Nyíregyháza

Ezt a szatmári legényt az Isten is katonának teremtette. Nemcsak az alaki foglalkozásokon, a díszelgéseken és a katonai rendezvényeken nem találni hibát makulátlan kiállásán, ám ettől sokkal fontosabb, hogy a katonái tűzbe mennének érte.

A beosztottai nem az elöljáró okán tisztelik, hanem emberséges magatartása, szakmai hozzáértése és a felnőttekkel bánni tudó pedagógiai érzéke miatt.

Már rég leszereltek azok a katonák, akik úgy mutatták be frissen bevonult társaiknak Olajos alezredest, hogy tudod, arról van szó, aki nem csak küldi a szakaszt, hogy valamit csináljon meg, hanem azt mondja: fiúk, ezt csinálják utánam! És ő megy elsőként végig az akadálypályán vagy teljesít kétszer annyi idősen egy feladatot. Kétség sem férhet hozzá, teljesíthetetlent nem kér. Vérbeli csapattiszt. (Mellesleg pár hónapja ő viseli az alakulat legerősebb embere címet.)

Pedig a kispaládi Olajos családban nemigen pályáztak a fiúk katonatiszti rangra. Az iskola befejezése után általában a mezőgazdaság, az egykor még jobb napokat látott termelőszövetkezet marasztalta a helybelieket. Mert ha elsodorta őket a forgószél, talán soha nem tértek vissza erre a varázslatos szatmári tájra.

Édesanyja, Cserepes Etelka, a termelőszövetkezetből ment nyugdíjba, édesapja, néhai Olajos Sándor a földművelésből tartotta el a családját. Egy húga van, aki bolti eladói szakmát szerzett, most Nyírbátorban él. Az általános iskola elvégzése után a nyíregyházi pénzügyi szakközépiskolában ismerkedett a számok, a könyvelés, a gazdálkodás világával. A Véső utcai kollégium igazgatóját, dr. Füzessy Imrét évtizedek távlatából is emlegeti: rendre, fegyelemre szoktatta a kamaszfiúkat, s ha nem sorakozott glédában minden, takaríthatták a padlást…

A középiskolából öten határozták el: tiszti iskolára mennek. Nem bánták meg, köztük hárman alezredesek. Olajos Sándor a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán 1975-ben vehette át a diplomáját. Majdnem az ország másik végében landolt, de a sors kifürkészhetetlen akarata révén mégiscsak Kiskunhalason kezdhette el katonai pályafutását. Virágzó kisegítő gazdaságot hozott létre, sertést tartottak, juhfarmot létesítettek az alakulat színvonalasabb ellátása érdekében. Annyi szabolcsi tiszttel szolgált együtt, hogy a mi vidékünk tájszólása fel sem tűnt már a többieknek.

Közben feleségül vette a szülőfalujából Kondor Máriát, aki ma óvodapedagógus a nyíregyházi Városmajor utcai óvodában. Szakoktató, a főiskolások munkáját koordinálja, ellenőrzi, segíti. Három gyermekük született: most ballagott az általános iskolában Ivett, aki a kereskedelmi szakközépiskola kéttannyelvű osztályában folytatja tanulmányait. Balázs 12 éves, csendes gyermek, aki inkább az elmélyült alkotómunkát, különösen a barkácsolást kedveli. Mariann kilencéves, igen talpraesett kislány és ugyanazon a napon, április 13-án született, mint a nővére.

A honvédségnél régebben nemigen kérdezték meg, hogy az ország melyik végében szeretne szolgálni, vagy éppen a családjának mi lenne jobb egy beosztás elfoglalásánál. Már az első gyermeküket várta a felesége, amikor 1978-ban egy várpalotai gyakorlat alkalmával magához kérette a főnöke: másnap adjon választ, elmegy-e a hároméves katonai akadémiára.

Nem mindennapi lehetőség egy fiatal tisztnek, de hogy a száz kilométerekkel távol lévő feleségével is alig beszélje meg a fontos döntést…

Tény, elment és sikerrel elvégezte. 1981-ben zászlóaljparancsnok lett a nyíregyházi Damjanich laktanyában, majd pár év múlva a hadosztály átszervezése után a Vay Ádám Ellátó Zászlóalj parancsnokává nevezték ki. Szakmai berkekben igen sokat elárul egy emberről, hogy eddig a főhadnagy kivételével valamennyi rendfokozatból soron kívül léptették elő. Minden honvédelmi miniszter fontosnak tartotta elismerni valamivel átlagon felüli szakmai munkáját, parancsnoki kvalitását.

− Először természetesen a katonai pályának csak a romantikus vonásai tetszettek meg és azért döntöttem mellette − emlékszik vissza a húsz évvel ezelőtti történésekre. − Később tudatosan vállaltam ezt a csodálatosan szép hivatást. Észrevettem benne azt a vonzerőt, amelyet minden férfi érez, ha meg kell védenie a gondjaira bízott gyengébbeket. Hát még ha az a szülőföld, benne a családdal, barátokkal. Amikor tisztiiskolásként leszálltunk Penyigén egyenruhában a vonatról és mentünk haza, megnéztek a lányok. Igen nagy respektje volt a katonának.

Mára ez szép lassan elkopott, és egy szociológiai vizsgálat keretében a mai sorkatonák kereken elutasították, hogy maradnának továbbszolgálónak: ennyi pénzért és ekkora felelősséget nem vesznek a vállukra. Aki viszont több mint tíz éve szolgál a seregben és jottányit sem csökkent a lelkesedése, az bizony marad, ha maradhat…

Olajos Sándor Nyíregyháza kertvárosában építkezett, a kabalási hobbikertjében szerzi kreol színét. Örülnek, hogy még látogathatják idős szüleiket Kispaládon.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)