Nyíregyháza

Apja díszpolgára volt Tiszakóródnak. A lánya Görögországba ment férjhez. A fia Nyíregyházán csendes társa annak a vállalkozónak, aki Ausztráliából települt át a Nyírségbe. Kicsi a világ! Ám nagy regényt lehetne írni Szanitter Zoltán életéről.

A most 76 éves férfi a csendes, idilli környezetben lévő Tiszakóródról indult, s most Nyíregyházán, a kissé zajos Szent István utcában lakik a szintén nyugdíjas feleségével. Ablaka alatt egy buszmegálló táblája éktelenkedik, a szélrózsa sok irányába mennek innen a kiérdemesült, füstöt okádó buszok. Az utasok sem egyformák, van aki este tíz után is ordibál.

Még szerencsének mondható, hogy a fákkal, virágokkal övezett kis kert a templomra néz, s onnan csend és békesség árad. De hol van már a Tisza-part háborítatlan csendje! Hát itt van pár tucat kilométerre. Néha-néha még mostanában is leruccan Kóródra. Emlékeket keres és talál.

Szanitter Zoltán jó szellemi és jónak mondható fizikai erőnek örvend. Bár a második világháború nyomait élete végéig magán hordja. Alig észrevehető, talán észre sem vehető, hogy nem egészen természetes a járása. A háború poklában Budán teljesített katonai szolgálatot, amikor egy bombaszilánk érte a lábát… Egyike azoknak, akik a testükön hordozzák a háború fájó emlékeit.

A kellemes emlékek többsége Kóródhoz köti. Szobája faláról leemelt egy bekeretezett díszes oklevelet, amely 1932-ben kelt és arról tanúskodik, hogy apját, a kóródi jegyzőt díszpolgárrá avatták. Szinte családi örökségként a Béla bátyja is jegyző volt a szatmári faluban. Irodalmárok, politikusok lépnek ki az emlékezés homályából, amikor a Béla bátyjáról beszél. Felemlíti, hogy Béla a Paraszt Párt szervezője volt a faluban.

Meglátogatta őt a faluban a később Amerikába sodródott író-politikus Kovács Imre is. Jóllehet: százak, vagy ezrek éppen az almanachból tudják meg, hogy Darvas József és Veres Péter szintén vendége volt a falunak és a falu jegyzőjének. Bokros teendőik mellett tanulmányozták a szatmári parasztok szép, de igen nehéz életét. Szinte zárójelben, de látható, hogy fájdalommal említi: Béla bátyját a hírhedt recski táborba hurcolták. Ám melegség, hála sugárzik a szeméből, amikor hozzáteszi: A kóródiak körbeállták, védték a bátyámat, nem akarták engedni az ávósoknak, hogy elvigyék őt.

Talán azért is szerették, mert mint jegyző és politikus gazdaságilag fejleszteni akarta a térséget. A fűrészmalmot és a tejelő üszőket ő hozatta a faluba.

Így emlékezik: „Amikor Móricz Zsigmond 50 éves volt, szép kis ünnepséget rendeztek a tiszteletére Tiszacsécsén. Az apám szervezte az ünnepséget. Láttam a melegséget, barátságot sugárzó Zsiga bácsit. Arra is emlékszem, hogy a két falu leventéi szellemi és sportvetélkedőt rendeztek a jeles születésnapon”.

Nyíregyháza belvárosában mi idézi most a múltat és a szatmári tájat? Az említett díszes oklevél mellett, pontosabban az előszoba falán egy szíjból font, sallangokkal díszített kanászostor függ a falon. A kanász ezzel is terelgette a disznókat a Tisza-parti dagonyákhoz. Aztán a falon függ egy fából díszesen faragott sulykoló. Erre felnézve ezt mondja: „Édesanyám is lejárt a Tiszára mosni a többi asszonnyal. Olyan tiszta volt a folyó, hogy le lehetett látni az aljára. A kristálytiszta vízben a sulykoló segítségével hamar kimostak az asszonyok”. Természetes, hogy a nyíregyházi ház polcain könyvek, a régi újságok is idézik a szatmári tájat, a szatmári embereket.

A többi emlék a fejében él. Hogy a „jegyző úr” udvarán minden réteghez tartozó gyerek együtt játszott, nem számított, hogy a szülők melyik társadalmi réteghez tartoztak. Egymás felé és nem egymás ellen fordultak akkor a gyerekek és a felnőttek. „Akkoriban mifelénk az emberek azt keresték, hogy miben tudnak segíteni a másiknak. Most meg sokan azt nézik, hogyan tudnak ártani a másik embernek”. Természetes, hogy a tanult jegyző úr fia megtanulta, sőt gyakorolta a paraszti munkát. Az emlékei mellett élő személy is köti még ehhez a vidékhez: az egyik lánytestvére most is Milotán él, közel a jó öreg Tiszához.

S hogy a leánya miként került a távoli tenger partjára? Turistaként járt a görögök földjén, megismerkedett egy göndör hajú görög fiúval, házasság lett belőle. Két unoka született e házasságból. Már négyszer voltak meglátogatni őket. Büszke rá, hogy a nagyobbik unoka Homérosz nyelve mellett beszéli a magyart is. A fia házasságából is két unoka született. Érdekességként említi, hogy fia szociológus volt, de csendestárs lett a jósavárosi Florida cukrászatban.

Szanitter Zoltán négy évig járt az állatorvostudományi egyetemre, de politikai okok miatt eltanácsolták. Hogy „papírja” legyen, Pallagon felsőfokú állattenyésztési technikumot végzett. Az állatforgalmi és húsipari vállalat tenyészelőadójaként járta megyénket, főleg az üszők kihelyezését intézte. A megyében még most is sokan ismerik és tisztelik.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)