Fájdalmas volt a rekordos csúszkálás

Akkora lett a sebesség, hogy szemünkből a könny kifolyt és a hidegtől oda is ragadt

Karácsony környékén jó gyermekek lettünk. Olyan szépen havazott, mint ahogy meg van írva a nagykönyvben. A kapusasok tetején a hósapkák már oldalra voltak dőlve, akkorára nőttek. A vége felé esőre váltott, a kétarasznyi hó pedig teljesen átázott. Estére kitisztult, a vizes hó pedig annyira jegesre fagyott, hogy a nagy szánkó nyoma rajta éppen csak két csíkot hagyott maga után. Másnapra szikrázott, recsegett, ropogott minden, olyan hideg lett. A Hegyes hegy teteje, mint a mágnes vonzott, sebesség rekordot dönteni tudtuk, hogy most itt az alkalom. Annyira meredek ez a hegyoldal, hogy nyáron, a füvön ereszkedtünk be rajta lakkozott szurkos hordó oldallal. Két lik kellett csak orrára, amit egy szál dróttal felhúztunk, hogy ne vigyünk magunkkal hangya dombot és a szőrfüvön úgy jött be, hogy elszenesedett a nagy súrlódásba a nyári szánkónk orra. Az is egy jó élmény volt, de tudtuk, hogy igazi sebességet elérni most lehet ezen a jeges havon. 

A szánkót kihúztuk szinte a tetőig. Vártunk még egy kicsit, míg a Nap leszentült, mert nem akartuk, hogy lefelé a szikrázó fény vakítson. Volt, aki háromig számolt, volt aki fohászkodott, de elindultunk lefelé. Az első száz méteren már tudtuk, hogy itt fizikából megbuktunk. Akkora lett a sebesség, hogy szemünkből a könny kifolyt és a hidegtől oda is ragadt. Mint a gyorsvonat jött a falu felénk, sípolt a levegő, szinte átszúrt a hideg a ruhánkon. Nem is lett volna ezzel baj, ha egy heccseli bokor nem áll elénk, akár egy sorompó. Mint egy szellemvonat suhantunk át rajta csak a szánkó meg ruhánk foszlányai maradtak fent rajta vámnak. Minden cókmók a nyakunkba került, csúsztunk a hasunkon, hátunkon, fejjel előre és fordítva. A jeges hó nem kíméli, bőrünket szépen koptatja, csíkokba, foltokba fel is hasogatja. 

Mire jajgatva hazaértünk, már vendégek vannak a házba, Jánost ünnepelnek, jó nagy a csapat még hegedűs is van velük. Minket most nem érdekel a muzsika, csak az a szabály, hogy meg ne mozdulj, ne érj hozzám, jaj, hogy fáj. Ülünk az ágyon, mint a veréb fiak, nem mozdulunk, nem kocolódunk, nem rosszalkodunk, Nem kell sok idő, ez fel is tűnik a nagyoknak. Nézik a lázunkat, de az nincs, kérdik, hogy betegek vagyunk-e. Nagyon,nagyon lassan intünk fejünkkel, hogy nem. A mulatozás közben azért elkönyvelik,hogy csak ért valamit a gyermeknevelés, a szidás, mert ne, így év végére csak benőtt a  lágya, hisz ne, milyen szépen ülnek az ágy szélén mindjárt egy órája. 

Hogy mennyire fájdalmas volt ez a rekordos csúszkálás, arra a legjobb mérce az, hogy nem volt energiánk még arra sem, hogy szalonnát kenjünk hegedűvonóra. Más évekbe addig taktikáztunk, figyelmet elvontunk, míg szalonnával a hegedű vonóján legalább egyet húzhattunk. Most sziporkázott a hegedűs, minden számot szépen elhúzott. Közben láttuk azon merengett, hogy a muzsikaszóra mi meg sem moccanunk, se nem billegünk s nem is táncikálunk, pedig süketek nem vagyunk. Ennyire jó gyermeknek lenni, ez neki most csudálatos. Vége volt a Jánosozásnak, hegedűsünk és csapata boldogan búcsúzik. Kifele megáll, még megkérdezi anyumat, apumot, hogy ezt a gyermeknevelést ti hogy csináljátok, mert a tavalyhoz képest ilyen jó gyermekeket ő mostanában nem is látott.

Így míg pár órára jó gyermek voltam apum szava jutott eszembe. Ha ujjamat elvágtam csak azt mondta, ne izgasd magad fiam, mert ettől a perctől már csak gyógyul. A sebek tényleg elmúltak, az emlékük azért bekarcolódott mélyebbre, és míg el nem felejtem egészen így Karácsony környékén újra megosztom. Szép estét kívánok mindenkinek.

Szerző: 2019. 12. 26.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló