Szakács Lajosné

Ügyintéző,

Nyíregyháza

szszb_05-110_szakacs_lajosne_3.jpgSzakács Lajosné a saját sorsában benne érzi lányának, Anikónak és fiának, Péternek a jövőjéért a felelősséget, mert ez egy hirtelen tragédia folytán most egyedül rá maradt. A nemrég elhunyt  édesapa sorsának idézésével kezdődik a beszélgetés. Sokan ismerték Nyíregyházán, noha születési helye Döge volt.

Miskolcon járt kohóipari technikumba. Ez az alapképzés azonban a mi vidékünkön kevés helyen lett volna folytatható, megszerezte hát a gépjármű-technikusi képesítést is. Életének jelentős állomása lett a Tempo Autószerviz, ahol az autók minden titkához hozzáférhetett, hiszen  vizsgabiztosként dolgozott hosszú ideig. Már amennyire hosszú időt hagy egy olyan élet, amelyik a 50. évében megszakad. Férje mindig szerette az újat, kipróbálta saját erejét, amire bizonyíték, hogy fiatalabb korában válogatott kézilabdázó volt. Meg akarta ismerni a világ mind nagyobb részét. A rendszerváltás után sokakat fenyegetett a munkanélküliség. Ő nem ettől tartott, hanem Nyíregyházán elsőként autószalont nyitott. A Renault cég képviseletében mind több vevőt szerzett a megyében. Aztán új vállalkozásba fogott, 1993-tól japán autók forgalmazását vállalta. Ekkorra már nagyok lettek a gyerekek − mondja az édesanya.

Elsőként a lánya szólal meg. „Én kozmetikusvizsgát tettem, de amikor apu arra gondolt, hogy én legyek az új Mitsubishi-szalonban a közvetlen munkatársa, nagy megtiszteltetésnek éreztem. Először csodálkoztam, hogy mennyi embert ismer, aztán arra is rádöbbentem, hogy talán azért tudta ezt az üzletet is fellendíteni, mert az embereket tisztelte, szerette, de azt is tudta, ki az, akiben nem bízhat. Bár ezekkel szemben is igen nagyvonalú volt! − tűnődik. Azt hittem, még csak tanulom az üzleti világot, amikor hirtelen rá kellett döbbennem, hogy magunkra maradtunk, és egy sor olyan dologban, amiről csak néhány szóban informált édesapám, most nekem és a testvéremnek kell eljárnunk.” Olyan furcsa ez − mondja Szakács Lajosné −, tudtuk, hogy két végén égeti a gyertyát, ahogy mondani szokták.

Ötéves voltam, amikor először vezethettem, mondja a húszéves ifjú. Kipárnázta nekem az ülést. Aztán a szereléseknél is mindig ott álldogáltam, és 14 éves koromtól már kisebb dolgokat magam is meg tudtam javítani. A Bánki Donát szakközépiskolába már kifejezetten az érdeklődésem vezetett. Apa minden velem töltött idejében erősítette bennem az autók szeretetét. A mezőgazdasági főiskola végzős gépész hallgatója vagyok. Úgy éreztem, megindul alattam a föld, amikor a diákéletből felocsúdva, nem csupán kedvtelésből kellett a szakmai munkát átvállalnom.

Apa a saját lábán ment be a kórházba. Utánamentem, de már nem búcsúzhattunk el. Majd az egyik ismerős orvos elmagyarázta, hogy a szervezete az elmúlt 8-10 év alatt teljesen felélte a tartalékait. Nem szeretnék így járni, de nem tudom elképzelni, hogy édesapám vágyait ne teljesíteném. Úgy érzem be kell bizonyítanom, hogy nemcsak születésem szerint, hanem a munkában is folytatója vagyok az életének. Sokat segít a család, a nővérem, de nem feledkezhetek meg arról sem, hogy én maradtam a férfi, belőlem akart apám szakembert nevelni, hogy minden szakmai döntésért én vagyok a felelős. Édesanyám a vízügyi igazgatóságon dolgozik, az ő munkakapcsolatai mások, a nagymamám igen erős asszony, sok bölcsességet tanulhatunk ma is tőle, de  az ő élete már a miénkhez kötődik. Nem akarom abbahagyni a tanulást, egyéni tanrendet kértem és kaptam, sikerült szakmai teszteken bizonyítanom, és a márkaképviseletet az Autó SZ+B Kft. megtarthatta. Ez néhány héttel a temetés után nekem nagy megpróbáltatás volt. Szembe kerültem olyan üzlettársakkal, akik addig gyereknek néztek, és meg kellett védenem a céget, ha erre kényszerültem. Édesapám azonban sokszor segített. Ezen azt értem, hogy tudtam, ő kihez fordulna, ha jogi vagy más tanácsra, segítségre lenne szüksége, és ezek az emberek nekem is segítettek, barátságukkal megtiszteltek. Remélem ez így marad. Ma úgy gondolom, a szalon előtt szép jövő áll. Igaz nem ismerik eléggé az emberek a japán autók erényeit, vannak akiket nem csupán az ára riaszt el, hanem attól is félnek, hogy nem lesz alkatrész-utánpótlásunk. Ezt én mindenképpen meg szeretném oldani, olyan árukínálatot és szervizelést megvalósítani, amire édesapám büszke lenne. Amit mi tőle tanultunk, az a mi erkölcsi tőkénk, biztos vagyok benne, hogy hit és akarat nélkül egyetlen pályán sem lehet sikeres az ember. Bennünk ez megvan, és édesanyám is tudja, hogy ezért vagyunk mostanában sokszor későig távol.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése