A bolond ember lámpája

Írta: Réti János

A kommandósok sötétedés után érkeztek, és mentőt is hoztak magukkal. Vagy fordítva! Kocsijaikat diszkréten leállították a sarok mögött, és hivatásuk magaslatáról közelíteni kezdtek a régi sarokház utcáról is jól látható hátsó ajtaja felé.

− Biztosan a bolond emberért jöttek… Valaki beszólhatott, hogy vigyék el… Kitörhetett rajta a bolondéria − latolták az utcán álldogálók, és az ablakokban is megjelentek az érdeklődők.

A bolondot mindenki ismerte a környéken. Hatvan felé járó, magas, szikár, ősz hajú férfi volt, nagy fizikai erő birtokában, ami birkózó-múltjának maradványa volt. Állítólag jó ideje dilicédulával élt, bár olyan mendemonda is keringett, hogy néha még felkérték, gyerekedzés vezetésére. Akik rábízták a birkózópalántákat, bizonyára tudták: a bolond ember nem árt senkinek. Legfeljebb magának. Időnként ugyan jelentkeznie kell a kórházban megfigyelésre, ezért olykor hetekig sem látták hazajönni. Már a lánya sem jár hozzá.

Rajta kívül hárman laktak a házban. Mögötte, hátul egy fiatalember, aki alig volt otthon, elöl meg az öregember a rég elvirágzott lányával. Na, ők nem állhatták a bolond embert! Az öreg azt híresztelte, hogy meg akarja őt ölni, egyszer hátba is vágta valami bottal a pincelejáróban.

Amíg a kommandó behatolni készült, a bámészkodók némelyike már tudni vélte, hogy ők hívták ki a mentőket, mondván: a bolond ember ön- és közveszélyes, most is gázszag jön a lakása felől. Pedig csak az történhetett, hogy ez egyszer nem ment be a megfigyelésre. A gázt ugyanis nemrég kikapcsolták nála. Szóval a kommandósok jöttek, behatoltak és már vitték is!

Nem kis közönség gyűlt össze addigra, amikorra előírásosan kihozták a lakásból. Hátracsavart kézzel, kényszerzubbonyban, ahogy kell. Kimagaslott a kommandósok és mentőápolók közül és semmi ellenállást nem tanúsított. Az egész olyan volt, mintha Dantont vitték volna újfent a vesztőhelyre. A bámészkodók hamarosan szétszéledtek, mindenki ment a dolgára. Talán jobb így, nyugtatták lelkiismeretüket, mi lenne vele karácsonykor? Ott benn melegben lesz, és kap ennivalót is.

Igen ám, de a lámpát, ami az ajtó fölött volt, elmenetben égve hagyták az intézkedők, és attól kezdve világított éjjel-nappal. Csak az nem láthatta az arra járók közül, aki nem akarta. Eleinte még beszélték, kellene valami megoldás, hogy ne égjen ki és ne csináljon fogyasztást, mert ha hazaengedik a bolond embert, nem lesz udvari világítása, viszont kap olyan villanyszámlát, amit nem tud kifizetni, és az áramot is kikapcsolják nála. De intézkedés nem történt. A lámpa világított − fennen, fájón, időtlenül.

Először a kamionosok kezdtek lassabban hajtani a ház előtt, hogy ne riogassák a kisebb járművek vezetőit, aztán a buszsofőrök várták be a késve rohanókat. Pár nap múlva a kukázók nem dobálták szét a szemetet, és gonosz suhancok sem törték tovább a megálló melegedőjének borítását, és a telefonfülkéket sem koncolták fel ismeretlenek. Közben a lámpa világított. Egyre világosabban, mintha ama betlehemi csillag költözött volna a burája mögé.

A boltos asszony nem kiabált a tolvajokkal, mert azok messze elkerülték az üzletet vagy jobb útra tértek. A munkanélkülieknek megjött a segély, és a zöldséges olcsóbban adta a fenyőfát. A politikusok nemhogy megbékéltek, de emberi értékek sorát kezdték felfedezni egymásban. A terroristák plüssmaciért, legóért álltak sorban testvérhúguk kislánya vagy kisfia kedvéért, és a távoli tájakon dörgő fegyverek is elhallgattak. A sokat szenvedett városokban mindössze az ágakról lezúduló hó tompa puffanása hallatszott a hegyek felől. Csak a lámpa gazdájának megfigyelését folytatták a zárt osztály komor díszletei között, aki nem sejtette, hogy ő fizeti a számlát.

Aztán mégis kialudt a lámpa. Elhamvadt benne az izzószál. Mi lesz ezután? − néztek ijedten egymásra az emberek. − Legalább az ünnepeket bírta volna végig! Négy nap múlva karácsony.

M. Szlávik Tünde
rovata

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése