Nagytalálkozó négyszáz év múltán

Hány, meg hány magvető-tanító hirdette ennyi esztendőn át anyanyelvén, magyarul, hogy érdemes és kell, és hogy emberileg kötelező megtanítani a betűvetést minden etédi nebulónak

Az iskola munkaközössége a 400 éves ünnepségen 1999-ben

Ha az ember találkozóra készül, szívvel-lélekkel kell, hogy dolgoznia, hogy a találkozó jól sikerüljön. Először arra gondol, mi a tétje a találkozónak, miért kell megjelenni a találkozón, kötelessége-e megjelenni a találkozón, oda húz-e a szívem, érzem-e, hogy a lelkem oda kívánkozik, vonz-e a varázsa a „nagytalálkozásnak”, és még sorolhatnám az okokat és érveket. És akkor szól a lélek, igen, eldöntöttem, megyek. Kifésülöm a hajam, felöltözöm csinosan, hogy ápolt legyek, hogy jól érezzem magam ott, azon a helyen, a „nagytalálkozáson”. Ott ahol annyi régi, jelenlegi, esetleg új kedves arccal találkozhatok. Megtelik a szívem örömmel, szeretettel s a lelkem boldogsággal. Valahogy így érezhetett, minden résztvevő, akik ott voltunk 1999-ben az etédi 400 éves iskola és falutalálkozóján.

400 év! Micsoda érték  a szellem oltárán! Hány, meg hány magvető-tanító hirdette négyszáz éven át anyanyelvén, magyarul, hogy érdemes és kell, és hogy emberileg kötelező megtanítani a betűvetést minden etédi nebulónak. A nagy múltú iskola, visszahívta, várta az egykori tanítványait. Akik a társadalom értékes embereivé váltak, jó gazdaemberekké, szakemberekké, mesterekké, művészekké, orvosokká, mérnökökké, közgazdásszá, tanárokká, professzorokká, rektorokká és a lista még nem teljes. És hányan büszkélkedhetnek, hogy idestova 420 éves az iskolájuk, ott ahol a betűvetést megtanultuk, megtanították. 

„A történelmi leírásokból tudjuk, hogy a templom mellett az iskola volt a legfontosabb, amit féltve őrzött minden közösség. Szinte minden település, amely adott magára, erején felül tartott tanítót, épített iskolát, csak hogy megtanuljanak gyermekei írni, olvasni, számolni, és hogy megismerhessék a Szentírást. Emberré formálódásunk második nagy állomása, az emberré nevelés elkötelezett műhelye, ahol a mesterek a tudás szeretetét és a szeretet tudását oltották a mindig megújuló nemzedékekbe.”(A 400 éves iskola emlékkönyve Előszó Menyhárt Tünde)

Pontosan húsz éve annak, hogy e feledhetetlen, páratlan találkozót megszervezték Etéden, melynek én is részese lehettem. Annyi elszármazott, a sors által elhívott, otthon maradt falus társsal még sosem volt lehetőségem egyszerre találkozni, mint akkor 1999. június 5-én, 6-án.  Bizony sokan voltunk, a „régi gyermeki lélekkel” együtt vonultunk a 400 éves iskolánk megemlékezési ünnepségére a „nagytalálkozóra”, először és talán utoljára?! 

Mementóként álljon itt az akkori iskolaigazgató visszaemlékezése az ünnepségről:

Emléket állítottak a mindenkori tanítóknak a Tanitók Fájával. Ezen van elhelyezve azon pedagógusok neve, akik szakemberként legkevesebb öt évet tanítottak az etédi iskolában. A névsort Ferenc Deak etédi skola mester kezdi, az utolsó mindig a soron következő nyugdíjba vonult pedagógus.

Egy 1589-ből fennmaradt írásos emlék beszámol Ferenc Deák Etéd skola mester peres ügyeiről. S ha volt „skola mester” akkor volt „skola” is. Így adódott a lehetőség, hogy az iskola 400 éves évfordulóját megszervezzük, egy kétnapos falutalálkozó keretében. Egy ilyen munka, ha igényesen akarjuk elvégezni, rengeteg feladatot ró a közösségre. Már pedig, dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes – tudjuk a József Attila verséből.

Mint iskolaigazgatónak lehetőségem nyílt a munka megszervezésére. A közösség mindenben támogatott. Közösen beszéltük meg, és osztottuk el a feladatokat, melyeket mindenki a legnagyobb komolysággal és becsülettel teljesített. Csak emlékeztetőként: az iskola környékét, udvarát rendbe kellett szedni, elpucolni a romokat, kerítéssel körbekeríteni az iskola területét, járdákat önteni, az elhunyt tanerők sírjait felkutatni, rendbe szedni, a régi iskola harangot a múzeumból elhozni és az erre a célra épített toronyba elhelyezni, iskolacímert, iskolazászlót készíteni. Az emléktábla és a Tanítók Emlékfájának elkészítése és felállítása, a névjegyes plakettek elhelyezése az Emlékfán, az iskola Emlékkönyvének megírása, az ünnepi műsor betanítása, s maga az ünnepség előkészítése, megszervezése és az anyagi alap megteremtése, a felsoroltak megvalósításához, rengeteg munkát igényelt. A közösség tagjai utcánként járták a falut és gyűjtötték az adományokat. Volt, aki pénzzel, volt, aki termésben támogatott (élelemmel, fogattal, fizikai munkával stb.), de akadt olyan tehetős falu szülöttje is aki, nem kívánta segíteni ezt a nagyszerű és soha vissza nem térő alkalmat. Az természetes, hogy az iskola munkaközössége nemcsak a munkában, hanem az anyagi támogatásban is példaadóan kivette részét.  Maga az ünnepség kétnapos volt, de az Istentisztelet, az Emlékfa avatása, az ünnepi beszédek, a műsor, majd az ezt követő vendégség a második napot (vasárnap) töltötte ki. Ünnepi beszédet mondtak, igen jeles vendégek, mint Beder Tibor főtanfelügyelő, Asztalos Ferenc Országgyűlési képviselő, a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke, Szávai Géza író, iskolánk egykori tanulója.  

Meghívottjaink voltak a falu elszármazottjai és azon tanerők, akik valamikor Etéden tanítottak. A műsort közös ebéd követte. Erről a nagyszabású falutalálkozóról és emlékünnepségről műsort sugárzott a Duna Tv. Tájékoztatott a Kossuth Rádió, a Marosvásárhelyi Rádió, a Hargita Népe, a Fórum és a Nők Lapja is (1999). 

A 400 éves évfordulóval egybekötött falutalálkozónak megálmodója, szervezője és irányítója voltam, de az érdem az iskola közösség tagjaié, akik fizikailag, szellemileg, anyagilag támogattak. Sajátjukként vállalták fel ezt a tevékenységet. Mindannyian örömmel áldoztuk fel nagyon sok szabadidőnket, amiért nem vártunk és nem kaptunk anyagi juttatást. Számunkra nagy öröm és elégtétel volt, hogy sikerült, ezt a színes értékes ünnepséget megszervezzük, hogy a világ olvashatott, halhatott falunkról, Etédről, amely több mint 400 éve a civilizáció, a művelődés bölcsője. 

A leírtak 15-20 éves történések, de remélem az olvasó kiérzi belőle az akkor létező tevékeny közösségek tenni akarását, mely a falu felemelését, előrehaladását szolgálta. Már akkor felvetődött a „hogyan tovább?” kérdése, amely ma egyre jobban felerősödik, ha figyelembe vesszük azt, hogy a 2014-es esztendőben, csupán csak két magyar gyermek született.

A remény hal meg utoljára – mondják, és mi hittel hisszük, hogy lesz még tavasza a gazdag és csodálatos múltra visszatekintő, otthont adó és hazaváró Etéd falunak.

Menyhárt Tünde Kornélia

Nyugdíjas tanárnő 

2015.

Az új iskola épült 1974-78 között arra a telekre, melyet 1871-ben adományozott az etédi református-papleány Kendi Kandida iskolaépítés céljára, és 1978-tól folyik benne az oktató-nevelő tevékenység. A 90-es évek közepén az iskola felvette a modern magyar regény megteremtőjének, az 1848-49-es szabadságharcosnak Jósika Miklósnak a nevét, annak emlékére, hogy Jósika Miklós Etéden is katonáskodott.

Szerző: 2019. 06. 26.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló