennmaradhassunk. Senki számára nem újdonság, ha azt mondom, hogy a nagy érvágást a rombolást, a kollektivizálás rótta rá a Székelyföldre is.

Na de visszakanyarodok arra, amit itt el szeretnék mesélni a maiaknak. Nagy élmény és emlékezetes maradt számomra, hogy amint kitavaszodott, nem csak a mezei munkálatokkal voltak elfoglalva a falusi gazdák, hanem rengeteg más teendő is akadt. Többek közt, az állatok felvigyázása, megőrzése, nagyon nagy gondnak számított. A mai napig  érdekesnek találom, ahogy meg volt szervezve a faluban ez a része is a mindennapoknak.

Akkoriban, szinte minden háznál, családnál, tartottak tehenet, juhot, kecskét, disznót és libákat is. Az előbbiekben felsorolt állatoknak meg volt szervezve külön, külön az őrzésük. S hej…, falun főleg nyáron, az élet nagyon korán kezdődött! Reggel hatkor indult a kecskecsorda, érkezett nagy zörejjel az alszegről Mátyás Róza nénivel. A kecske megőrzése elég bonyolult lehetett, mert a kecske természeténél fogva elég szétszórt állat. Ahányan voltak, annyifelé szaladtak és mindig az ágak hegyét keresték. Legjobban szerették „leparézni” (megenni) a rózsákat az udvaron. Gondolatban nagyon sokszor sajnálattal voltam szegény Róza néni iránt, mert egész áldott nap kellett szaladnia a kecskék után a forró nyári napokon, reggeltől estig téringethette a szófogadatlanokat.

Miután elhaladt a kecskehad, érkezett a tehénpásztor a kürtjével. Kinda Sándor bácsi, jelezte, hogy ki kell hajtani Virágot, a tehenet. Minden háztól kényelmesen ereszkedtek ki a kapun tehenek és indult nagy kolompolással a tehéncsorda.

A juhokat, április 24-én Szentgyörgy napján, gyűjtötték össze és hajtották ki a legelőre, de ezek már egészen szeptember 29-ig, Szentmihály napig voltak kint a juhpásztorral a mezőn „künn a majornál” vagyis az akolnál. A juhpásztort már a télvégén felfogadták. Megegyezés alapján, fejenként egy bizonyos mennyiségű sajtot, ordát (általában 7 kg sajt és 1 kg orda, volt a kvóta 1 juhra), ennyivel szolgált a gazdának, de csak a fejősjuhok után.

A tehéncsorda után, nagy röfögéssel érkeztek a disznók. A disznópásztor Purupa Feri bácsi, a falu végén a híd végénél lakó cigány ember volt.  Hosszú ostorával csattogtatott, „huj ide, huj oda” mondásaival terelgette a falu felső végéig, Ógyepűig a süldőket, amiket a téli hízódisznóra tartottunk, tartották a gazdák.

Utójára maradtak a libák. Libákból csak azokat lehetett kiengedni a libacsordában, amelyek, már be voltak tollasodva, ami azt jelentette, hogy edzettebbekké váltak, az esetleges szélsőséges időjárással szemben. A libapásztor, általában ugyanaz volt minden évben a cimbalmos Farkas Lajos. Lajos bácsit, azért is hívták cimbalmosnak, mert az bálok alkalmával ő szokott cimbalmon játszani a zenekarban. Azt kell tudni Etédről, hogy a falu hossza két kilométer, ezek az állatok jövet-menet, összesen naponta négy kilométer távolságot tettek meg.

Etéd régebbi központja

Az állatok kiterelése, legkésőbb nyolc óráig befejeződött. Ekkor indulhattunk ki a mezőre dolgozni, mikor milyen munkának volt az időszaka. Egész nap nyugodtan dolgozhattunk, nem kellett idegeskedni, hogy mi történik az állatokkal, mert a pásztorokra rá voltak bízva. Ami nagyon érdekes volt számomra, az, az, hogy pontos időre kellett hazajönni a mezőről, hogy amire jönnek a „csordából az állatok” legyünk otthon és várjuk a kapuba. Így talált haza estére, „kapura jőve” anélkül, hogy valaki is utána ment volna. A kecske, a tehén, a disznó és a libák haza találtak maguktól is… És még mondja valaki, hogy „butaliba”!

„A határt őrző székelykatonák, falutörvényekben szabták meg az élet „rendjét”! A „rendtartó székely falut” működtető helyi törvények és szokások, nem csupán gátat, hanem szabadságot és egyben biztonságot nyújtottak a falu lakóinak.”

(Idézet  Imre István:  A rendtartó és törvényhozó székely falu c. írásából.)

Írta:
Kelemen Margit

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése