A jobbágy unokája

Szemelvények Bán Béla készülő EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

Az első fényképem

Ez a kép (legalábbis ami ebből készült) az egyik legismertebb fényképem. Csak most találtam meg az eredetit, amit egy régi szkennelés után jó mélyre rejtettem.

1947 volt, úgy június eleje. Vége volt-e az iskolaévnek vagy sem, nem emlékszem. Csak arra, hogy egy vasárnap délelőtt – már felöltöztem a templomi istentisztelethez – édesanyám elzavart a keresztapámhoz:

– Mondd meg neki, már jöhet töltött káposztát enni, hamarabb odatettem főni. Nem akarom, hogy megint a harmadik harangszónál toppanjon be.

Vittem az üzenetet, mert gépész Tóth Feri, a keresztapám minden vasárnap reggel végigbiciklizett a Felső utcán, s ahol a töltött káposzta illatát érezte, ott nekitámasztotta a bringát a kerítésnek, s bement 2-3 apró tölteléket megenni. Nem kellett teljesen késznek lennie, ő félfővésben szerette ezt az ünnepi ételt.

A kertben volt éppen fényképezni a falu cséplőgép tulajdonosa, egyben gépésze, aki elcsépelte gépével minden nyáron a kenyérnek valót a község portáin. Amerikában, Detroiban tanulta a szakmát. Egy traktorgyárban dolgozott, s mikor a ’20-as években végleg hazajött, ott rendelte meg a traktort, de a gépelő monstrumot már Európában vásárolta hozzá. Feleségül vette édesanyám unokatestvérét, így kerültünk rokonságba.

Mondom, a kertben fényképezte a jonathán facsemetéket, ő volt azok első ültetője ebben a faluban. S ha már kezében volt a gép, a traktor farához állított, s rólam is készített egy felvételt.

Az első fényképem ez, ahol egymagam vagyok. Illetve hát társam a három szál gyöngyvirág a kiskabátom felső zsebében, mert akkor ez volt a divat: mindig az aktuálisan nyíló virág a felső zsebben. Lábamon pedig a Bán Guszti unokatestvérem viselő cipője, mert az enyémnek már csattogott a talpa, mikor léptem benne, másikra meg akkor nem tellett. Guszti pedig úgyis az ünneplő cipőben megy a templomba, igy a viselőt kölcsön adhatja. Szóval vigyázzba kaptam magam, s kattant a gép. Keresztapám is örült: egy másolatot megtart magának, elküldi amerikai barátjának, mutatván, hogy már ekkorák a jonathán csemeték. A háza omladozó falát persze kiretusálta volna, de ahhoz nem értett. Mint senki a faluban, hiszen fényképezőgépe is alig volt valakinek.

Ennek a képnek egy rendezettebb változata lett aztán egyik könyvem borítója, innen az ismertség. A könyv címe: A jobbágy unokája. Illett a címhez a fénykép. Ez az elesett kisfiú mi más is lehetett volna?

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde
Written by
Szerző: 2018. 06. 04.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése