Lehengerlő győzelmünk a fű-visszaszerző harcban

Szédülve, lihegve, nevetve, hangyacsípésektől égve feküdtünk

Amikor azt mondom, hogy régebben a fű is értékesebb volt, mint ma, nem a nosztalgikus öreg énem szólal meg, hanem  a nyulakat tartó gyermek, aki naponta tépte a vasút oldalából a füvet a nyusziknak. Zsummogva, zsörtölődve téptük, kész kínszenvedés volt. Otthon közös udvar volt szép zöld kövér fűvel, de nem volt szabad még ránézni sem. Egy ismerős bácsi megfőzte tátiékat, hogy adják oda neki az udvaron az összes füvet. 

Attól a pillanattól egy új gazdával, vagy inkább kiskirállyal megátkozva éltünk  az udvaron. A fűre nem volt szabad rálépni, csak az ösvényben szabadott menni, ha a labda beleesett a fűbe gereblyével szabadott csak kivenni. A fűpásztor  naponta ellenőrizte gyarmatát van e elgörbült fűszál, netalán lábnyom. Még mosztot (fűrészport) is csak télen volt szabad hozni nehogy letapossák a füvet. És ha nem is volt lábnyom folyamatosan rekcumozott, hogy itt tapostunk bele meg ott ne.  

Egy napon volt csak szabad rálépjünk egész nyáron a területre, míg mereklyébe volt rakva a széna. A következő évben még szigorúbbak voltak a szabályok, tavasszal még a sóskát sem szabadott leszedjük, ha leszedtük, akkor mi voltunk a falu rinaldó kölykei. Még meg is fenyegetett a villával, azzal, ami még a Magyarvilágból maradt meg tátinak, de a szénával együtt hazavitte, vissza pedig csak engem fenyegetni hozta. 

Fenyegetni engem, még ha kölyök voltam, már akkor sem szabadott. Így hát egy fülledt nyári nap reggelén szépen lefeküdtünk a fűbe az unokatestvéremmel egészen a kerítés mellé és elindul a fűhenger. Szépen módszeresen forogtunk nehogy egy szál fű is a lábán maradjon. Mint a keringő dervisnek forogtunk csak vízszintesen. Előre, ha kimaradt egy rész vissza akartunk menni, de csak körbe karikába tudtunk lépkedni, kacagtunk nevettünk magunkon, hogy nem tudunk egyenesen menni. De megoldottuk e gondot is  mert szépen visszahengeredtünk, odáig míg állt az a pár szál fű. 

Még érdekesebb volt mikor hangyadombot egyengettünk. Előre fellátunk, és szaladni akartunk a csípésektől, azaz csak akartunk, mert forgott velünk a világ velünk, a szaladás az kész kabaré volt. Így hát, ha láttam, hogy a barátom még, gyorsabban forog tudtam, hogy éppen hangyadombot hengerelt. Valamilyen kábulatba eshettünk, mert már nem éreztük a hangyacsípést, az idő is megállt, még talán Föld forgása is, csak mi forogtunk és forogtunk. Körbe a pityóka föld körül, keresztül kasul a kaszálón ment a fűhenger. 

Szédülve, lihegve, nevetve hangyacsípésektől égve feküdtünk a fűben, vagy inkább a füvön. Még a felhők is körbe mentek úgy el voltunk szédülve. Talán ők is elszédülhettek, míg minket néztek, mert kiloccsantották a vizüket a dézsájukból. Kacskaringózva szaladtunk elé, mert jég is volt a dézsába. 

Másnap csodálkozók hada ámult bámult, mert ilyen pászmás jégesőt még ők sem láttak Keresték az okokat, hogy kövér volt a fű, hogy biztos vasárnap nem ment misére a kiskirályunk, azért ez az Istenverés. De szerencsére eszükbe nem jutott a mi gyarmat-felszabadító lehengerlő, szédítő hangyacsipéssekkel gyorsított fű-visszaszerző harcunk. Egy hétig kaszaheggyel szedegette a füvet sokat nézegetett az égre hívta segítségül a szenteket, de azok is csak délutáni záporokat küldtek A következő évben már mi kaszáltuk a füvet, húztuk a borítókat alatta a nyulakkal. Sóskát azóta sem tudok, nyugodtan enni mindig félek, hogy meglát a fűpásztor. Nyulat most nem tartok, a csengőbongó ágú villát pedig elkönyveltem hadiveszteségnek. Most, így visszagondolva merengek, hogy rossz voltam vagy nem. Ha rossz voltam, ha nem, ilyen voltam, én voltam.

Szerző: 2019. 08. 12.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése