A recept sarkába örök tanulságul

Írta: Réti János

des_brophy_oregekemberek_masolata.jpgHála az orvostudomány fejlettségének, ma már tényleg mindenre van orvosság, és a legelvetemültebb betegségek is egyre inkább gyógyíthatóbbakká válnak. A halandó amint rendellenességet tapasztal megszokott közérzetéhez képest, kapja magát, uccu az általa lecédulázott háziorvoshoz, ahol további félcédulások társaságában kivárja, amíg sorra kerül.

Benn a rendelő fehérjében aztán kellő dagályossággal, viszont követhetetlenül előadja panaszát. Erre az Emberi Szervezet Titkainak Tudója némi vizsgálódás, valamint rövid töprengés után felír neki néhány szert. Keresőképtelen a vényt lobogtatva suhan a patikába, ahol azt beárazzák: az angyali türelmű patikusnő ̶ ritkább esetben patikus ̶ mindenekelőtt kisilabizálja az orvos keze írását, de legalábbis következtetni próbál a vélhető megfejtésre. Az így kijött elnevezést beazonosítja a gyógyszerészek irdatlan nagyságú kislexikonában található logaritmustáblák valamelyikén, majd a vízszintes sor és függőleges oszlop találkozásánál beméri, mibe kerül a készítmény. Ott még tengeri csomóban megadja nulla fokon, 25 százalékos páratartalomnál, szociális háló nélkül.

Ezt követi a művelet, a gyógyszerész szélsebesen gyököt von az egy pirulára eső állami támogatásból és hatványra emeli a társadalombiztosítás kinnlévőségét, majd kivonja belőle az egészségügyi dolgozók és miniszterük fizetése közti különbséget.

Az eredményt megszorozza az adótisztviselők számával, végül osztja a helyi önkormányzatra leadott szavazatokkal. Ami kijön, azt írja a recept sarkába örök tanulságul, amitől a beteg máris úgy érzi, hogy lábadozóban van.

Otthon aztán bekapja az első egy-két-há-négy szemet, és úgy mellesleg elolvassa a gyógyszerekhez mellékelt tájékoztatót a várható mellékhatásokról. Megtudja, hogy a továbbiakban autót nem vezethet, 11 -est nem rúghat, és jobb, ha a kűrjéből kihagyja a tripla ugrásokat. Maximum kávédarálás, de csak módjával. És ez még semmi! Jön az émelygés, az imbolygás, az illegés, a billegés, bőrpír, kiütés, viszketés, kettős látás és a nyelési zavarok. Majd hányinger, hasmenés, székrekedés egyszerre.

Ehhez társul a szájszárazság és aktivitáscsökkenés, a rövid vágta, hosszú vágta és a díszlépés. Lidércnyomás, hallucináció, depresszió, agresszió, progresszió. Ipiapacs és hunyó-bunyó. Viszont elmúlik a baj. Ha a páciens túléli a mellékhatásokat.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése