Fuss, Géza fuss, nem vagy te öcskös!

A porfelhő jelezte az ezeröcsi útját, rigók és mátyások röppenése Géza rohanását

Kovácspéter tetején, Gyergyóban, az Olt forrásvidékén, az élet szép volt. Első igazi való világos élményeinket ott szereztük be. Három négy napra is teljesen magunkra voltunk, éltük gyűjtögető életmódunkat. Felnőttek nélkül 14 évesen telefon és GPS nélkül napokig nagyon jól e voltunk. Tudtuk a természet szabályait tájékozódtunk ételt készítettünk magunknak, bicskánk és parittyánk volt így hát semmitől sem féltünk.

Ebbe az idilli világunka rohant bele az ezeröcsi.  Lada 1500 volt és ezzel jöttek a Magyarok így nagybetűvel. A vezető nagyhangú „szevasz, öcsi” köszönése túlharsogta a kocsi bőgését, amit felpörgetett még mielőtt megállította volna. Géza vagyok nyújtottam a kezem, de nem vette észre…  Egyből elindult az áradozás, hogy mit tud ez az ezer öcsi, hogy hogyan hagyta el a Dáciákat, hogy hogy repültek a kavicsok, hogy ilyen kocsit nem is láttak erre fele Olyan áhítattal dicsérte szinte imádta. Megértettük. Kovácspéter tetején Ezeröcsi volt maga az Isten. Nagyvonalúan gömbölyű rágógumit adott nekünk, de valahogy indiánnak képzeltem egyből magam, akinek tükröt adtak meg gyöngyöt.

Lemossátok a kocsit, ugye… Na, erre elröhögtük magunk. Kovácspéter tetején forrásvízzel kocsit mosni nekünk röhejes volt. A rágógumit nem kérte vissza, de az öcsiből öcskös lettem egyből. Balánbánya fele mentünk málnáért, mi gyalog ők az ezeröcsivel. Visszafele nagyvonalúan megengedte, hogy még többen is beüljenek hisz bivalyerős az isteni autó… Öcskös beülsz, kérdezte… Géza vagyok, inkább gyalogolok, válaszoltam, de szerintem nem is hallotta, mert kipörgette az öcsiket és elindult.

Ezeröcsi elhúzott az öcskös ottmaradt. Fejemben gyorsabban elindultak a gondolatok, mint az istenített Lada fogaskerekei. De ez már nem is az öcskös volt, ez én voltam már. Fuss, Géza fuss, nem vagy te öcskös! Mint a szélvész indultam toronyiránt. Gyorsabban futottam, mint a tegnapelőtt, pedig akkor szinte kilós vadnyulat fogtam. Nem karcolt a fenyőág, nem csípett a csihány, a patakon át lábam minden kőre rátalált. A csángók ösvénye ismerős volt már teljes erőmből vágtattam rajta úgy éreztem mintha még az ágak is félrehajlottak volna. A porfelhő jelezte az ezeröcsi útját, rigók és mátyások röppenése Géza rohanását. A méhész kaptárjainál volt a porfelhő a kanyarba, amikor éreztem, hogy az öcskös legyőzi az ezeröcsit, mert még ki kell, menjen a tetőre és az oldalúton vissza.

Mikor megérkeztek én már a tüzet raktam. Azt hitték az öcskös testvére vagyok és mondták is, öcséd nem ült fel, ott lenn maradt. Géza vagyok, és az öcskös ott lenn is maradt. A lőtt medvét nem bámulták úgy, mint ezek engem nem hittek a szemüknek szinte láttam, hogy meg akarnak érinteni, valóságos vagyok-e. Mikor tanuk is igazolták, hogy igenis csak egy van belőlem, kezdtek helyre állni a dolgok. Egy kicsit kevesebbet beszélgettünk a vacsoránál, az öcsik dicsőítése is végleg elmaradt. A maradék rágógumit visszatettem este a kocsi tetejére.

Amikor bementem a hétvégi házba még hallottam az esti ima utolsó sorait, mit az unokatestvéreim mormoltak. Kovácspéter tetején ismét a rendes Isten volt az Úr. Talán éppen a mostani kápolna helyéről vigyázott ránk, hogy nyugodt legyen az álmunk.

Szerző: 2019. 04. 28.

4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló