Nem híd és nem is örömlány

Írta: Réti János

A vizsgáztató szakállt visel vagy nem visel szakállt, de legfeljebb döntetlen. Áll a buszra várakozó földi halandók között a megállóban, akár Hunyadi  ama szírt tetején, mikor is volt szíves körültekinteni alant – ha hinni lehet a költőnek. Azért buszozik, mert új kocsira nem futja a felsőoktatásért kapott illetményéből, a régit meg röstelli, hátha kiröhögnék a hallgatók. Majd az anyósáékhoz azzal megy. Feléjük a madár is térképpel közlekedik.

A vizsgáztatónak különben is rossz napja van. Magának kellett lefőzni a kávét, kapirgálni a tegnapi zaccot, mellészórni a friss őrleményt, és felborítani a cukortartót csak azért, mert a felesége valami üzleti úton van. Ehhez jön még a szellemi bűvészmutatvány, meggyőzni gyerekeit arról, hogy iskolába járni nem szívesség, hanem a saját szemenszedett érdekük, a teremburáját. És húzzák fel azt a zoknit, amit a fiókban találnak, ne keresgéljék a fehér feliratosat! Az koszos, meg különben is ott van, ahol van. Valahol. Még hogy reggeli! Hát mit vétett ő, amiért a balsors ily régen tépi? Most ehhez jön a mára kiírt vagy tucatnyi vizsgázó, fejében az áthatolhatatlan sötétséggel. Akik például képesek voltak a kollégáját – akinek a becsületes neve Cser Béla tanársegéd úr – elkeresztelni Cserno Billre, azt állítva, hogy sugárzik róla a rosszindulat. Róla is!

A vizsgáztatót mélyen felháborítja, hogy a diákok szerint neki tervszáma van a kirúgandókról, és a vizsgázónak gyakorlatilag abban a pillanatban eldől a sorsa, amikor belép az ajtón. Jó, jó, igaz, tőle származik a mondás, miszerint a kollokvium nem híd és nem is örömlány, hogy mindenki átmenjen rajta, miként az is, hogy a tudatlanság olyan, mint egy festmény: távolról olykor még jobban érvényesül, de azért ami rágalom, az rágalom.

A vizsgáztató különben is igazságtalannak tartja a sorsot: hol lehetne ő a tudása alapján, ha a pártállam nem kötötte volna gúzsba szelleme szárnyalását, ha az irigység nem parancsolt volna megálljt szakmai felemelkedésének, ha a felettes szerveknél uralkodó restség nem marasztalta volna ott, ahol van. Hol tarthatna már?

Az Oxfordon, a Sorbonne-on, de legrosszabb esetben is az ELTE-n! És helyette mi van? Vidéki város, vidéki intézmény, vidéki tanszék. Intrika, elszigeteltség, nulla perspektíva. És erre fel legyen jóindulatú a vizsgázókkal? Ne nézzék nádi verébnek! Ja, hogy jelezni kell, ha leszállni kíván? Leszállni? Ő? Hova? Még lejjebb? Ezzel a tehetséggel?

Pár perc próza
M. Szlávik Tünde rovata
Written by
Szerző: 2018. 05. 16.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése