Figaró így, figaró úgy

Írta: Réti János

fabian_perez_elmelkedes_masolata.jpgA három borbély− fodrász vagy figaró − egymás mellett dolgozott a tágas üzletben, ki tudja már, mióta. Az egyik húsz, a másik harminc, a harmadik negyvenvalahány éves lehetett, de olyan békés kollegialitásban nyisszantották vállvetve a férfiak felesleges tincseit, fürtjeit, mint ahogy a jégkoronghátvédek aprítják az ellenfél támadóinak ábrázatát. Járt a kezük, mint a motolla, és a nagy tükörben csak néha vetettek pillantást egymásra vagy vendégeik valamelyikére, amikor új téma merült föl a világ dolgait latolgató társalgásban.

Mikor először jártam az üzletben, kora reggel volt, közvetlen nyitás után, és egy lélek nem sok, de annyi sem akart hajat vágatni rajtam kívül. Így aztán szíves invitálásra, találomra a bal oldali harminconévesekhez ültem le. A figaró villámgyors volt, beszédes, de a frizurám olyan tökéletesre sikerült, mintha a fejem, a hajam meg ő évek óta összeszokott volna.

Másodszor a középsőhöz, a legidősebbhez jutottam, aki megnyírt ugyan, de egy hét múlva úgy néztem ki, mintha már hónapokkal azelőtt bevonult volna, a borbélyom.

Harmadszorra a sok várakozót megelőzve ülhettem a jobb oldali huszonéveshez, aki viszont úgy levágta a hajamat, mint utoljára tíz éves koromban a Marx bácsi. (Nem azonos az izmus feltalálójával; mesterember volt, aki azokban az időkben is csokornyakkendőt hordott, amikor mostani viselői, lehet, gondolni sem mertek volna rá.)

Szóval, ott a fodrászüzletben nagy igazságoknak jutottam a nyomára, miközben a bal oldali harmincasra várakozók részvétlen tekintettel bámulták, amint lassan kisfiússá válok a nyisszantások nyomán.

Ha sietünk, akkor a nagy rohanásban vagy úgy marad minden, mintha mi sem történt volna, vagy felismerhetetlenre kopasztanak bennünket. Arra, hogy pont úgy alakuljanak a dolgaink, amilyennek szeretnénk, bizony várni kell.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése