Debrecenben, nélkülem

Szemelvények Bán Béla készülő  EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

Csoportkép

Ismét egy kép, amelyen nem vagyok, nem lehetek rajta. A debreceni református gimnázium alsós hallgatóiról készült a felvétel 1948 tavaszán. Akkor éppen Fehérgyarmaton jártam iskolába. Csak álmodoztam, hogy egyszer, még egyszer visszamehetek a „nagy” iskolába, ahova egy évet jártam előtte, ahol éheztem heteken át, ahol megaláztak, ahol elégtelent kaptam rajzból az első félévben, s azon múlott év végi átmenetelem, hogy lesz-e elég kukorica (többek között tőlünk is) a pót-kollégiumi igazgató tyúkjainak. (Lett, és átmentem.) Mindezek ellenére visszavágytam.

Vissza is jutottam 1948 szeptemberében. Akkor körözték az osztályban ezt a képet, rendelhetett bárki. Én is kértem egyet, hiszen rajta van két falumbeli fiú, akikkel együtt indultunk 1945-ben. Maradjon emléknek, úgysincs közös képünk.

Történt pedig, hogy 1946. szeptember elején nem a vonathoz mentünk Tunyogon a két tehén vontatta szekérrel, hanem tovább haladtunk Matolcson át a Holt-Szamos hídján, s megérkeztünk Fehérgyarmatra. Az ország legkeletibb járási székhelye ez a nagyközség (ma már város) a Szamos jobb partján; tőlünk országúton 12 kilométer, de gyalog, a töltésen kilenc mindössze. Kétórai járás. A Református Szeretetházban helyeztek el még hat, hozzám hasonló diákkal, akik a környék falvaiból jöttek.

Miért, kérdeztem később édesanyámat. Hiszen Debrecenben beírtak engem VI. osztályos tanulónak.

Aztán kiderült, itt sem kell kevesebbet fizetni, mint Debrecenben kellett. Csakhogy a református kollégium konviktusán megváltozott a rend. Nem két havonként, hanem havonként kellett bevinni az ellátásunkra szolgáló élelmiszert, ezt pedig szüleim nem tudták vállalni. Nemcsak a drága vonatjegy miatt, az is számított. Hanem az időkiesés miatt. Legkisebb öcsém 1 éves volt, az idősebb is négy, anyám nem hagyhatta őket magukra. Édesapám egyedül művelte a földet, ha kedvezett az idő, pótolhatatlan kiesés volt az a két nap, amit havonta kellett az utazással tölteni.

Különben pedig jól éreztem magam. Osztály- és szobatársaim a hozzám hasonló világból jöttek, egyedül a nábrádi jegyző fia nem számított parasztnak, de természeténél fogva nagyobb paraszt volt valamennyiünknél.

A szállásunk a református egyház öregek otthona volt. Főleg lelkész- és tanító özvegyek, nyugdíjas tanító- vagy tanárnők laktak a nagytermekben, akik segítőkészek voltak, segítségükkel biztos ismerettel mentünk a tanórákra. Ehhez jött az az alap, amit a híres debreceni gimnáziumban kaptam, ennek köszönhetően osztályelső lettem.

Mégis, hiányzott Debrecen. A Kollégium szigorú légköre, a sok barát, az olcsvaapáti Szászi Feri, aki szűkölködésben volt kenyeres pajtásom, Cseh Sanyi, a gebei tehetős, képzett gazda fia, aki hetente kapta a pakkot, s tartalmát azonnal megosztotta velünk, szobatársaival, vagy Buzgó Jóska, aki nagy erejénél fogva volt védelmezőnk. De hiányzott a szorongva tisztelt, ámde nem szeretett vallástanárom, Farkas Ignác is, aki ki nem hagyott volna olyan órát, amikor engem nem feleltet. Elvégre egy falujabelinek „betéve” kell tudni a hit- és erkölcstant. Két évig voltam a fehérgyarmati általános iskola hallgatója, de vágyam és képzeletem szerint akkor is debreceni diáknak tartottam magam. Igaz, már nem gimnazistának, hiszen hiába volt az az egyház tulajdonában, a törvény, miszerint megszüntették a nyolc osztályos gimnáziumot, s létrehozták a nyolc osztályos általános iskolát (a hat osztályos elemi helyett), így az ott tanulók is általános iskolások voltak. De micsoda különbségek voltak általános és általános iskolák között! Fel sem fogtam, de ez végigkísért egész életemen.

Így hát hiányzok a mai képről, de ott van a második sorban a hirtelenszőke Milák Laci, vagy a baloldal végén a harmadik sorban a kerek képű Olcsvári Sanyi, akikkel a szülőfaluból együtt utaztunk 1945-ben és 1946-ban lehetetlen körülmények között a Mátészalka-Debrecen között cammogó vonaton.

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde
Written by
Szerző: 2018. 07. 16.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése