Szép piros fenekét fürkészve…

Írta: Réti János

des_brophy_a_mester.jpgFazekat akkor vásárol az ember, ha a meglévő tönkrement, kilukadt, illetve amennyiben más űrtartalmút, nagyobbat szeretne, mint amije van. Az első, a lukadásos esetben hajdanán nem rohantak azonnal boltba a népek fazékért, hanem megvárták a drótost, aki  ̶  ha létrejött az egyezség a háziak és közte  ̶  foltot tett a szóban forgó edény fenekére. Úgy mellesleg vele ijesztgették a gyerekeket: „ha még egyszer ilyet csinálsz, odaadlak a drótosnak”, ám ezt a házaló sohasem számította fel, hanem elfogadta hálásnak cseppet sem nevezhető szerepét. A drótosok már jó ideje kihaltak, így aztán a gyermekek vásottabbja minden visszatartó félelem nélkül válhat még vásottabb, nem ritkán gonosz felnőtté. Lehet, minden rossz a drótosok miatt van. Miért haltak ki?

Más eset az űrtartalom, amikor a család úgy határoz, hogy a jövőben hosszabb lére ereszti a levest, ugyanannyi vagy legtöbbször kevesebb húsból, mint eddig, és ehhez keresnek fazekat. Ilyenkor általában a családfő indul a nagyobb edény beszerzésére. Ez régente egyszerű volt: irány a szaküzlet! Amióta viszont mindenütt minden elképzelhető, nem árt benézni fazék végett még a divatáru vagy illatszer boltokba, butikokba sem. Ki tudja, hol botlunk a legjobb áron vágyaink edényébe?

A sokadik üzletben aztán a fent jelzett családfő  ̶  kézbe véve az otthoninál szemre nagyobbnak látszó fazekat  ̶ alaposan elcsodálkozik: szép piros fenekét fürkészve kiderül, hogy az nem ennyi vagy annyi liter, hanem példának okáért 24 centiméter. Erre nem számított! Meghökkenésének hangot adva az eladókhoz fordul, akiknek megoszlik véleményük a magasság vagy átmérő űrtartalomra való átszámításának kulcsáról. Nem derül ki hát meggyőzően, hogy egy centiméternyi fazékban hány deciliter káposztás paszuly rotyogtatható. Először otthon mértéket kellett volna venni a régi edényről, és azonmód, adatokkal, mércével felszerelten indulni a boltba elvégezni az összehasonlító adategyeztetést. Mivel ezt könnyelműen kihagyta, marad a becslésre hagyatkozó vásárlás.

Hazafelé még vesz másfél kiló könyvet. A buszon elolvas egy százfokos írást az újságból, ettől két liter búbánat költözik a szívébe, amin legfeljebb három atmoszféra Tokajival lehetne segíteni. Majd otthon, gondolja, pontosan beméri a fazekat. Az első szögmérővel, ami a keze ügyébe kerül. Lám-lám, a naptár már 110 kilowattnyit fordult ebben az évben. Hogy múlik az idő!

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése