Fogynak, üresednek a házak, akár a gólyafészkek

A volt községháza, ahová iskolában jártunk

Folytatódott a mi vándorlásunk is a gólyákkal együtt, majd egyre ritkult, és ritkul a mai napig is a hazajárás

Szünetre csengetett a szolgálatos tanító, miután pár perc múlva, óriási nagy zsivaj kerekedett az iskola udvarán.  Csoda-e, mikor annyi gyerek egyszerre szabadul ki a tantermekből egyenest megtöltve az iskola udvarát.  Mivel az udvar kicsinek bizonyult, előfordult, hogy egészen az iskola dimbes-dombos kertjén, a kertvégéig is kiszaladtunk, ami összeért a temető sarkával, ahol a nagy tölgyfa állott magányosan. Hát mi akkor még tényleg nagyon sokan voltunk gyermekek, de a faluban  még a felnőttek is. Szaladgáltunk, rohangáltunk, kergetőztünk a szép napsütéses márciusi tavaszi napon, mert hát milyen is a gyermek, ha egészséges, szeret gondtalanul, önfeledten játszani, egész nap is, ha engedik. Persze a tízperces szünetek gyorsan lejártak, és akkor újból kezdődött a tanítási óra.

Az etédi református templom

Az iskolánkkal szemben, amit annak idején eredetileg az őseink Etéden községházának építettek, ott ékeskedett a nagy múltú szeretett református templomunk, ahová minden vasárnap imádkozni jártunk. Iskolánk ablakainak legtöbbje a templommal szembe nézett, gyakran ki-kitekingettünk az ablakon, akár még óra alatt is. Márciusban, a hónap elején lehetett,  egy alkalommal bámészkodva az ablakra egyszer mire is lettünk figyelmesek, megjelent egy, majd később pár nap múlva egy másik gólya is, a párja. Érkezésük nagy kelepeléssel járt, annyira, hogy még az osztálytermekbe is behallatszott, és ekkor már dehogyis figyeltünk a tanítóra. A gólyáknak a templom hajója nagyon megtetszhetett, mert nem akartak elröpülni, sőt ide, oda sétálgattak az épület tetején, kelepeltek, elrepültek és egyszerre csak gallyakkal érkeztek vissza a szájukban és építkezni kezdtek.  Nagy igyekezettel és szorgalommal építették a fészküket a templomhajó sarkára. A gólyafészek rakása pár napig húzódott el, komótosan rakták, tették-vették a száraz ágakat, hogy megfeleljen majd a jövendőbeli családjuknak.

A fészekrakás befejeztével, megkezdődött a nászuk is, majd jött a kotlás, költés ideje is és ezeket a folyamatokat mi mind végig követtük az iskola ablakából. A gólyák életét is követve, szépen elérkezett nagyjából a tanév vége és következett a nyári vakáció. Egy alkalommal az agorán, a piacon járva, találkoztam az alszegi nagybajuszú rokon Pista bácsival, aki arra hívta fel a figyelmem, “nézd milyen csodálatos a gólyák hűsége, milyen törékenyek, és mégis milyen hosszú utat képesek megtenni minden évben, hogy haza jöjjenek, hogy itthon teremtsék meg a saját kis életüket, itt rakjanak fészket maguknak, mert itt érzik magukat itthon”. Jöttek, majd mentek a gólyák, majd újra haza találtak sorozatosan minden évben. Gyermeki szívvel én, ott akkor, rögtön arra gondoltam, hogy miért is mennek el és miért is nincsenek örökké itthon ezek a kedves nagytestű madarak.

Az általános iskola elvégzése után, sokadmagunkkal tömegesen hagytuk el szép szülőfalunkat a szélrózsa minden irányában, ki amerre tudott igyekezett megkapaszkodni az élet színpadán. És akár a gólyák, mi is sok éven át jöttünk haza a családi fészekre, majd mentünk tovább a életünk kirótt útján. Sok éven keresztül, évtizedeken át, folytatódott a mi vándorlásunk is a gólyákkal együtt, majd egyre ritkult, és ritkul a mai napig is a hazajárás. Már a gólyafészek sincs meg a templomhajó sarkán, az iskola új épületbe költözött, s a székelyemberek is ritkulnak, fogynak, üresednek a házak, akár a gólyafészkek… és kevés az utánpótlás, a gyermek! A gólyamadarak szép emléke maradt meg, ahogy illegve-billegve, kelepelve, örvendezve élték ösztönösen életüket. És eszembe jut Petőfi Sándor nagy költőnk Gólya című verse, amit olyan szépen szavalt sokszor elejétől-végig az idős Király Mózsi bácsi a gyermekeknek. Idézet a versből:

Mostan is kedvelem és úgy tekintem én
A gólyamadarat,
Mint egyetlen valót,
mely egy átálmodott
Szebb korból fönnmaradt.
Megérkezésedet még mostan is minden
Esztendőben várom,
S kívánok szerencsés utat, ha távozol,
Legrégibb barátom!

Úgy látom mégis, a kövek maradtak, megvannak, csak legyen ember, aki építse a házat az otthonmaradottak és a visszavágyó székelyembernek! …és akkor a gólyák is érkezni fognak, akár kisbabákkal is!

Szerző: 2021. 03. 01.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Valahol a Hargitán

Ősz Zoltán alkotása Pasztell, 2009. Talán minden mese így kezdődik,” hogy valahol messze, az üveghegyen is túl” …valóban, a távolság, az érzékelhető messzeség, amit csak szemünk képes befogni a mindenek... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése

Karcolatok…

Huszár Boglárka alkotása 60×45 cm. Olaj, vászon. Arannyá vált a test, mint istenek szobrai a csendesen pislogó gyertyafényekben, amik hidegen sütnek és égetnek, marva a szem zugait, és piszkálva a... Tartalom megtekintése