Kései lakásavató

Szankovicsékkal

Szemelvények Bán Béla készülő  EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

Főúri nyeremény volt az a lakás, amit 1958-ban kaptunk Budapesten. Ráadásul úgy, hogy én csupán másfél éve számítottam budapesti lakosnak. Anyósomnak és férjének volt egy szoba-konyhás lakása a VI. kerületben a Jókai téren. Ott ápoltuk a beteg asszonyt, éjjel-nappal mellette kellett lenni. Összeházasodtunk, és engem férje tudta nélkül bejelentett. Joga volt hozzá, a lakás közös néven volt a férjével, így mint főbérlő jogszerűen írta alá a bejelentő lapot. Családtagként, férjként jogosan lettem fővárosi lakos.

Nagy szó volt ez. A város mérsékelni akarta a főváros népesedését, hiányzott hozzá a lakás és minden más, az ipar viszont egyre éhesebben kiabált munkaerő után, s számára az volt a kedvező, ha dolgozója itt is telepedett le. Kérelmet lakás iránt csak az nyújthatott be, aki öt éve állandó lakos volt itt a fővárosban és volt bejelentett lakcíme. Szigorúan vették ezt a rendeletet, így a diákszállók, a laktanyák, a munkásszállók lakói például csak ideiglenesen lakhattak a városban, állandóra nem jelentkezhettek be. A házasság volt kivétel csupán. Így fogadta be a Fővárosi Tanács lakásosztálya kérelmemet akkor, amikor még egyetemi hallgatónak számítottam.

Most már bevallhatom: nagyon erős támogatónk volt. Egy fiatal doktornő, aki egy szobában feküdt anyósommal műtétje idején. Megismerkedtek és összebarátkoztak. Verával is. Nagyon megszerette a beteg asszonyt és leányát, és megígérte: segít neki otthont teremteni. Igazi barátnője volt az illetékes osztály főosztályvezetője a Városházán, ahova mindig esik be egy-egy felszabaduló kis lakás. Ha akkor nehéz is volt a várakozás, később háborítatlanul örülhettem, nem sok ember kapott, kaphatott abban az időben egy év alatt lakást a fővárosban.

Az az év azonban gyötrelmes volt. 1957. június 15-én, szombaton volt az esküvőnk, a rákövetkező szombaton feleségem – mindenféle engedély birtokában – mentőautóval vitte át édesanyját Szlovákiába, ahol testvérei segítettek az utolsó hónapokban eltartani a szerencsétlen asszonyt, a mi kettőnk ösztöndíja kevés volt ehhez. A férje pedig még bennünket is megkörnyékezett, tele volt kártyaadóssággal és alapos verések nyomaival. Alig két hónap múlva meghalt az asszony, szülőfalujában, Vágtornócon temettük el.

Amint a táviratot megkaptam, felkerestem a férjet. Joga volt megtudni, hogy megözvegyült. Így gondoltam. A Liszt Ferenc tér egyik kocsmájában leletem rá, kártyacsata közben. Felállt, kijött velem az utcára. Nem volt megrendülve, számított rá. Nekem csak annyit mondott:

– Ha megpróbálnád megszerezni ezt a lakást a Jókai téren, azt nem élnéd túl. Sem te, sem a feleséged.

Tudtam, hogy komolyan gondolja.

Egy év és három hónap múlva beköltöztünk az óbudai kis lakásba. Anyósom gondossága még kísért bennünket. A Jókai téren volt egy új kombinált szekrény, amit Verának vett, ahhoz hozzá sem nyúlhattunk, amig élt, egyedül ezt vittük el onnan. Elkészült egy méretes rekamié, hozzá két fotellel, de ezt máshol tároltuk. A szoba alapbútora tehát megvolt. Igaz, egyéb sem, semmi. (De minden, amink később lett, a munkánk árán teremtődött.)

Vendéget azonban csak egy-két év elteltével tudtunk fogadni. Így a képen látható két fiatal házaspárt. Illetve Hankóczi Sanyit, aki a szomszéd szobában lakott a kollégiumban, s akkor már az Esti Hírlapnál dolgozott, ő nem is látható, csak a felesége, hiszen valakinek kattintani is kellett a fényképező gépet. A másik házaspár asszony tagja pedig Vera osztálytársa volt a Huba utcai középiskolában. A Szankovics házaspár (a mérnök Gyuri és a könyvelő Irén) már rendezett körülmények között élt az Üllői út környékén.

Ezeket az emlékeket diktálta ma nekem ez a fénykép.

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése