Vida János

Vezető főtanácsos,

Nyíregyháza

szszb_18-122_vida_janos.jpgSzabolcs-Szatmár-Bereg megye művelődésének méltán meghatározó egyénisége, Vida László ácsmester és Schmerczel Katalin háztartásbeli másodszülött fia, akit 1944. augusztus tizenhetedikén, Nyírbátorban, János keresztnévvel anyakönyveztek. Testvérei: László, Sándor, Gyula, Julianna és Katalin, változatos életpályáját futottak be. Van, aki az édesapa nyomdokaiba lépett, de olyan is, aki új utakon kereste a maga és a családja boldogulását. Vida János felesége, Nick Judit, nyugdíjas biológia–földrajz szakos tanár. Elsőszülött gyermekük, Ágnes, Nyíregyházán bíróként dolgozik. Férje, dr. Szűcs Lajos, szintén bíró. Leányaik, a 9 éves Dorottya és a 7 éves Krisztina általános iskolába járnak: A Vida családban másodikként született János Tamás pénzügyőr tisztként dolgozik Debrecenben, a regionális parancsnokságon. Felesége, Vaszil Edit angol szakos középiskolai tanár a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában. Richárd, a tízéves fiuk, és Lívia, a nyolcéves leányuk általános iskolába jár.

Vida János Mátészalkán, az Esze Tamás Gimnáziumban érettségizett 1962-ben. Szavaival élve „véletlenül” került az akkor induló nyíregyházi tanárképző főiskola hallgatói közé. Az újonnan alakult főiskola – a szakemberhiány és a tanárképzés szerény tárgyi feltételei miatt – a második év végén útjukra bocsátotta diákjait. Vida János tanított Nagyecseden, majd Tiszaszalkán. Diplomáját biológia–mezőgazdasági ismeretek és gyakorlat szakon szerezte 1966-ban.

Szellemi időtöltésként falusi színjátszó csoportot szervezett, aminek eredményeként a megüresedett népművelési felügyelői állást kapta meg a vásárosnaményi járásban 1970 nyarán. Egy év múlva tanulni kezdett a KLTE népművelői szakán. Négyévi felügyelősködés után, 1975. január elsején, felkérést kapott a megyei művelődési központ igazgatóhelyettesi állására. Elmondja, hogy ott olyanoktól tanulhatott, mint Kóródi László, Malmos György és Tőkey Károly. 1977-ben a megye akkori vezetői úgy látták, talán államigazgatási gyakorlata okán is szerencsésebb, ha a megyei tanács művelődési osztályán kamatoztatja ismereteit. Gyúró Imre javaslatára a megyei művelődési központ 1983-ban felvette Váci Mihály nevét. Vida János itt kapott igazgatói megbízást. Ezt a munkát 1987-ig látta el. A változatosság kedvéért útja a megyei művelődési osztályra vezetett, ahol azóta is dolgozik. Munkahelyi vezetőjével, Pataki Józseffel 1963 óta ismerik egymást és harmincnégy éve annak, hogy együtt dolgoznak.

Vida János a megye kulturális életével foglalkozik. Hozzá tartoznak a múzeumok, a levéltár, a köztéri alkotások, a színház és a könyvtárhálózat koordinálása is. Fontosnak tartotta, hogy a megye egyik nevezetességét, a szatmárcsekei kopjafás temetőt és a Kölcsey-emlékművet felújíttassa, rangjához méltóvá tegye azt a helyet, „ahol a költő lelkéből a Himnusz fölszakadt”. Az értéket alkotó ember büszkeségével szól arról, hogy a megye települései köztéri alkotásokkal – szobor, emlékmű, emlékfa – gazdagodhattak. Szívének különösen kedves az a lovas szobor, amit Tarpán a Rákóczi-szabadságharc zászlóbontásának háromszázadik évfordulóján leplezhettek le.

Életútjára visszatekintve elmondja, hogy nagyon szerencsés időpontban került nagyon jó emberek közé. Külön kiemeli dr. Pénzes János nevét, aki rangot adott az igazgatási és a művelődési munkának a megyében. Gyúró Imrét, aki nélkül nem lenne önálló színtársulat és egészségügyi főiskola. A nyolcvanas évek elején újra pezsgésnek indult a megye kulturális élete: megkezdődött a Beregi Ünnepi Hetek, a Nyírbátori Zenei Napok mai napig is élő rendezvénysorozata.

Országszerte is egyre ismertebbé vált a hagyományőrző tevékenység. Kisvárdán bontott szárnyat a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, ami napjainkig is meghatározó fóruma a kultúra e területének. Ének- és tánccsoportok alakultak meg, amelyek műsoraikkal Európa országaiban szereztek elismerést a megyének. Vida János hosszan beszél azokról az egykori munkatársairól, akik előbbre vitték a kultúra, a művelődés ügyét Magyarországnak ebben a fővárostól távoli szegletében. Hangjában szomorúság érződik, amikor a rendszerváltozás utáni években érezhető hangulatról kérdezzük. Elmondja, hogy indokolatlan mértékben romlottak meg az emberek közötti viszonyok, s váltak érzéketlenné egymás gondjaira-bajaira sokan.

Szeretné munkában megélni a Jósa András Múzeum teljes felújítását, a Kállay-gyűjtemény áttelepítését abba az épületbe, ahol az adományozó született. Napi feladatai mellett kiemelt figyelmet fordít a Holocaust és a Malenykij Robot emlékmű felavatásának előkészítésére.

Vida János emlékekben és értékekben gazdag munkássága során legbüszkébb a Munka Érdemrend arany fokozatára, amit népművelőként egyedül ő kapott meg a megyében. Hobbija a család, az unokák és a barkácsolás, aminek a készségét az édesapjától örökölte.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése